A múlt héten hallottam egy kedves barátomtól, hogy a szülei meggondolták magukat. Sok éve tartottak disznókat, évente többször disznótort, idén januárban viszont azt mondták: elég.
Teltek-múltak a hetek, Vlagyimir Vlagyimirovics rárontott Ukrajnára, a fél világ azon epekedik, hogy mi lesz, ha, a nemzetközi helyzet fokozódásából fakadóan a barátaim szülei is úgy döntöttek, hogy mégsem ez a januári volt az utolsó disznótor a háznál. Ki tudja, milyen idők jönnek, nem fog ártani, ha ott lesz az a malac kéznél. Vagy kettő.
A minket körülvevő világ történéseit különbözőképpen dolgozzuk fel. Van, aki mindent tudni szeretne, hogy tisztán lásson, van, aki úgy érzi, hogy a mindent már tudja is, mások félnek, mert össze vannak zavarodva, vagy épp kedvük sincs az egész hisztériához, ezért nem is követik, hanem teszik a dolgukat, mint eddig. Egyesek készpénzt halmoznak fel, félve a bankok csődjétől, mások a készpénz kivezetésétől és az inflációtól rettegve inkább gyorsan elköltik. Az elmúlt két évben az agyunkra ment, hogy a Covid miatt nem történik velünk semmi, most meg attól akarunk megkergülni, hogy hirtelen mennyi minden történik.
Az idei tizenegyedik Vasárnap, amelyet most az olvasó is kezében tart, éppen március 15-én jelenik meg. Az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc kitörésére emlékezve felhívjuk a figyelmet néhány érdekes háttérinformációra, amelyekre a történelem- vagy irodalomórákon talán nem jut idő. Kaja, pia, kolera című írásunkban felbukkan például Illyés Gyula nagyapja, aki a szabadságharc idején mindössze 17 éves volt. A költő később lelkesen faggatta őt arról, milyen volt részt venni a szabadságért folytatott küzdelemben, mire az öreg közönyösen elmesélte, hogy tizenhét évesen azt sem tudta, miről folyik az egész cirkusz, meg kedve sem volt hozzá, így a cimboráival az erdőben tanyázott, amíg az egész hercehurca véget nem ért. Ha pedig élt volna valaki, aki ott volt vele azokban az években, biztosan hozzátette volna, hogy „hát az nem is úgy volt”.
Mindenki egy picit másképp emlékszik, erre számtalanszor felfigyelhettünk a családi történetmesélések közben is. Mostanában pedig azt látjuk, hogy már nem csak a régmúlt, de a közelmúlt és a jelen eseményeiről is eltérő véleménnyel rendelkeznek olyan személyek, akik történetesen két szomszédos panellakásban élték le eddigi életüket. Nekik is ajánljuk a Sztárunk rovat e heti interjúját, amelyben Emília Vášáryová színésznő mesél hihetetlennél hihetetlenebb részleteket gyerekkoráról, magyar nagyapjáról, és „fogadott” nagyanyjáról, tyeta Ankáról, aki gyerekkorukban megszerettette velük a magyar konyhát és az imádságot. Igazi huszadik századi történetek, amelyek közös nagy (mondhatnánk, hrabali) tanulsága, hogy emberek, nemzetek, országok sorsa sok esetben a legbanálisabb, leggyerekesebb apróságokon dől el.
Ezek a nagy horderejű változásokat elindító apróságok viszont sokszor csak akkor derülnek ki, amikor az események szereplői már nem élnek. De még akkor is jöhet valaki, aki azt mondja: az nem is úgy volt!
Mit tehetünk hát, ha nem akarunk megbolondulni 2022-ben? Ne higgyünk el semmit, ami túl könnyen hihető. Pláne ne olyasmit, ami teljesen hihetetlen.
„Itt VASÁRNAP kiülnek az utcára
a vendéglői asztalhoz, ahol
pletykálnak, isznak, nevetnek, hiába
van kormányválság, gyilkosság, nyomor”
Faludy György: Róma, 2
Érdekes
Akinek 2021-ben is módjában áll segíteni, hogy 2025-ben és még az után is olvashassuk a Vasárnapot, kövesse Hunčík Péter tavalyi nagyvonalú kezdeményezését, mi pedig mindenképpen megteszünk mindent, hogy méltók legyünk rá. Köszönjük. A számlaszám változatlan:
Československá obchodná banka, a.s.
Číslo bežného účtu IBAN: SK34 7500 0000 0001 2590 9023
Variabilný symbol: 999
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/11. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.