Elszánt magyar anyák, egyesüljetek!

Nem is tudom, mikor jártam utoljára Ausztriában. Évtizedekkel ezelőtt. Kicsinyke némettudásom már réges-rég eltűnt a süllyesztőben, de majd csak boldogulok valahogy. Előadni szerencsére magyarul kell.

A vonatom Pozsonyból indul hajnalok hajnalán. Előttem két oltásellenes keletszlovák ápolónő ül, munkába utaznak éppen. Egész úton az oltást propagálókat ócsárolják. Egy idő után már nem figyelek oda, nem akarok bosszankodni. Inkább a tájat nézem. Amikor kezdenek feltünedezni a hegyek meg a tipikus alpesi házikók, egyre izgatottabb leszek. Kufstein következik – mondja be osztrák németséggel a hangosbemondó. Rögtön eszembe jut a várbörtönben raboskodó Kazinczy. Fölnézek, és hirtelen meglátom a várat – közvetlenül fölöttünk magasodik, gyönyörű!

A vonat percre pontosan érkezik Innsbruckba. Szerencsésen odatalálok a szállodába, gond nélkül sikerül kommunikálnom a recepcióssal (ez másnak nyilván meg se kottyan, de én teljesen lebénulok, ha németül vagy angolul kell beszélnem). A régi, patinás épület hátsó falán modern üveglift visz föl az emeletre. Amikor megpillantom a kilátást, majdnem fölkiáltok elragadtatásomban: minden oldalról hatalmas, szürke hegyek. De nem ám úgy, mint mondjuk Poprádról a tisztes távolságból látszó Tátra, nem. Itt egészen közel vannak, szinte összenyomják a várost.

A szobába érve megállapítom, hogy nemcsak a lift van errefelé üvegből, hanem a fürdőszoba fala is. Ezt elég viccesnek találom. Vajon kivel fogok osztozni a szobán? A szobatársamnak egyelőre csak a bőröndjével találkozom. Az intim hangulatú fürdőszobán kívül egy franciaágy is vár ránk. Izgalmas éjszaka lesz!

Az esemény résztvevői éppen ebédelnek, amikor a helyszínre érek. – Velem fogsz egy ágyban aludni – mutatkozom be leendő szobatársamnak. Ő is humorosan fogja föl a dolgot, nem lesz itt semmi baj.

A konferenciát az innsbrucki egyetem és a magyar főkonzulátus szervezi az ausztriai és dél-tiroli diaszpóra magyarnyelv-oktatással foglalkozó szakembereinek. Bevallom, én eddig vajmi keveset tudtam az ausztriai magyarokról, épp ezért minden újdonság számomra. Érdeklődve és egyben elismeréssel hallgatom a lelkes előadókat – hogyan küzdenek meg a helyzettel, hányféle működő modellt találnak ki a magyar nyelv és kultúra oktatására.

A vacsoránál előtör belőlem a nyelvmániás: élvezettel tanulmányozom a pincérek kiejtését. Mennyire más, mint a standard német!

Az én szereplésemre másnap kerül sor. Úgy döntök, a sok tudomány után jöhet egy kicsit lazább stílus. Azzal indítok, hogy a többi előadóval ellentétben én nem egy konkrét szervezetet képviselek, hanem a „szórványban élő elszánt magyar anyákat”. Ez láthatóan elnyeri a közönség soraiban ülő elszánt magyar anyák tetszését. Mielőtt bármit is mondanék magamról, felolvasom a nemrég megjelent mesekönyvem első fejezetét: milyen is mekele–baricska gyereknek lenni a baricskák között. Utána mesélni kezdek arról, hogyan neveltem „széllel szemben” magyar anyanyelvű gyerekeket Észak-Szlovákiában. Hamar elkap a hév, szívvel-lélekkel magyarázok – ez a téma nagyon kedves nekem. A mondandómat újabb meserészletekkel illusztrálom. Egyszer csak azt veszem észre, hogy a hallgatóságban többen a szemüket törölgetik. Kell ennél nagyobb elismerés?

Utána rengeteg kedves szót kapok. Hiánypótló könyv, le kellene fordítani németre is, iskolai tananyagnak használni, sőt, terápiás célra alkalmazni – mondják a lelkes anyukák és szakemberek. Én meg zavaromban nem is nagyon tudom, hogyan reagáljak. Nem számítottam ekkora sikerre.

A mutatóba magammal hozott két könyvet a konferencia végén kisorsolják a résztvevők között. Én addigra már a vonaton vagyok, de a mobilom jelez, a boldog nyertesek még képet is küldenek nekem a nyeremény átadásáról.

Én is boldog vagyok. Ha a könyv csak egyetlen szülőnek erőt ad, hogy ne adja fel, már megérte kiadni.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/48. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene