A huszonkettedik nap. NAPLÓ

Vasárnap

Ez már jó. Elkészült a vasárnapi ebéd, jóízűen, nagy étvággyal befaltuk. Ilyenkor mindig hálát adok az égieknek, mekkora kegyben részesítettek, hogy mindez megadatott. Köszönöm.

Azt hittem, hogy megúszom, hogy majd engem nem terít le, hogy majd én erősebb vagyok nála, de ágyba dugott. Lefektetett az új vírus, a mindenható, a szó szoros értelmében, szigorúan hat teljes napra. Persze, hogy is történhetett volna másként, hisz benne voltam a sűrűjében, körbevett a sok beteg. Hiába volt minden óvintézkedés, a vírus benne volt a levegőben. Ugrándozott lépcsőről lépcsőre, ráült a kilincsekre, betuszkolta magát mindenhova, s közben jót mosolygott rajtunk, szerintem még röhögött is. Egy hétig még az udvarba sem dugtam ki az orrom. Annyi erőm nem volt, hogy kinyissam a konyhaajtót, hogy enni adjak hőn szeretett macskáinknak. Két percet sem bírtam állni, feküdtem, feküdtem és csak feküdtem. Húzott az ágy, fájt mindenem, hőemelkedés, hányinger, hasmenés, szédülés, köhögés, mellkasi fájdalom, étvágytalanság, szaglásvesztés, ahogy meg van írva. Képes voltam sötétben lenni egész nap, a fény is zavart, nem bírtam nyitva tartani a szemem. Hogy mit ettem? Tessék, az étlap. Reggelire fél kifli, két szelet szalámi. Ebédre egy banán, vacsorára volt, hogy semmi. Ekkor még a férjem főzött, de hiába, mert nem ment le egy falat sem a torkomon. Volt, hogy a telefont nem bírtam kézben tartani, de nem is bántam, mert semmi, senki nem érdekelt, teljes apátiába estem. Olyan, hogy könyv-, újságolvasás szóba sem jöhetett, csak a csend, a totál ágynyugalom. A második héten folytatódott ugyanez, de már kicsit könnyebb változatban. Lassan kezdett érdekelni a világ. Ekkor már a családtagjaim, munkatársaim, barátnőim telefonjai jelentették a napi örömöt. Jólesett az érdeklődésük, aggódásuk. Keresztlányom férje odáig vetemedett szeretete kimutatásában, hogy képes volt futárszolgálattal vitaminkészítményeket küldetni Pozsonyból, merthogy most erre van a legnagyobb szükségem. Ilyen gesztusra igazán nem számítottam, elkapott a sírás. Ennyire szeretnek? Mire keresztlányom megnyugtatott, hogy még ennél is jobban.

Köszönet Nóriéknak, kik teljesítették minden kívánságunkat. Vásároltak, mikor már kicsit tudtam enni, sütöttek, és hozták, amit csak kértem. Ahogy visszatért az étvágyam, puszta kézzel tömtem magamba a barátfülét, férjemmel felváltva kapkodtuk ki a tálból. Jóska még haza sem érkezett (pedig csak három ház van köztünk), mire befaltuk az összeset. Ilyen jót már rég nem ettünk, felért egy királyi lakomával. Közben úgy nevettünk egymáson, hogy kicsordultak a könnyeink.

Beütött a baj, ágyba került életem párja is. Kicsit enyhébb tünetekkel, de őt is megkínozta. Így esett, hogy mire én iciripicirit kezdtem jobban lenni, ő dőlt ki. Jobban levésem abban állt, hogy két hét után először nekiálltam székelykáposztát főzni. Emlékszem, még a kést is nehéz volt tartani, hatalmas energiámba került, mire felkockáztam a húst. Ekkor már érdekelt az olvasás, persze csak fekve, és naponta beiktattam egy filmet. Ennyit bírtam ülni, egy film erejéig. Esténként minden erőmet összeszedve tizenöt percre kimentem sétálni, friss levegőt szívni, hogy táguljon a tüdőm.

Én az egyik szobában feküdtem, férjem a másikban. Szép kilátások. Felváltva aggódtunk, köhögtünk, szuszogtunk. És hát nagyokat sóhajtoztunk. Most ott tartok, hogy kiolvastam Eric Carlson Meryl Streepről írt könyvét és jó pár Vasárnapot, melyekkel el voltam maradva pár hetet. Sikerült megnézem néhány Meryl Streep-filmet, melyeket időhiány miatt eddig elodáztam. A Korona című filmsorozat legújabb évadát az angol királyi családról, és a Vezércsel című mini filmsorozatot, melyet én is csak ajánlani tudok minden filmrajongónak. Lassan-lassan tér vissza az egészségem, minden nappal picivel több az erőm. Már el bírom végezni házi teendőimet, egyiket a másik után, szüneteket hagyva, pihenve köztük. Már látom a fényt az alagút végén. Várom, hogy a munkahelyemen lehessek, segíthessem tovább az elesett, megfáradt időseket, hogy ismét láthassam édesanyámat (mert hiába volt a napi telefonbeszélgetés), hogy találkozhassam a lányommal és keresztlányom családjával, hogy tervezhessem a lettországi utat. Mindehhez kérem az ég segítségét. Tudom, hogy teljesül, csak ki kell várni.

Türelem, türelem.

Mindenkinek erre van MOST a legnagyobb szüksége.

Fazekas Hilda

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/16. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?