Nézet

A Losonci Építészeti Iskola

Diákkoromban két patinás magyar nyelvű ipariskola volt az országban, s talán mindmáig így van. A kassai gépipari, melyet 1872-ben alapítottak, és a losonci építészeti ipari iskola.
Vasárnap

2021. november 22. 10:10

Vasárnap
Kép Unsplash

Mindkettő nagyon sok kiváló szakembert, egyéniséget nevelt ki. Most, hogy olyan sokat hallani az iskolalátogatásról, távoktatásról, felidéződtek azok az évek, amikor én is diákként koptattam a losonci iskola padjait. Gyerekkori jó barátommal és padtársammal, Lacival választottuk ki, azokban az években elég kevesen folytatták középiskolákban, inkább szakmát tanultak. Amikor közöltük osztályfőnökünkkel a kiválasztott iskolát, felajánlotta, hogy elkísér a felvételi vizsgákra, mivel jól ismeri az iskolát és az igazgatót is. Később sokat nevettünk ezen, mert amikor megérkeztünk Losoncra, a járókelőktől érdeklődött, hol is van az ipari, majd amikor odaértünk, az iskola folyosóján kérdezte meg az igazgató nevét, és hogy hol találhatja meg.

A sikeres felvételi után eljött szeptember 1-je, és szüleink kíséretében elutaztunk Losoncra. A tanévnyitó után a diákokat két internátusba osztották szét. Nekünk közvetlenül az iskola melletti földszintes épület jutott, ahol szörnyű látvány fogadott. A szobák közepén egy halomban az ágyak, szekrények, asztalok, székek… Voltak szülők, akik rögtön sarkon fordultak gyerekükkel, mondván, itt biztos nem hagylak. Megtudtuk, hogy a nyári idénymunka alatt laktak itt diákok, és búcsúzóul kicsit felöntöttek a garatra. Egy szobára nyolcan-tízen jutottunk, összeült a frissen megismerkedett szülői tanács, és végül úgy döntöttek, valahogy csak rendbe rakják a szobát. Nekigyürkőztünk mindnyájan, vágtunk, szögeltünk, takarítottunk, amíg szüleink megelégedésére kialakult a lakhelyünk, és nyugodtan ott hagyhattak bennünket. (Másnap boldogan nyúlok a szekrénybe elhelyezett süteményesdobozba hazai ízeket élvezni, amikor két egér szaladt át a kezemen.)

Étkeztetésünkről a pedagógiai iskolában gondoskodtak, így minden reggelire, ebédre, vacsorára két-két km-t kellett oda- és visszagyalogolnunk. Elérkezett a hétvége, szombatonként akkor még rendszeres tanítás volt, de este összeültünk egy szobában ismerkedni, honvágyunkat csillapítani, mert ne feledjük, alig múltunk 14 évesek! Voltak közöttünk, akik játszottak valamilyen hangszeren, így dalolgattunk, egyszerre csak egy jókora kő repült be a szobánkba, kitörve a dupla üvegű ablakot. Később tudtuk meg, hogy előttünk sok kőműves tanonciskolát végzett tanult itt tovább, már három évvel idősebbek voltak nálunk, különböző táncmulatságokon gyakran összebalhéztak a helyi legényekkel, éles ellentét alakult ki közöttük, ezért a támadás is. Diákváros volt Losonc, az építészetin kívül volt itt gimnázium, pedagógiai, kereskedelmi, egészségügyi és tanonciskola is. Gyakran rendeztek mulatságokat az egyes iskolák, de nagyon kedvelt volt az úgynevezett Fiatalok délelőttje vasárnaponként 10–13-ig. Közvetlenül az iskola mellett található Losonc legszebb helye, a városi park halastóval, csónakházzal, vendéglővel, stranddal, sportpályával, sok növénnyel, virággal. Nyáron fürödni, télen korcsolyázni lehetett itt. Amikor eltelt az első év, közölték velünk, hogy ez az internátus megszűnik, albérletet kell keresnünk. Elgondolkoztató az akkori önállóságra való nevelés. 15 évesen mentünk a városba szanaszét szobát keresni. Így kerültünk a Fándly utcába Újháziékhoz. Előbb azt mondták, már idősek, nem szándékoznak kiadni szobát, de talán szimpatikusnak találtak hármunkat, így három évre még befogadtak bennünket. Nagyon rokonszenves idős házaspár volt, segítettünk nekik sokat. A házinéni reggelenként megfőzte a teánkat, vasárnap a paprikás krumplit, melyhez ittunk jó hideg kúti vizet, ez volt három éven át a vasárnapi ebédünk. Amikor hazalátogattunk vagy csomagot kaptunk, akkor tehettük változatosabbá az étkezésünk. Hétköznap úgy oldottuk meg az ebédet, hogy felkerestünk elárusítókat, és megkértük őket, vegyenek nekünk ebédjegyet, mivel nekik volt üzemi konyhájuk. Nem messze a lakásunktól volt a vásártér nagy réttel, itt töltöttük gyakran nyári délutánjainkat, sokat sportoltunk és játszottunk. Haza csak ünnepekre, több napra mentünk. Ha már nagy volt a honvágyunk, el kellett kéredzkednünk az órákról az egy után induló vonatra, hogy estére otthon lehessünk, de már másnap, vasárnap délután vissza kellett utaznunk. Különben szünetekre hazajárni nagyon szép volt, sok diák találkozott a vonatban. Amikor Szepsiben felszálltunk, már tele volt vidám diákokkal, jöttek a Királyhelmec környékiek. Jókat szórakoztunk, időnként egy kis Tokaj környéki bor is előkerült, ami még fokozta a hangulatunkat.

Visszatérve az iskolára, nagyon nehéz volt, sokat kellett tanulni, nagy volt a szigor. Rajzokat újrarajzolni, éjszakákon át, leírni büntetésből sok mindent százszor. Ha elégtelent kaptunk, levelet kellett írni szüleinknek, bocsánatot kérni, hogy felelőtlenek voltunk, nem készültünk rendesen. Ezt úgy oldottuk meg, hogy kék borítékban küldtük a leveleinket, és ha fehér jött, ők már tudták, miről van szó. 48-an kezdtünk és 26-an végeztünk, igazán kiválogattak bennünket, sok próbán kellett helytállnunk a négy év során. Akik végül megmaradtunk, nagyon jó barátok lettünk, összetartó társaság, pedig Csernyőtől Pozsonyig szinte minden magyarlakta területről voltak osztálytársaink.

Halász József, Jászó

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pénz

A járványügyi veszélyhelyzet kedvez a pénzmosásnak

gázár

Mennyit fizetünk jövőre a gázért?

rendőrség illusztráció

Eljárást indított a rendőrség egy orvos megfenyegetése miatt

Németh István

Elhunyt Németh István színművész

Vágsellye

Vágsellyén ismét oltanak a hétvégén

Alec Baldwin

Alec Baldwin azt állítja, hogy nem húzta meg a ravaszt a Rust forgatásán

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.