Kép Unsplash
Már rózsaszín pirkadat festegette az ég alját, és biciklim pedálját sietősen taposva igyekeztem a két Jányok határát összekötő gyepes úton. Az útszélen szinte fává terebélyesedett a vén bodza, takarásából kényelmesen figyelhettem a széles határban tanyázó őzbakokat.
A csomagtartóról leszedtem a háromlábú vadászszéket, a lőbotot, csőre töltöttem a háromszáznyolcas Winchestert, és némi matatással takarásba helyezkedtem. Az alig mozduló szellő alacsonyan gördülő könnyű párákat terelgetett, pontosítanom kellett a biztonságos lőirányt. Szép lovak legeltek a szembeni erdő alatt, hosszan nyúló ronda drótkerítés szabott határt a szabadságuknak, a tízszeres Zeiss dobásnyira hozta a harmatos fűben kényeskedő pejkókat. Mögöttük keskeny határi út a pár hektáros erdő szélén, melyet már néhány éve tehenek taposnak, az út két oldala bedrótozva, az arra sétáló falusiak véleményét a dróthúzó biztosan nem tűzné a kalapja mellé. Az oszladozó szürkületben szárítkozó nyulak üldögéltek a búzatábla szélén, berzenkedő, ünneplőbe öltözött fácánkakasok kellették magukat a szerény köntösű tyúkocskáknak. A minap távolról látott őzbak nem mutatta magát, helyette hangoskodó sirálycsapat érkezett, rajvonalban tipegve keresgéltek, pásztázták előttem a kukoricaföldet. Múltak a negyedórák, egyre gyakrabban fészkelődtem, nem nyugágy az ilyen vadászszék, pedig ennek története van. Nagyapám kilencszázharminchatban kapta, néhány őz- és dámaganccsal a cseklészi Vadasban töltött évei emlékére. Már akkor is kiszolgált készség lehetett, amolyan ráadás a végkielégítésre kapott, adóssággal terhelt néhány hold szántóra. Hanem, ácsi! Bőrig ázott róka surrant ki a gabonából, akasztotta meg a gondolatsort, hátát szinte a fölébe boruló búzának vetve kívánta meg az élet napos oldalát. Mivel a vadászat nem csak erdei szemétszedés vagy falunapi gulyásfőzés, óvatosan lőbotra fektettem a háromszáznyolcast, de a róka figyelmét nem kerülte el a mozdulat. Alig rezdült néhány szál búza, amíg biztonságba helyezte magát a csendes lelépés nagymestere, amit saját szempontjából nagyon okosan cselekedett. Vesztükre a tehetetlen nyúlfiaknak, a fészkükön végsőkig kitartó fácántyúkoknak. A vadászat nagyhangú ellenzői, miközben maxi hamburgeren vagy bécsi szeleten rágódva agitálnak az állatok, főleg ragadozók védelmében, a rókakotorékok környékén számba vehetnék a katasztrofálisan megfogyatkozott apróvadból rókák zsákmányolta maradványokat, melyek pár napja még hús-vér nyulak, fácánok, őzgidák voltak, és élni akartak, mint a sertéskarajt vagy csirkemellet adó háziállatok! Amíg ezen füstölgök, mögöttem alig fél kilométerre közúti forgalom bonyolódik a főváros irányába, zaja olyan természetes, szinte meg sem hallom, pedig a naponta munkába járók gépkocsiforgalma percre sem szünetel, utazni kell! Nesze neked lég- és zajszennyezés kiküszöbölése! Pedig megoldás minden bizonnyal van! Állítólag Komáromban a városi busz ingyenesen szállít, jó ötlet a maga helyén, mert az ingázók többségének zsebbe vág az autó havi üzemeltetése. Bezzeg megtelne az ingyenes pozsonyi járat, mint annak idején, amikor hatvannégy koronás havijeggyel tolongtunk a reggeli buszokon. Mesterséges intelligencia és körmönfont nyereséghajszolás híján akkor még maradiak voltunk, üvegekből ittuk a sört, a tejet, és a kenyeret is papírzacskóba csomagoltuk – a manapság emelt szeméthegyek még álmainkban sem riogattak.
Más. Tiszta időben határunkból szépen látható az Alpok néhány hósapkás csúcsa, új jelenség, ezek szerint mégis csökkenőben a levegő szennyezettsége. Sajnos az előtérben egy sokkal közelebbi hegy terpeszkedik, mondani sem kell, szemétből való. Számomra mégis ez a vidék a világ legszebb csücske, három rosszabbért sem cserélném. Hogy némi reparálás ráférne, az nem vitás, és minél hamarabb! Akárcsak a koránkelés dacára is eredménytelen, mégis hangulatos hajnali lesemre, pedig a Remper barátomnak szánt bak nem mutatkozott, remélhetőleg majd legközelebb.
Gazdag József, Jányok
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.