Emberi sorsok

Tanulmányaik miatt más-más városban folytatták életüket, már ritkábban találkoztak, a hosszú évek eltávolították őket egymástól.

Lajos iskolái elvégzése után visszajött szülőfalujába, míg jó barátja, Béla a városban maradt. Mindketten elkezdték élni felnőtt életüket, építeni a karrierjüket. Lajos egy közeli nagyvállalatnál kapott állást, s mivel szorgalmas, józan gondolkozású fiatalember volt, közkedvelt lett a munkahelyén. Hamarosan vezető beosztást kapott. Nagyon jól érezte magát a vállalat vezetőségében, jó barátságba került az igazgatóval is. Az üzemnél töltött napjait még szebbé tette a tény, hogy a vállalat talán legcsinosabb hölgy alkalmazottja elfogadta udvarlását, hogy aki munkatársai közeledését rendre visszautasította, azzal Lajos jó barátságba került. E barátságból rövidesen szerelem lett, majd egy évvel később házasság, és boldogan élték elkövetkező éveiket.

Béla felől Lajos nem a legjobb híreket kapta, ezért felkereste barátját, és maga is meggyőződhetett róla, hogy elég léha életet élt, az alkoholt sem vetette meg. Lajos megpróbált a lelkére beszélni, jó útra terelni őt, de Béla megsértődött, és azt mondta, hagyja békén, felnőtt ember, tudja, mit csinál. Nagyon is elégedett az életével, és többé nem kíván találkozni Lajossal, ami Lajost nagyon elszomorította. A későbbiekben is gyakran eszébe jutott még Béla, és sajnálta, hogy nem tud rajta segíteni. Ő viszont nagyon boldognak találta életét, kiegyensúlyozottan teltek napjai. Mivel hároméves házasok voltak, mindinkább vágyott egy kisbaba után. Felesége viszont azzal utasította vissza, hogy ráérnek még a családalapításra. Lajost ez kellemetlenül érintette, ráadásul ezután felesége részéről kis elhidegülést észlelt.

Egy napon legjobb kollégája meghívta az irodájába egy kávéra, s mivel nagyon bizalmas viszonyban álltak, elárulta Lajosnak, hogy a feleségének viszonya van az igazgatóval. Lajos, mint akit villámcsapás ért, szédelgett ki kollégája irodájából, és indult is haza. Várta feleségét, aki éppen hazatelefonált, hogy később jön, mert fontos munkája van, az igazgató kérte meg, hogy maradjon. Végre este megérkezett, Lajos mindjárt leültette, és megkérdezte: „Nagyon szereted?” „Nagyon!” – válaszolta a felesége. „És vele is kívánsz élni a továbbiakban?” „Igen.” „Nézd, én szeretlek és becsüllek annyira, hogy ne álljak a boldogságod útjába. Pakold össze a holmidat, és holnap költözz hozzá.” A feleség megkönnyebbült, hogy nagy családi dráma helyett a férje igazi úriemberként viselkedett.

Lajos elkövetkező napjai nagyon szomorúan teltek. Az igazgatóval összeveszett, barátai, munkatársai elfordultak tőle. Egy világ dőlt össze benne, különösen a felesége, akit nagyon szeretett, okozta szívében a legnagyobb fájdalmat. Munkahelyét otthagyta, más városban, más vállalatnál talált munkát. Magába zárkózott, üres lett körülötte a világ. Nem kívánta a társaságot, jó kutyája lett a leghűségesebb társa. De érezte, hogy valamit kezdenie kell, nem élhet így tovább. Elhatározta, hogy házat épít. Kapott telket, és munkaideje lejártával minden idejét ott töltötte a kutyájával. Szépen haladt az építkezéssel, csak a szakmunkákra hívott mestereket, minden mást egyedül csinált. Elkészült a ház, nagyon szép lett. Amint befejezte, régi sebei is kezdtek lassan begyógyulni. Kezdte egyedül érezni magát a nagy házban, és elgondolkodott a jövőjéről – érezte, hogy jó pár évet elpazarolt fiatal éveiből, amikor egyedül élt társ, barátok nélkül. Egy napon, ahogy lement a háza lépcsőin, sírást hallott az út túlsó oldaláról, és régi jó barátját, Bélát találta ott. Nagyon meglepődött. Odament hozzá, megölelte, mire Béla még jobban elkeseredett. Felidézte iskoláséveiket, hogy milyen jó barátok voltak, és most nagyon szégyelli, hogy semmire sem vitte az életben, se háza, se autója, se családja, miután a harmadik feleségétől is elvált, szétesettnek érzi maga körül az életet. Elárulta, hogy többször is eljött megnézni Lajos épülő házát, a ház előtt álló szép autóját, hallotta, milyen megbecsült szakember az új munkahelyén is. S mindezt összehasonlítva saját életével, nagyon szégyelli magát, hogy fiatal éveit csak a szórakozásnak, mulatozásnak szentelte. Aztán Lajos is sírni kezdett, arra gondolt, hogy ő meg az életét csak a munkának, a karrierjének, a családjának szentelte, s milyen kevés időt töltött szórakozással, barátokkal, utazással. Úgy érezte, hosszú éveken keresztül fosztotta meg magát minden olyantól, ami széppé, tartalmassá, színessé teszi egy ember életét.

Lehet tanulni mindkét életútból.

Halász József, Jászó