Ablakpárkányon párna

Hiszen ennek a fogyasztásnak éppen az a lényege, hogy ne takarékoskodj, hanem költs, ha kell, ha nem, dolgozz, munkádnak bérét pedig tedd bele ebbe a körforgásba, vegyél akkor is, ha már van, vegyél újat, mert az szebb, ha nem telik rá, kérj kölcsön, aztán dolgozz még többet, hogy hiteled kamatostul törleszd. Azzal meg, hogy mi lesz a sok régivel, senki nem gondolt, aztán most itt állunk csodálkozva a szeméthegyek és -tengerek láttán, rádöbbenve, hogy a mi jólétünk a természet, az állat- és növényvilág rosszullétét okozta, miközben toljuk a púposra megpakolt szekérnyi bevásárlókocsit. Sokszor eszembe jut sógorom, aki még az üzletláncok megjelenésével megjelent vaskos, ingyenes (a világon semmi nincsen ingyen, mi fizetjük meg az árát, a vásárolt áruéban!) termékkínálatot lapozva minden oldalra rábökve mondta: ez se kell, ez se kell, ez se, milyen jó nekem, majd bedobta az újságot a szemétbe. Megmosolyogtuk, bár már akkor is tudtuk, milyen igaza van. Azóta viszont magam is így futottam át az ilyen ajánlatokon, ez se kell, ez se kell, milyen jó nekem, mára meg már ki sem nyitom, megy egyenest a papírgyűjtőbe. Újrahasznosítható. Arra viszont már csak kevesen gondolnak, hogy az újrahasznosítás is mennyi energiát, vizet igényel (mi fizetjük, s az utódaink, ha elfogyasztjuk előlük a levegőt).

Mindez most akkor jutott újra az eszembe, amikor Récsei Noémi tanácsait olvastam, hogyan érjük el, hogy hó végére is maradjon valami a kasszában, de legalább a bugyellárisunkban. Először elképedtem: te szent ég, azt is tanácsolni kell, hogy ne vegyük meg azt, amire nincs szükség? Aztán rögtön rájöttem, hogy igen, hiszen az ő generációja az, amely már kizárólag ebbe a fogyasztásba, jólétbe született bele, ők már azt hallották, hogy a pénznek múlnia kell, hogyha múlik, akkor fájnia kell, és szerezni újra meg újra, máskülönben elviselhetetlen ez a fájdalom. Ez az a generáció, amelyik egy gombnyomásra működtetni tudja a beprogramozott világot, de ha hirtelen elveszíti a munkáját, rövid időn belül éhen hal. Mert még azt sem tudja, hogy ha a répamagot elkaparja a földbe, abból a levesnekvalója fog kikelni. Áll a fényes hangárban üres zsebbel, és szomorúan bámulja a répát, hibáztatva a világ vezetőit, amiért ő már ezt sem tudja megfizetni. Azt a kollektív tudást veszítettük el a technikai atomrobbanással, ami évezredeken által segített a túlélésben. Istennek való eszközöket adtak az emberek kezébe, miközben a tudásunk, a gondolkodásunk a középkorban maradt. Ez a Fekete István-idézet is, amelyből a címet csináltam, elképzelhető, hogy ma már nem azt a képet idézi fel olvasójában, ami az én generációm szeme elé tárul. Én is csak most, erre föl gondoltam vissza, mióta is nem láttam már ablakba vetett szellőző párnát, dunnát, ami még fiatalkoromban is mindennaposnak számított, és nem csak faluhelyen, hanem városi társasházak emeleti ablakaiban is. Hát persze, hiszen még akkor is fosztották a tollat, készítették a lányoknak stafírungba a pehelypaplant, annak meg különösen jót tett, ha időről időre átjárta a friss levegő, megsütötte a nap. Ma már nem fosztunk, nem varrunk, megvesszük a szintetikus, a mesterséges, pehelyszerű szálakkal tömött antistressz és antiallergén takarót (mert elhittük, hogy attól nem leszünk többé stresszesek meg allergiások), bevágjuk a mosógépbe, aztán kivágjuk a kukába, és veszünk újat, mert a pénznek, annak múlnia kell, meg forognia, meg mert egyébként sem drága. Hogy a kukából hova kerül az a sok mesterséges pehelyszerű szál? Hát, azt oldják meg a világ vezetői, meg még pénzkeresetet is biztosítsanak nekünk, hogy költhessünk.

Én, aki még annak a generációnak a gyermeke vagyok, mely a háború után állt lábra, és nem úgy, mint a miniszterelnök úr családja, hanem önerőből és jól megfontolással, a legkevesebbet is beosztva és megszorozva, úgy látom, öregségemre kezdek divatba jönni. Én ugyanis már régóta tudom, úgy marad pénz a kasszámban, ha nem költöm el, úgy lesz kevés a magam után hagyott szemét, ha nem dobok ki semmit. Ha nem dobom ki, nem kell újat venni.

Nem nehéz.

Akinek 2021-ben is módjában áll segíteni, hogy 2025-ben és még az után is olvashassuk a Vasárnapot, kövesse Hunčík Péter tavalyi nagyvonalú kezdeményezését, mi pedig mindenképpen megteszünk mindent, hogy méltók legyünk rá. Köszönjük. A számlaszám változatlan:

Československá obchodná banka, a.s.

Číslo bežného účtu IBAN: SK34 7500 0000 0001 2590 9023

Variabilný symbol: 999

És künn hullana a hó. Az ablakpárkányon párna nőne belőle, és elfedné a világot, mely néma és titkos homályokkal teli, mint a sekrestyék VASÁRNAP estefelé.

Fekete István: Ködös utak

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/4. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene