Egy mell nem mell? Mit gondolunk a női kebelről?

Nem számít, hogy kicsi vagy nagy – a női mell rendre izgatja a gondolatainkat. Egyszerre tartjuk obszcénnak, vágyottnak és életet adónak, miközben az olyan közösségi óriások, mint a Facebook és az Instagram mindmáig összetörnek a női mellbimbó látványán. Nincs mese! A gyermekét szoptató nő és a masztektómiában részesült női felsőtest kivételével a fedetlen ciciknek menniük kell. Azután léteznek a világnak olyan pontjai, ahol – mintegy praktikus és kulturális okokból – csak egészen minimális ruhaneműt viselnek az emberek, férfiak és nők egyaránt. Na, itt nem nagyon csinálnak ügyet a kivillanó cicikből...

Valami különös oknál fogva mindmáig egyetemes igazságot próbálunk megfogalmazni arról, hogyan kellene kinéznie a női testnek. Hogy hogyan kellene és hogyan nem kellene viselkednie, mit szabadna és mit nem szabadna tennie – sőt, hol van és hol nincs létjogosultsága megjelenni.

Vénusz-szobroktól a szilikonig

A középkorban citromnak, a reneszánszban almának, a barokkban baracknak nevezték, a 17. századi férfiak ellenben már dinnyének. Igazolása ez mindannak, hogy a vizuális típusok – tehát az emberiség túlnyomó többsége – könnyebben elképzeli és átérzi azt, amit képes beszéddel, hasonlatokkal mutatnak be neki. Michelangelo szobrai például, bár anatómiailag tökéletesek voltak, a női mellet valamiért mégsem vizsgálta. Ennek eredményét aztán mind ismerjük. Dülledő mellizmok, formás sejhajak, dagadó bicepszek. Nők férfitestben. Meglehet, a művész úgy hitte, hogy a dolgokat túl kell bonyolítani és mesterkéltté kell tenni annak érdekében, hogy jók vagy épp hatásosak legyenek. Szellemességünk persze önmagában még nem garancia arra, hogy elgondolásunk igaz is – a mardosó tréfa pusztán bátorságunk mértéke új rovatunkban –, tagadhatatlan azonban, hogy

régi skizofrén kapcsolatot ápolunk a női mellekkel.

Az eszményi nő képe hol ilyen, hol olyan alakkal emelkedik ki a habokból. Míg a kis mellekhez elődeink olyan képzeteket kötöttek, mint a lelki tisztaság, az elegancia, az ártatlanság, sőt intelligencia – erre mondják, hogy van az ostobaságban valami szörnyen vicces –, addig a nagyobb halmokhoz csak később kívántak pozitív jelzőket kapcsolni. Az érett barokkban például bár a mellek jócskán közszemlére kerültek, furcsa paradoxként a festészetben továbbra is élt a szemérmességi tabu: azaz a farok lehettek húsosak, a combok vastagok, de csak kicsi melleket volt szokás festeni. Nem úgy az irodalomban, ahol a költők különböző metaforák leple alatt becézgették málnának, epernek és cseresznyének is. A kamaszodó fiúcskáktól kezdve a felnőtt, jól öltözött, kalapos férfiakig érvényes volt, hogy tekintetük először a nő arcát fürkészte, aztán rögvest átcsusszant a dekoltázsra.

A 19. század végén aztán megjelentek az első kuruzslók is, akik a mellek mesterséges megnagyobbításában kezdtek szorgoskodni – katasztrofális következményekkel. A mellekbe legtöbbször méhviaszt vagy növényi olajakat fecskendeztek, kezdetleges mellimplantátumként pedig különböző tengeri gombákat, moszatokat kezdtek el használni. Az első melldúsító szilikonalkalmazások Japánban történtek, ahol injekció formájában fecskendezték a már gombáktól mentes anyagot a női testbe. Ezt a technológiát később Amerikában tökéletesítették, ahol később gombamódra – ezzel le kellene állnunk – szaporodtak el a férfiak számára nyitott szórakozóhelyek, ahol a dús kebel követelménnyé lépett elő a táncosnők és pincérnők számára. Az amerikai képes magazinok címoldalain ekkortájt az új trend a női testen mintegy véletlenül lecsúszó vállpánt volt, és – miután a filmekben elfogadottá vált a meztelenség – a világ reklámiparában, a női mellel való nyerészkedés. Tulajdonképpen ezáltal lehetett sztár a kor legkeresettebb színésznője, Brigitte Bardot is. Az 1956-os És Isten megteremtette a nőt című filmben ábrázolt és mutatott alkata hozta el számára a vágyott hírnevet.

Itt a bimbó! Hol a bimbó?

Az ősmelltartó, az úgynevezett Lemon-Cup kemény acélrugós, lószőrbetétes szerkezet volt. Az amerikai találmány teljesen új dimenziókat hozott a mell formájának manipulálásában – tulajdonképpen ez a melltartó hozta divatba a mell viselését, és ezáltal megkreálta a férfiak 20. századi, mellek iránti rögeszméjét és azt az egészen abszurd rendszert, amiben jelenleg is élünk.

Jelenleg a Facebookon és az Instagramon a női, fedetlen mell (ennél is pontosabban a női mellbimbó) tabunak számít; a gyermekét szoptató nő és a masztektómiában részesült test kivételével a fedetlen ciciknek nincs maradásuk.

Néha még ezeknek is menniük kell. Egészen abszurd belegondolni, hogy ezekben a hétköznapi helyzetekben a női mellet mennyi tiltás és tabu övezi, miközben a bulvárlapok címoldalán, a filmekben és a reklámokban, mindenhol csak szép és formás melleket láthatunk. Persze minél misztikusabb valami, annál kíváncsibbak vagyunk rá, ha keveset tudunk, akkor többet képzelgünk – a modern reklámipar sok milliárd dolláros üzletet épít erre az ismeretre. Mondhatnánk úgy is, a női mell lett az új szexuális névjegykártya, ugyanakkor érdemes lenne belegondolni, hogy a nők tárgyiasítása és a társadalomban betöltött szerepük leértékelése, kéz a kézben járnak egymással.

A cicitabunak és a vizuálisan provokatív médiának köszönhető, hogy ma – a meztelen férfi felsőtesttel ellentétben – a női mellek fedetlen ábrázolása gyakorlatilag egyet jelent a közszeméremsértéssel, és hogy még mi nők is minduntalan megrezzenünk, ha egy társunk melltartó nélkül szabadon jár-kel körülöttünk. Mert az már milyen dolog?

Mit gondolnak a férfiak?

A női mell tagadhatatlanul szimbóluma a nőiességnek, hogy milyen típusú melleket találunk vagy találnak épp a férfiak vonzónak, az függ az adott kultúrától és a szokásoktól. Számít a forma, a nagyság, hogy milyen a bimbó udvara, színe, formája, a szimmetriáról pedig még nem is szóltunk. Egyes tanulmányok szerint a női mellek látványa valamennyire tudat alatt a férfiaknak azt az élményét is előhívja, amikor csecsemőként a szoptatással megtapasztalták nemcsak a táplálást, de a szeretetet és a gondoskodást is.

Amikor egy férfi szemben áll egy nővel, az arca után a mell-derék-csípő alkotta háromszöget veszi önkéntelenül is szemügyre. Mielőtt férfi olvasóink felindultságukban kikérnék magunknak e megállapításunkat, fontosnak tartjuk leírni, hogy ez ellen lényegében nem is tehetnek. Tudományos kutatásokból kiderült, hogy nem udvariatlanságból bámulják ugyanis az urak a hölgyek melleit, sokkal inkább azért, mert tudat alatt bekapcsol bennük a párkereső ösztön. Kedves férfiak, nincs hát Önökkel semmi gond!

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/7. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene