Az számít

Elmondta, s ezzel befejezte mondandóját, ezzel a mondattal pedig megkoronázta a katarzist. Ült és várt, vajon, hogyan csapódik majd le a hallgatóságban, de valójában legbelül azt remélte, mindannyian azonosulnak vele. Várta a megnyugtató hozzászólást, a megengedő bólogatást, kereste az egyetértő tekinteteket. Sokaktól meg is kapta. Volt, aki azonnal helyeselt, aki elárasztotta a teret ehhez kapcsolódó történetével, volt, aki némám ült és bólogatott. Olyan is akadt, aki karba tett kézzel várt, némán, s amikor találkozott a tekintetük a történetet mesélővel, mélyen a szemébe nézett, s azon keresztül tudatta: igazad van.

Én meg csak vártam. Néztem ezt a kabaréba illő színházi produkciót. Nem azért, mert nevetségesnek találtam, egyszerűen figyeltem az emberi reakciók látszólagos sokszínűségét. Az álarcokat, a játszmákkal teli színteret. Megfigyelőként vettem részt abban a körben, amelynek látszólag részese voltam, s csak az járt a fejemben, ha megkérdezi az illetékes a véleményem, elmondom.

Nem tette. Fürdőzött a többiek gondolataiban, észrevételeiben, melyek záporoztak irányába tettek, szavak, gesztusok formájában. Nekem meg csak az járt az eszemben, vajon igazán csak az számít, amit megtettünk? Amit nem, az már nem is?

Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/48. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene