Nézet

A VeresWalóság – Majmoknak is maradjon!

Egy apuka bement a drogériába, vett sok pelenkát, majd szólt az árufeltöltő csajnak, hogy tegyenek még ki pelust, nehogy az utána érkezők azt higgyék, elfogyott. Az eladók meglepődtek.
Veres István

2020. november 27. 11:36

alap
vasárnap

Az eset néhány hónappal ezelőtt történt az egyik dél-szlovákiai járási székhelyen (a város neve nem fontos, amúgy Komárom). Konkrétan arról volt szó, hogy az illető újszülött gyerekének akart bevásárolni, illetve a megfelelő méretű pelenkából nagyobb készletet felhalmozni a járvány idejére. Be is pakolta a kosarába a polcon levő négy doboz pelenkát, majd szólt, hogy töltsék fel, jusson másnak is. Nagy volt az elképedés az eladók részéről, ilyet még senki nem kért, legfeljebb saját maga részére hozatott ki valamit a raktárból. Nekem ezt az egyik kasszás hölgy mesélte, legyen a neve Ági.

 

Valami hasonlóra figyelmeztet az alábbi kép is, kicsit más szempontból. A majomfej alatti angol felirat azt állítja, hogy „a banánok a majmokat illetik”, az apró betűs svéd nyelvű írás pedig azt kérdezi az arra járótól, hogy „mi van a hátizsákodban?”

-vasárnap

 

2008-ban, Stockholmban készült a fotó, a majom üzenete pedig, ha lehet, még aktuálisabb, hiszen napról napra több banánt és életteret hódítunk el a többi élőlénytől. Talán már szövetkeznek is ellenünk, emberek ellen, és igazuk van. Meg kell magunkat állítani.

Még jó, hogy itt a hétvége.

 

 

Kép: Veres István

Kizárólag online felületünkön elérhető Vasárnap-tartalom

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Ismert márkák mögé bújnak a csalók

Kerülje ezeket a csaló e-shopokat! Mutatunk csaknem 90 oldalt, ahonnan ne rendeljen!

Az önkormányzatok felkészültek a tesztelésre

Ha szükséges, a hét elején is lesz szűrés

Jankovská

Őrizetben marad Jankovská

országos tesztelés kassa
Frissítve

Zajlik az országos tesztelés, Pereden már reggel sor állt

bauer ildikó

Találtak forrást a projektjeikhez

fradi

NB I: innen csak bukhat a Fradi, óriási csata várható a bennmaradásért

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.