A fogság ünnepnapja

Vasárnap

Nem is tudom, mit írjak. Itt állunk (ülünk) advent második vasárnapja után, javában a karácsonyi, ünnepi dupla számon szorgoskodva, olvasom a kollégák jobbnál jobb írásait, annyi szeretet, annyi munka van ismét ebben a számban, hogy a szívem is túlcsordul szeretettel irántuk: micsoda nagyszerű, okos, jóérzésű emberek!

Aztán túlcsordul az elképzelt Olvasókra gondolva is: hogy fognak örülni megint, mennyien lesznek közöttük, akik újra meg újra értékelni tudják ezt az igyekezetet, akik megértik az üzenetet, és meglátják, mi munka van mögötte (még ha olykor tévedünk, hibázunk, elvétünk is valamit). Szóval miközben készül nyomdába ez a lapszám, mi már csináljuk a plusz kettőt is, hogy Önöknek, akik rendületlenül kitartanak mellettünk, legyen valami örömes, valami békességes, valami higgadt és értelmes is ebben a feje tetejére állt világban.

Nem is olyan régen írtam, hogy nem értem az embereket. És tényleg nem értem. Bár a jövő héten majd elolvashatják Ficzere Tamás református lelkész karácsonyi üzenetében, hogy mindnyájan gyermekek vagyunk, az Atya egyformán szeretett gyermekei, azt hiszem, ő sem arra gondolt, hogy vészhelyzetekben is úgy viselkedjünk, mint a durcás kölyök, akitől elvették a játékát, vagy nem vesznek neki nyalókát a kisboltban. Itt most minden második ember a földhöz vágja magát, és toporzékol, hogy márpedig neki jogai vannak, és azt csinál, amit akar.

Végül is, picit módosítanom kell magamon, mert valójában értem én, igen, tényleg értem az embereket: agyára ment mindenkinek már ez a két éve tartó fogság (nekem is), a létbizonytalanság minden oldalról, vagy az élete, vagy a létfenntartása forog kockán mindenkinek, de leginkább mindkettő. Aztán jönnek az egymásnak ellentmondó hírek, szidjuk a sajtót (azok a hülye újságírók), holott jól tudjuk, a populáció nagy része ma már a Facebookról tájékozódik, mely rendszer mindenkinek azt kínálja, amiben ő hisz, akkor is, ha az a világ legnagyobb ökörsége. Így aztán mindenki megerősödik a saját tévedhetetlenségében, rokonok, családtagok, barátok feszülnek egymásnak türelmük fogytán és megviselt idegrendszerükkel, és mint a spirál, gyűrűzik egyre a gyűlölet. Már nem is tudjuk, kit miért utálunk.

Közben meg itt vagyunk advent kellős közepén, a várakozás öröme kellene, hogy átjárja a lelkeket, nem, nem a vásárlásé, nem az üzletjárásé, hanem a békesség, a szeretet, a megbocsátás, a könyörület és a megváltás megszületésének öröme, meg azé, hogy végre megállhatunk az évben három napra, és végre egymásra figyelhetünk, megláthatjuk egymás értékeit, a valódi értékeket a gyűlölettel, haraggal, indulattal teli világból kiszakadva. A szent békesség, az elnéző szeretet legyen mindenkinek osztályrésze e hátralevő várakozási időben, és teljesedjék be karácsony ünnepén, meg jusson eszükbe az a tőzséri sor is, hogy Börtön? Jó, de az ablak ad fényt, s néha kikattan a földi retesz.

Ó, ebben a pillanatban ki is kattant! Miközben már magam is jól nekikeseredőben voltam, csilingelt a gépem, levelet kaptam. És meggyógyult az én lelkem: Éjfél után pár perccel világra jött Mayer Ádám (2450) és Mayer Bence (2400). Mind jól vagyunk a körülményekhez képest: Réka.

Kisded született! Egyszerre kettő! Isten hozta nekünk a jövőt.

 

Az élet él, mert élni akar.

 

VASÁRNAP van és bérfizetés. A fogság ünnepnapja, amelyet a rabok hónapról hónapra úgy várnak, mint karácsonyi csengettyűszót a gyermek.

Kováts Judit: Elszakítva

Érdekes

Akinek 2021-ben is módjában áll segíteni, hogy 2025-ben és még az után is olvashassuk a Vasárnapot, kövesse Hunčík Péter tavalyi nagyvonalú kezdeményezését, mi pedig mindenképpen megteszünk mindent, hogy méltók legyünk rá. Köszönjük. A számlaszám változatlan:

Československá obchodná banka, a.s.

Číslo bežného účtu IBAN: SK34 7500 0000 0001 2590 9023

Variabilný symbol: 999

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/49. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?