Bánathegyek? Örömvölgyek!

Vasárnap

A bánat egy nagy óceán, úgy tűnik, az írásbeliségünk óta legalábbis. Minden héten elhatározom, no, most jól megrázom magam, és örülni fogok, hiszen a kacagás kondícióban, sőt életben tart, fiatalít, sőt gyógyít. És mit kívánhatnék ennél többet, jobbat kedves Olvasóimnak, mint hogy fiatalok, életerősek s boldogok legyenek?

No, de minek is örülhetnék ebben a konfliktusos, válságos, szegényedő, pusztuló ketrecben, amit világnak nevezünk? Örülhetek például, hogy élek. És úgy élek, ahogy, ott, ahol. Hogy én kaptam a lehetőséget, ha tudok és akarok, segítsek másokon, nem pedig én szorulok rá, hogy valahol, valakik, idegenek, akiknek a nyelvét sem értem, segítsenek már valahogy rajtam, ha tudnak és akarnak is. Örülhetek annak, hogy még mindig nem szorulok orvosi ellátásra, s ha a lelkem összeszorult is egy jó ideje, viszolyogva húzta össze magát az események és az emberi reakciók láttán ott, valahol a szívem táján, kint süt…, mit süt?, ragyog a nap, hogy felvidítson. Ráadásul meg még az eső is esik, az a bő, csendes, amiről azt hittük, végleg a múlté, márpedig májusi eső aranyat ér, vagyis van remény, hogy lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér. Meg örülhetek az olvasói visszajelzéseknek is, annak a sok szeretetnek, amit kapunk, meg a helyreigazítóknak is, mert azt bizonyítják, nem csak kenyérrel (szőlővel) él az ember, nagyon sokan odafigyelnek ránk, fontosnak tartják, hogy amit csinálunk, a lehető legjobban csináljuk. És örülök is, ezzel az utóbbi két évben szárnyaszegett, vacogó kis lelkemmel örülök, és ez az, amitől még mindig nem szorulok orvosi ellátásra. Persze, mindenhez hozzárendelhetném, hogy de… vagy ha…, ám ezt tudatosan nem teszem.

Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Máté 6:34) Ezzel a bibliai mondattal erősítem magam, hogy el tudjam végezni a ma feladatait.

Most például végére érni ennek a szövegnek, megmaradva az öröm völgyében, felhozva az óceán kis gyöngyét anélkül, hogy összetörném. Remélem, sikerül, hiszen tart ám még mindig az a selmeci létérzés, ami pár hete töltött el, igaz, azóta nemigen húztam ki a lábam, nem érhettek nagy meglepetések – így könnyű. Onnan hazafele jövet viszont ugyancsak kaptam egy örömlöketet, mégpedig Léván, ahol megálltunk kávézni. Nagyon rég nem jártam a városban, talán valamikor még leány koromban, a Vasárnapot oda találkozóra nem hívták, így abban voltam, magyar szót arrafelé már nem hallani csak úgy, az utcán. Hogy nem-e? Pontosan nem tudom, milyen napszakban voltunk ott, úgy dél körül, de szinte csak magyar szó ért, a piacon, ahol életem legszebb györgyikéit (dália, georgina) vettük, magyarra váltott az árus, hallva, hogy egymás közt magyarul beszélünk, ugyanígy a zöldséges hölgy, és még ki is választotta nekünk a legfrissebb retkeket. De nem csak kiejtett szó, felirat is kirakatokon, plakátokon, szolgáltatásokat kínálva. Én nem tudom, miért hittem, hogy Léva már szín szlovák, s csak a Reviczky Társulás ápolja, tartja a helyi és környékbeli magyarok nyelvét? Ebbéli örömem pedig még csak fokozódott leülve egy kávéház teraszán. A pincér még alig érkezett kihozni a feketét, egy járókelő megállt asztalunk mellett: nocsak, kiket látok én itt Léván!, Forgács Miklós volt az, a kassai Thália dramaturgja, Bázis-tagtárs. No, és kaptunk is rögvest egy átfogó gyorstalpalót Léváról, azóta balgaságom már nem oly nagy a várost illetően. És miközben őt hallgattuk, észrevettem, hogy tisztes távolságban megáll egy úr, sétapálcájára támaszkodva néz, mintha mosolyogna is picit rám, vissza is mosolyogtam, de hát az ember, ha hölgy, nem szólít meg idegen urakat, gondoltam, megpihen mentében, engem talán nem is lát, csak ez irányban fürkész. De nem jól gondoltam, nagyon is látott, kisvártatva közelebb bátorkodott, s kiderült, bizony nem más, mint régóta ismert verselője Olvasmány mellékleteinknek s az Új Szó Kópé rovatának, Sándor Károly. Akivel ebben az örömteli hangulatban személyesen is kezet szoríthattam. Mert ki tudja meddig élek? / lebbenj csak, könnyü ének, / vidám lehelletem!, amint Radnóti írta keserédes valamikor 1936-ban. Igen, ki kell élvezni minden napnak az örömét. Az első sor viszont nem ő, hanem a legnagyobb magyar ballibsi.

Petőfi.

Hogy például most VASÁRNAP terveznek egy kirándulást az öröm Völgyébe.

Esterházy Péter: Termelési-regény (kisssregény)

Érdekes

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/21. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?