A VeresWalóság – nem telefontéma (de az)

Időnként váratlanul megszakadnak a hívások, de újabban már olyasmi is megtörténik, hogy a bejövő hívásokat nem tudom fogadni. Kicsöng, elhúzom az ujjam a zöld kagylójelen, úgy tűnik, mintha elkezdődne a hívás, de nem hallani semmit, és a másodperceket sem számolja. Sztrájkol, vagy dacol, vagy szabotál, vagy mit tudom én.

Annak idején, amikor a telefonok okosodni kezdtek, egy idős tanárunk azt mondta, neki egy kritérium számít a telefonválasztásnál: lehessen vele telefonálni. Az enyém tehát nyilván nem kellene neki, ugyanis jelenleg még lehet vele csinálni néhány dolgot, de telefonálni már egyre kevésbé. A helyzetből fakadóan megfordult a fejemben, hogy át kéne őt nevezni, hiszen amivel nem lehet telefonálni, a telefon nevet miért is viselhetné. Lecserélni egyelőre nem tervezem, hiszen néha azért sikerül a telefonálás, a többi funkció pedig tényleg működik, ráadásul az utóbbi időben többet használom fényképezésre, mint telefonálásra. (Most is le akartam fényképezni, mert hisz róla szólna e írás, de „önmagát” nem tudom vele, csak magamat, arra meg kár a film.)

Teltek a hetek, a minduntalan fokozódó problémára a megoldást nézőpontom megváltoztatása hozta el. Eddig ugyanis az eszközt egy telefonként kezeltem, amivel néha fényképezni is lehet, ám mostantól fényképezőgépként tekintek rá, amellyel néha lehet telefonálni is. Azért valljuk be, kevés fényképezőgéppel lehet telefonálni (még ha mindig ezzel sem sikerül). Aki meg fel akar hívni, de nem tud, írhat üzenetet, e-mailt vagy levelet is akár, vagy ha nem telefontéma, megvárhatja azt is, hogy találkozunk.

Lemaradhatok így valami fontosról? Merem remélni!

Kizárólag online felületünkön elérhető Vasárnap-tartalom