Elfogadás

Csak ült és némán nézte a sorokat. A gondolatai cikáztak, jobbról-balra, keresztül és kasul – próbálta értelmezni a szavakat. Tudta, hogy valami nagy dolog, egy mélyebb értelmezés bújik meg bennük, de a kulcsot még nehezen találta. Tudta, de leginkább érezte, hogy jelentőségteljesek, s azt is, hogy kíméletlen őszinteséggel csapják arcul mindazzal, ami valójában most az életében zajlik, történik. Nagyon szerette volna megfejteni őket, pont azzal az elszántsággal, hévvel, amivel az életében zajló változásokat is szerette volna irányítani. Nem ment. És az életében sem. Ettől szomorú lett. Az érzés áthatotta a gondolatait, és máris egy olyan spirálban találta magát, amelyből csak napokkal később ocsúdott. Egy ponton újra elolvasta a fenti sorokat. A rejtett tartalom megfejtéséhez nem jutott közelebb, de a szavak által megjelent egy kifejezés, ami mindvégig ott volt az orra előtt, mégis most látta meg, lett fontos, és ami még jobb, felszabadítóan hatott rá. Elfogadás. Ízlelgette, szeretgette, szokta, majd végül megértette: elfogadni annyit tesz, önmagad fölé kerekedni. Az útja nem lett könnyebb, de ezzel a megértéssel a megélése igen.

Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép