Nézet

A világunkról

Nézem a híreket, ahol a pénteki törökországi földrengésről számolnak be. Borzasztó látvány. Utána egy Törökországban élő hölgy meséli el, mit is éltek át, és ahogy mondja, abban a borzalomban „mindenki elkezdett imádkozni”.
Vasárnap

2020. november 27. 16:04

fa
Canva-felvétel

Milyen fura fazonok vagyunk, mi, emberek, akkor kezdünk el imádkozni, amikor bajba kerülünk. Pedig az Írás azt mondja: Szüntelenül imádkozzatok! A ma embere annyira le van foglalva a saját – sokszor kicsinyes – dolgaival, hogy az Istent már ki is hagyja az életéből, és csak akkor nyújtja ki felé a kezét, ha a túlélésért küzd, majd fel is rója Neki, hogy miért nem segített. Valamit nagyon elrontottunk ezen a Földön, amit ajándékba kaptunk, hogy lakjuk be, és élvezzük az összes javakat, melyek ahhoz szükségesek, hogy boldoguljunk. A javakat legtöbbször csak magunknak akarjuk, mert úgy gondoljuk, hogy ez nekünk jár. A világ jobbról-balról ezt sulykolja belénk, pedig ha nem volnánk telhetetlenek, nem zsákmányolnánk ki a Földet és embertársainkat, mindenki részesülhetne azokból a javakból, s ennyi természeti katasztrófa sem volna. A természet visszaveszi, ami az övé. Nagyon szépen megfogalmazza ezt Szentmártoni Mihály jezsuita atya: „Tudomásul kell venni, hogy Isten mindig megbocsájt. Az ember alkalmanként. A természet azonban soha!” Nagyon el kellene gondolkodni életünkről, tetteinkről, mert ha nem a jót tesszük, akkor az előbb-utóbb visszaüt.

A másik dolog, ami elgondolkodtatott, mikor mutatták azt a hajléktalant, aki egy hamburgert lopott, és már ki is mondják az ítéletet, hogy 10–15 évet is kaphat a tettéért. Gondolom, az a szerencsétlen még jól is jár, ha lecsukják, mert fedél lesz a feje felett, és nem fog éhezni, hisz ahogy mondta, azért lopott, mert éhes volt. Tonnaszám kidobjuk az élelmet, amit felhalmoztunk, mert nem tudjuk elfogyasztani, de nem osztjuk meg javainkat a rászorulókkal, annál irigyebbek vagyunk. Mikor ilyen riportokat látok, mindig eszembe jut Katona József, hogy milyen igazat írt: „Aki száz meg százezret rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerített.” Most épp azokat az időket éljük, mikor látjuk, hogy a hatalom és a tűz körül lévők mennyit harácsoltak össze maguknak, amiből persze juttattak olyanoknak is, akik ezt mind el próbálták hazudni, vagy másra kenni. Nagyon elszomorítóak ezek az üzelmek, mikor a kisembert elítélik, a nagy halak pedig szabadon úszkálhatnak. Innen lentről úgy néz ki, hogy aki rabol, gyilkol és vég nélkül hazudik, az fel van mentve. Fájdalmasan kiábrándító, de reméljük, hogy előbb vagy utóbb ki-ki megkapja tettének jutalmát vagy büntetését.

Bugyi Mária, Nagymácséd

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
tesztelés dunaszerdahely

102 mintavételi helyen szűrnek a Dunaszerdahelyi járásban

Ismert márkák mögé bújnak a csalók

Kerülje ezeket a csaló e-shopokat! Mutatunk csaknem 90 oldalt, ahonnan ne rendeljen!

Jankovská

Őrizetben marad Jankovská

országos tesztelés kassa
Frissítve

Zajlik az országos tesztelés, Pereden már reggel sor állt

Az önkormányzatok felkészültek a tesztelésre

Ha szükséges, a hét elején is lesz szűrés

fradi

NB I: innen csak bukhat a Fradi, óriási csata várható a bennmaradásért

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.