A VeresWalóság – Egy lepattinthatatlan pulóver

alap

Lekattinthatatlannak is nevezhetnénk, hiszen a jelenség gyújtópontja mégiscsak az volt, hogy rákattintottam. Azóta követ. Tetszett, de már terhemre van, soha többé nem akarom látni.

Panyika, itvan fajin ing a fijára! Vagyakkor nagyon jó melegzokni! Lapostévé se kő? Esemest is tud írni!” Idén ugyan elmarad a párkányi Simon-Júda vásár, a megérdemelt áru viszont így is, úgy is eljut majd az emberekhez, más utakon. Például utánuk megy. Engem, hogy mást ne említsek, a napokban elkezdett követni egy pulóver. Nagyon szép, majdnem norvég mintás, őszi földszínekben pompázó példány, locsi-pocsi időben tweed-zakóhoz és gumicsizmához ideális.

Stílusirányzat és kiemelés ebben az évszakban! Add nekem a szíved, neked adom a kedvencemet!” – hirdette képe alatt a szabad szoftver fordította felirat.

Kerestem a márkanevet, meg hogy milyen gyapjúból készült, az volt alá írva, hogy Schlussverkauf, hát rákattintottam, mennyit kérhetnek érte Schlussverkaufék. Közelebbről ugyanakkor már kevésbé tetszett, meg eleve ódzkodom az új dolgoktól, hát hagytam az egészet, és inkább megérdeklődtem, mi lesz az ebéd. Megyek vissza a géphez, bárhová tekintek a virtuális valóság horizontjában, előbújik a bizonyos pulóver. Vagyis követ.

 

Amelyik úton jössz felém, én azon az úton megyek elébed” – szól a keleti bölcsesség.

 

Mit jelenthet ez egy nyugati ember számára? Hogy ha egyszer elkezd követni egy pulóver, sosem vakarhatom le már többé? Meg is rendelném talán, ha kapnék garanciát, hogy akkor követésem leállítja (közeleg a karácsony, legfeljebb odaajándékozom valakinek). De így nem. Az lesz a vége, hogy elmegyek Padovába, és tanácsot kérek Luigi Pulcitól, az itáliai kardigán-kriminológia kiemelkedő alakjától.

Kár, hogy ilyen hirtelen meghalt.

 

Kép: A szerző felvétele

Kizárólag online felületünkön elérhető Vasárnap-tartalom

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?