Egy város eltűnt. Napló

Vasárnap

Jó lenne már ezt elfelejteni! Ezt a tényt. Hogy napi száz körüli az átlagos elhalálozási szám, legalábbis ezt mondta a statisztika, mikor január közepét mutatta a naptár (azóta pedig a világrekord is besikerült). Hazai viszonyok.

Lakóhelyem lélekszáma a legutolsó számlálási adatok szerint alig négyszáz fő. Ha kedden ülnék le ezeket a sorokat feljegyezni, akkor szombat reggelre elméletileg az én falum lakosságának megfelelő számú lélek távozna ebből a világból. Csak ebben az országban. Hát még a nagyvilág! Kedvenc Olaszországom, a nekem kedves napfényes Itália, ott meg eddig közel nyolcvanezer ember halt meg. Egy nagyvárosnyi. Mintha eltűnt volna, mondjuk Lucca vagy Como, esetleg Treviso. Elgondolni is szörnyű. De nem ismerem Itáliát, csak a térképekről. Az úgy személytelen. Váltsunk hátborzongatóbbra! Legyen itt példának egy riasztó disztópia. Íme, legyen utunk célja egy kihalt és elhagyatott szlovákiai város! Képzeljük el, mondjuk Besztercebányát. Vagy Nyitrát. Ott amúgy is sok gond volt s van. Ekkora nagyságú városból Szlovákiában van még néhány. Nagyjából hasonló léptékűek. Érkezik feléjük az utazó, s mit lát? Annyi ember hunyt el Olaszországban, amennyi itt lakott. Lego színezésű lakótelepek, bizarr formájú iparnegyedek, hatalmas és csábítgató üzletházak, aztán a tágabb belváros, sok jobban vagy kevésbé lakható lakással, majd ott a történelmi városmag, főtér és múzeumok, korzó és vendéglők sora. De sehol egy lélek. Sehol! Megyei és járási intézmények, mindenféle hivatalok, alapfokú és középiskolák, egyetem, rendelőintézetek és kórházak, autóbusz-pályaudvar, vasútállomás és mind-mind kong az ürességtől. Sehol egy lélek. El lehet ezt képzelni? Nem könnyen, de el lehet. Ahogy megy végig az ember egy lakatlan, egykor bőven hetvenezres városon, ahol még csak nyoma sem látszik a korábbi életnek. Hidegrázós! Disztópia legyen csupán, soha ne valóság! Rémisztő lenne. Mindezt azért merem, azért akarom leírni, hogy egy jól elképzelhető hasonlítási alapot mutassak a még mindig kétkedőknek. A vírustagadóknak! Akik szerint ez itt egy titokzatos háttérhatalom akaratából történő, szellemi és anyagi kizsákmányolásunkra kigondolt és létrehozott általános, emberiség elleni támadás. Hogy a gitártorzító szóljon a fejükben legalább egy hétig! Mert ugye az oltással azt is kapunk majd. Szól a Sultan of swing meg a Slash November rain gitárszólója házi verzióban, nanobotok pengetik a fejemben. Lesz még bluetooth lesz még lágy kenyér! Ez ugye így már nem semmi. Ez már ugye így valami? De valakiknek ez is csak humbug és kitaláció, biztosan. Ez a 80 ezres szám. Bezzeg a chippelés!

Szóval olyan nyolcvanezer ember az itáliai veszteség. Sok kedves olasz család gyászban. S lám, itthon mi újság? Nocsak, hiszen már nem is szembetűnő hír a megduplázott számú hűtőkamion-bérlés egyes helyeken, meg se kottyannak a kedves nézőknek a ravatalozókban, hamvasztókban készített horror videók, ahogy például nem rázták meg a nézőket a géppel ásott és betemetett tömegsírokról New Yorkban készített felvételek sem tavaly, mert lassan immunisakká válnak, váltak ezekkel szemben is. Mikor e sorokat írom, háromezer a szlovákiai elhunytak száma. Szóval máris egy Jolsva nagyságú városkányi emberrel kevesebben vagyunk! Mi lesz itt? Holdbéli táj? Lakatlan vidék? Disztópia, félelmetes jövőkép, ami most eszembe jutott. A pusztaság azonban nem a tájon mutatkozik, a természet saját sebeit mindig begyógyítja. A pusztaság és rémisztő érzés a kiüresedett agyú, gondolat és akarat nélküli lények zombi vonulását idézi meg bennem. Huj, de sokan vannak! Ahogy a nanochipek összehantolt ütemére vonulni kezdenek a butaság síkjára, hogy ott manifesztálják felsőbbrendűségüket a gondolkodókkal szemben ők, az Élet Iskolájában végzettek! Anyám, add el a házat! Ó, íme, itt, e síkon a hülyék országának népe áll és vár. Gépen száll fölébe egy szent embere, és kitárt karral próbálja meg elűzni az átkos kórt. Hát sajnos nem ez a megfelelő módszer, atyám, de ha ezt akarja az ország népének egy része, ám legyen! Így viszont nem lesz könnyű kilábalás, ha nincs gondolkodás! Így a pusztulás uralkodik majd mindörökké. Hacsak… Meg nem világosodnak bizonyos elmék, s végre cselekedni lehet majd a sok felesleges dumálás helyett. Eltűnhetnek városnyian! Tetszenek érteni?


 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/9. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?