11. Lévai Nyári Fesztivál

Vasárnap

Az ódon várfalak már nagyon hiányolták azt a különleges hangulatot, amelyet hosszú évek során nyújtott a hagyományos Lévai Nyári Fesztivál

Tíz éven át visszhangzottak romos falai között az ízes magyar népmesék, szállt a magyar ének zenészek és énekesek csodálatos hangján, ropták a Kárpát-medence szépséges táncait Léva és a környék gyermekei és idősebb generációi. Egy év kihagyás után a vár újra örvendhetett. Szolidabb formában, de ismét sikerült megrendezni a fesztivált.

A nyár melengető sugarai sok érdeklődőt vonzottak a délutáni eseményre. A várudvar sarkában terpeszkedő színpadon Gyurgyonovics Kinga, a Juhász Gyula Irodalmi Színpad tagja konferálta a műsort. A programokkal a szervezők minden korosztályt igyekeztek megszólítani. Elsőnek Écsi Gyöngyi Szőlőszem Kálmán című bábelőadásában gyönyörködhettek a nézők. A közkedvelt mesemondó, népdalénekes 2021-ben a magyar néphagyományok és népi kultúra ápolásáért Pro Traditione díjat kapott. A Juhász Gyula Alapiskolát alsó tagozatos kisdiákjai képviselték. Antal Emma Nemes Nagy Ágnes versét adta elő, majd osztálytársaival vidám táncos összeállítással mutatkoztak be osztályfőnökük, Juhász Pásztor Anasztázia felkészítésével. Sikert aratott Ammer Dávid citerajátékával és Srna Anna éneklésével. A fesztivál hagyományos fellépői Göbő Anna és Göbő Sándor, akik megzenésített verseket adtak elő, az apa és leánya páros komoly sikerekkel büszkélkedhet. Legutóbbi fellépésükön szeptemberben Vásárúton, a 7. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlén a teljes hangszerelt zenekarokból álló mezőnyben harmadik helyen végeztek, s több különdíjban is részesültek. A műsort a Golddies Szwingatlanügynökség zenekar zárta a múlt század híres filmzenéinek, kupléinak és táncdalainak megszólaltatásával, a közönség ovációja és tapsa kíséretében.

A fesztivált kézművesek alkotásai gazdagították, amelyeket megvásárolhattak az érdeklődők. Göbő Judit gyöngyfűző szépséges népi gyöngy ékszerekkel foglalkozik, de a modernebb stílus is megtalálható kínálatában. Papp Viola, a lévaiak virágkötő mestere színes kompozícióival és dekoratív alkotásaival mutatkozott be. Pölhös Árpád és lánya, Éva bizsu és képzőművészeti alkotásokkal várta az érdeklődőket. A fesztivál új arccal bővült Novák Mezőlaky Margaréta, a Barsi Múzeum nyugalmazott történésze személyében, akinél természetes vászonanyagokból készült táskákból és hátizsákokból lehetett válogatni. Nagy Gabriella strukturális, 3D szobrászfestészettel foglalkozik, kiállított alkotásai között láthattunk kézzel festett üveg- és porcelántárgyakat. Parák Rózsa és Parák József asztalán házi tészták sorakoztak, illatozó rétesek vonzották a vásárlókat. A fesztivál rendszeres résztvevőjeként a Reviczky Könyvesboltot Kosztolányi Magdolna, Turczi Angéla és Ševeček Judit képviselte. A rendezvényre folyamatosan érkező látogatókat a várudvar bejáratánál Halász Erzsébet finom pogácsája várta. A kisgyermekek körében nagy sikere volt a várudvaron felállított Izolda népi játékoknak. A hagyományos gulyásfőző verseny csapatai is kitettek magukért, az ínycsiklandozó illatok a büfé változatos kínálatával versenyeztek.

A fesztivál a magyarságtudat, a magyar gyökerek megtartása, a közösségépítés mellett teret adott a néphagyományokat ápoló alkotásoknak, a lévai és környékbeli magyar népművészeti csoportoknak, művészeknek. Köszönet illeti a fesztivált szervező Török Alfrédot, a Csemadok lévai alapszervezetének elnökét, a társszervező Barsi Múzeumot és a lévai magyar szervezeteket és intézményeket. Záróakkordként idézem Lovas Tibor, a Golddies zenekar vezetője üzenetét, amelyet Török Gabriellának, a Csemadok vezetőségi tagjának küldött: „Zenélni nagyszerű volt nektek, a mesebeli környezet és a tökéletes közönség miatt, és persze a szeretet miatt, ami sugárzott felénk.”

Balla Gyönyör Rózsa, Léva

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?