Kép Unsplash
Június vége felé jártunk. A lányomék házánál a fecskék már a visszaköltözés idején tudták, hogy nem kell engedély a fészekrakáshoz.
Sok helyen ez igen veszélyes. A ház első részén a főfalon legalább nyolc fészek díszeleg. Hátul az udvar felől ötöt számoltam. Sejtettük, hogy a kikelt fiókák már a szárnyukat bontogatják. Így történhetett, hogy az egyik fiókának nem sikerült a próbarepülés, és az udvaron landolt. Szerencsére az unoka vette észre, nem pedig a nagy fehér házőrző, mert az a sütkérező gyíkokkal volt elfoglalva az udvar másik felén. Az unoka óvatosan dobozba tette, és várta a családot, mi legyen az ijedt kis fecskével? Az volt a nagy kérdés, melyik fészekből eshetett ki. Az egyikbe aztán befogadták, én is szemtanúja voltam. Ekkor kezdődött a szívet-lelket melengető igazi csoda. A fecskeszülők és a többi fészek lakói is nagy csiviteléssel tettek egy rövid kört, majd visszarepültek sok-sok idegen fecskével, újabb erős csivitelés és még újabb biztatás a repülésre. Közösen meg tudták győzni az ijedt kis fecskét, hogy tegyen egy újabb próbát. És ő meg is tette, nagy boldogan, most már sikeresen! A fecskesereg a dicshimnuszt csicseregte, gondoltuk mi. – Ugye, megérte, hogy bátorítottunk! Ugye! Látod!
Újra és újra elrepültek, mi pedig meghatódva nyugtáztuk, hogy példaértékű a nevelési módszer a fecskecsaládnál. Közös összefogással bátrabbak, erősebbek vagyunk! – ezt a fecskék is tudják. Bennünket, a ház lakóit és családtagjaikat egy felejthetetlen hétköznapi csodával ajándékoztak meg.
Szondi Irén, Palást
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.