Fotó: Unsplash
Most, hogy sokat kell otthon lennünk, időnk jut bőven olyasmire is, amire a szokványos hétköznapokban nemigen
Napjaink emberi kapcsolatain tűnődtem el, és úgy érzem, egy kirándulócsoporttal lehetne összehasonlítani, melynek célja régi várak meglátogatása. Legtöbb kiránduló átfut gyorsan a várfalak között, jobbra-balra nézeget, és siet tovább a következő vár megtekintéséhez. Azt is gyorsan körbejárja, elmondja, hogy szép, és így halad tovább. Esetleg még az is felmerül benne, hogy ameddig a többiek nézelődnek, ő elugrik egy sörre. A kirándulás végén aztán elmondja, hogy sok szépet látott. S vannak kirándulók, akik átérzik a várak történelmi jelentőségét, gondosan átolvassák a tájékoztatásokat. Elgondolkoznak, mennyi harc, történelmi esemény, mennyi sors fűződik e vár múltjához. Aztán tovább kell menniük a csoporttal, de elhatározzák, hogy otthon áttanulmányozzák a történelmét, és visszatérnek ide.
Hasonlóak az emberi kapcsolataink is. Találkozunk ismerőseinkkel, barátainkkal, volt osztálytársainkkal, legtöbbször csak futva kérdezzük meg, hogy van, mit csinál, többre nincs időnk, sietünk, rohanunk tovább. Pedig jobban oda kellene figyelnünk, mert az embernek nagy szüksége van jó baráti kapcsolatokra. Ha megfigyeljük, ehelyett azzal szembesülünk, hogy irigykednek egymásra az emberek, szeretik megszólni ismerőseiket, nem tudják elviselni, ha valaki sikeresebb. Az ilyenek biztosan nem ismerik azt a bölcsességet, hogy sokszor csak egyvalaki hiányzik az életünkből, mégis az egész világ néptelennek tűnik. Vagy csak akkor szólalj meg, ha a szavad többet ér a csendnél.
Halász József, Jászó
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.