A hegylakók a panelekbe költöztek?

marosz Diána

Különös vidék. A girbegurba völgyekben hosszú, végenincs falvak, a meredek hegyoldalakon szeszélyes összevisszaságban odapetyegtetett házak, ameddig a szem ellát. Egészen magasan is. Irtványtanyák. Kiszuca, Szlovákia északnyugati csücske.

A pozsonyi sógornőmék nemrég vettek egy ilyen házat, nyaralónak. Pár éve lakatlan volt már, utolsó lakója, egy idős néni addig élt benne, amíg önellátó volt. Egy nap eljött az idő, amikor már nem tudott egyedül felkelni az ágyból. A fia beadta a városba, egy idősotthonba, ahol pár hónap múlva meghalt.

A házat télen néztük meg először. A régi, picike faházhoz a hatvanas években hozzáépítettek egy téglás részt. Sógornőmék az egészet felújították, modernizálták. Szerencsére kívülről meghagyták a gerendákat, s a konyhában a hatalmas régi tűzhelyet. A ház mellett jókora kert, öreg almafákkal. Mindez egy igen meredek hegyoldalban. A kilátás persze pazar. Az odavezető út meg olyan, hogy januárban, amikor arra jártunk, autóval épp járhatatlan volt. Leparkoltunk hát lent a főútnál, a falu végén, s gyalog indultunk fölfelé. Jó kis kaptató volt, friss tempóban jó negyedóra. A kis irtványtelepen egymástól tisztes távolságban vagy tíz ház. Némelyikben még laknak.

A néni tehenet is tartott, itt legeltette a kertben – meséli a sógornőm. Próbálom elképzelni, hogyan éltek ezek az emberek itt fönt a magasban, amikor még nem volt hókotró, áram meg hasonlók. Nem nagyon sikerül. Micsoda világ! Faélet, kőkenyér. Ez egy könyv címe, éppen most olvasom. Olyan hatalmas meg nehéz, hogy alig bírom tartani. A kiszucai irtványtanyák népi építészetéről szól. Nagyon találó cím! Fa és kő. E két anyag alakította, valósággal determinálta az itt élők sorsát. A könyvet egy orvos írta, aki maga is egy ilyen hegyi tanya egyik faházában született.

Évekkel ezelőtt figyeltem fel a blogjára. Gyalog járta a hegyeket, s kutatta a hegyi tanyákat, a régi élet pusztuló tanúit. Mentette a menthetőt, fényképezte a még álló házakat. Maradjon legalább nyomuk, ha már az enyészet a sorsuk. Sokszor volt vitája a helyi lakosokkal, akik nem mindig értették, mit akar egyáltalán, miért érdeklik ezek a régi vackok. Volt, aki a kutyát is ráuszította. Ezekről a vándorlásairól írta a blogját, rendkívül szuggesztív stílusban. Szerettem olvasni.

Aztán történt valami. Az egyik szlovák cikkem alatt kisebbfajta vihar alakult ki a hozzászólók között. Nem emlékszem már a témára, de valami magyar vonatkozású dologról írtam. A legbőszebben egy álnéven kommentelő úriember támadott, elmondott mindenféle soviniszta agresszornak. Egy másik olvasóm engem védve rendre visszaverte a támadásait, s a végén nagy diadalmasan kivágta a tromfot: kiderítette, ki rejtőzik az álnév mögött. Vajon ki? Hát ez az én kedves kiszucai bloggerem, az orvos, akinek annyira szerettem az írásait. Rosszulesett, bizony. Sokat rágódtam rajta, hogy egy ilyen ember, aki ekkora szeretettel, érzékenységgel ír arról a világról, amelyből származik, hogyan tud ennyire gyűlölni valakit csak azért, mert magyar.

Aztán megjelent a könyv. Faélet, kőkenyér. Megláttam a borítóját egy könyvajánlóban, és rögtön beleszerettem. Csak aztán esett le, ki írta. Nem baj. Megbeszéltem magammal, hogy nem fogok rá haragudni, amiért ismeretlenül csúnyán sértegetett. Csak a jót akarom benne látni, az embert, aki szenvedélyesen szereti a világot, ahonnan jött, aki értéket ment.

Mondtam a férjemnek, ha ajándékot szeretne venni nekem, ez a könyv legyen az. Születésnapomra szerzett nekem egy dedikált példányt. Meglepődtem, nem tagadom. Fogalmam sincs, a szerző tudatában volt-e, hogy azt, akinek most tisztelettel ajánlja a könyvét, pár hónappal korábban teljes erőbedobással pocskondiázta.

A könyv olyan vastag és tömény, hogy lehetetlen egyszerre elolvasni. Időről időre előveszem, pár napra belemerülök, s ilyenkor egészen átjár a kiszucai hegyi világ különös hangulata.

Kemény világ. Kemény emberek. Semmi romantika. A túlélésért folytatott örökös küzdelem. Mágia, babona, előítéletek, kíméletlenség.

A hegylakók utódai gyakran városi panelekbe költöztek, elszakadtak a gyökereiktől, de bennük maradt ez a keménység. Mégis reménykedem, hogy valahol ott van az emberség is. Csak elő kell csalogatni.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/27. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?