Asztalosmester a táncmulatságon

koperta

Ebben rendes körülmények között nincsen semmi különös. Csakhogy történetünkben nem épp a táncos lába miatt került oda. A barátunk, Misa ment szórakozni a haverokkal.

Ki voltak huzakodva, mint a tücsök az esküvőjén. Kiszemeltek maguknak egy szimpatikus asztalt, igyekeztek magukhoz csalogatni a lassan mozgó pincért, ám helyette három izmos, mogorva külsejű fiatalember érkezett. Nem sokat válogattak a szavakban, távozásra szólították a társaságot, hogy ez az ő asztaluk. Misáék a pincérnek köszönhetően szeszes italt még nem fogyasztottak, engedtek hát a józan észnek és a túlerőnek, új asztalt választottak. Lassan a zenészek is belevágtak, a táncparkett is megtelt. Igen ám, de az idő teltével kezdett megmutatkozni az alkohol hatása, egyszer csak két nyughatatlan kakas egymásnak ugrott. Nem egyedül, mert minden oldalról akadtak támogatóik. Ütötték-verték egymást, és mint egy sportversenyen, nem hiányoztak a buzgó szurkolók sem. Misáék eleinte közömbösen szemlélték a párviadalt, majd őket is elfogta a harci vágy, pláne hogy eszükbe jutott az incidens az asztallal. A verekedők már javában adtak és kaptak, amikor egy küzdőszernek használt szék Misa fején landolt, de oly szerencsésen, hogy az ülőkéjét beszakította, a megmaradt részt pedig a válla tartotta fel nemkívánatos gallérként. A nyíláson a feje visszahúzása lehetetlennek bizonyult, egy óvatlan mozdulat, és az ülőlap éles szilánkjai fontos ereket sérthettek volna meg. Egyesek jót szórakoztak az ide-oda futkosó kétségbeesett emberen, aki először asztalt nem kapott, végül meg a széktől nem tudott szabadulni. De akadtak olyanok is, akik higgadt fejjel keresték a megoldást. Végül mindenki egyetértett abban, hogy csak szakember tudja orvosolni a helyzetet. Késő éjjel nem könnyű asztalost találni, de végül az igyekezetük sikerrel járt. Misa megszabadult a kellemesnek nem mondható nyakéktől, ám maradt egy egész életre szóló élménye.

Puss Rudolf, Somorja

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?