Elköszönés közben és helyett

Élménytelen, egybefolyt, aggódós, szorongó, borongós hónapok múltak el. Majdnem egy teljes év. Állandó hírleséssel, folyamatos, sajnálatosan nehézkes tájékozódással teltek a napok, hetek, hónapok. Listák készültek, előbb afféle mit kell tenni a megelőzéshez, majd hogyan tartalékoljunk és vásároljunk észszerűen listák, még később a legszomorúbbak: a veszteséglisták. Legutóbbi lett a leghosszabb. Elfutott szinte egy év. Mindennapos társ lett a rossz hír, a statisztikai kimutatás, a jelentések, a rendeletek, a zűrzavar, az átláthatatlanság. Ha nincs szilárd tájékozódási pont, ha elmozdulnak az irányt adó csillagok, ha a szextáns tükrei semmiről nem kaptak vissza irány jelet, úgy lehetetlenné vált a szabályos mindennapos létezés. Az utak összegabalyodtak, egymásnak naponta ellentmondó kijelentések közt, mint mérgezett egér futkostam. Más is? Miféle időszak volt ez? Mivel érdemeltem ki? Miért történt az, hogy ennyire elfásultam? Megkérgesedtem. Hogy sokan mások is? Valószínűleg. Az utóbbi időben józannak, nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak maradni egyenlő volt a művészettel. Olyan érzésem volt, mintha a gonosz, a tudatlanság, a megtévesztés, a bunkóság, az udvariatlanság, a toleranciahiány, a tiszteletlenség, a botorság, az ügyefogyott és értelmetlen fotelforradalmárság, a konyhai bölcsességes áltudományosság, az inkompetencia, az imbecillitás, a butaság, a téboly, a gyűlölet, az uszítás, az ordas sunyi nácizmus, a militarista véresszájú nacionalizmus, a mindent is tagadás összes fekete világbeli angyala kiszabadult volna! Terjesztették a mételyt. Szaporították a félelmet. Gerjesztették a bizonytalanságot. Ami még jobban szomorít, hogy Ginsberg után szabadon fogalmazva láttam nemzedékem legjavát teljesen kifordulni önmagából. Úgy mocskolódni, ahogy embernek embert nem lenne soha szabad mocskolnia. Olvastam és hallottam kirekesztő és gyilkos indulatokkal lázító kijelentéseket, relativizálását a világtörténelem szégyenteljes eseményeinek és eszméinek. Elborzadva figyeltem, ahogy véres, habzó szájjal diktátorokat istenítenek plecsnikkel, előjogokkal, pénzcsomagokkal megvásárolt csahosok. Hallottam bársonyszékből zárkai vasszékre penderített néhai hatalmasok éneklését, hatalomból kibukás után. Suttogó hírekből értesültem olyan tervezett változásokról, melyek közszolgálatiság, átláthatóság, demokratikusan és igen nehezen átverekedett intézményrendszert borítanának, bele valakiknek vagy valakinek a zsebébe, hatalmába, királyi többesébe, csupán azért, mert a kapcsolatrendszerük és összeköttetés-generátoruk megtalálta a regnáló hatalomhoz vezető rést. Ne legyenek igazak ezek a suttogó hírverések! Szóval súlyos napok, hetek, hónapok vannak mögöttem. Gondolom, más is hasonlóképpen érez. Gondolom, legalábbis sokan.

Kedves más is, hasonlóképpen érzők! Mit tehetünk, hogy a kedvünk végleg homályba, sötétbe ne boruljon? Hogy el ne hervadjunk, bele ne keseredjünk ebbe a sok vacakba, rosszba, ingerlőbe. Mit is tegyünk? Nincs rá receptem, nem tudok személyre szabott tanácsot adni. Magam is sokat tépelődök, bucsálódok a buksimban, mit is kezdjek ezzel az adott helyzettel. Optimistának kéne lennem! Ehhez hol vannak támpontok? Talán Voltaire Candide című művének előszavát idézném, mely szerint: Leibniz, az optimista világnézetnek egyik pregnáns hirdetője, azt állítja a mi világunkról, hogy az összes lehető világok között a legjobb. Pangloss mesterhez fordulok segítségért! Voltaire a híres Leibniz szerint hősével azt taníttatja, hogy fel kell ismerni a jót. A tényt, hogy az optimizmus indokolt, a rossz jelenléte a világban nem kompromittálja a tökéletességet. Akkor tehát nem árt ilyen bolond és vészterhes időkben optimistának lenni csakazértis. Ha mindjárt az ingemért is! Vége lesz majd a bajoknak, végét remélem a gaznak, a bitorlóknak, a plecsnivadász népárulóknak, a diktátoroknak, a percemberke miniszteri biztosoknak, maffia módon gazdagodott milliárdosoknak és senkiháziaknak. Vége lesz, bizony. Élni megint jó lesz. Itt, és most. Ez a legjobb világ. Ne tessék megkövezni érte, hogy ezt állítom, de tud valaki valami másikat?

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/1. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene