Nézet

100 év Abaújszinán

Rendkívüli esemény színhelye volt az abaújszinai református gyülekezet épületének díszterme október 24-én. A gyülekezet ugyanis e napon, születésének napján (1921, Kisszalánc – Slančík) köszöntötte legidősebb tagját, Metti Máriát.
Vasárnap

2021. december 22. 12:35

Vasárnap
Kép Unsplash

Életútjának legmeghatározóbb éveit, eseményeit próbáltam meg röviden összegezni az ünnepség folyamán elhangzottak alapján. Hárman voltak testvérek, közülük ő a legidősebb. Édesanyjukat 28 évesen veszítették el, amikor Mária még csak 9 éves volt. Édesapjuk újra nősült, és háromszor is megjárta Amerikát a család fenntartása érdekében. A téglagyárban eltöltött évek azonban végzetesnek bizonyultak, 36 évesen ő is eltávozott. Mostohaanyjuk nevelte őket, s Máriát már 18. évének betöltése előtt férjhez adták Abaújszinára. Férje a Don-kanyarban tűnt el, 1945 januárjában hivatalosan is halottá nyilvánították. Apósával és anyósával együtt élve gazdálkodtak, a kitermelt javakat Kassán adták el, kétszer hetente kerékpáron kellett megtenni a közel 20 kilométeres utat. 1953 januárjában újra férjhez ment. 1954-ben és 1957-ben két gyermeknek adott életet. Az előbb születettnél sárgaság miatt több hónapig kórházban kellett maradnia. Férje mellett apósa és anyósa kellett, hogy a két kisgyereket neveljék. Felépülése után Kassán, a postán kezdett dolgozni. Az egészségi állapota azonban a munkakörülmények miatt nem tette lehetővé, hogy sokáig ott maradjon, ezért a helyi termelőszövetkezetben vállalt munkát. A kis fizetés mellé kaptak még 10 ár földet, így ha nehezen is, a megélhetés biztosítva volt. 1976-ban vonult nyugdíjba, ám további 10 évet töltött el a szövetkezetben brigádmunkásként. Hogy milyen érdekességek történtek élete folyamán az eltelt 100 esztendőben? 100 év alatt 18 elnök cserélődött ki a washingtoni Fehér Házban, 9 pápa váltotta egymást, 5 államban élt anélkül, hogy 100 kilométereket utazott volna, 100 év alatt 3 lelkipásztor cserélődött ki az abaújszinai egyházközségben. 1953 januárjában Lengyel József tiszteletes úr előtt kötött házasságot második férjével. Több mint 40 év szolgálat után Erőss Pál váltotta őt, akinek helyébe az ez éven püspökké kinevezett Géresi Róbert lépett. Neki jutott az a kiváltság, hogy 100. születésnapján köszönthette az ünnepeltet. A püspök úr mellett még Pándi Kovács Tímea lelkipásztor, Ficzere Bertalan gondnok, valamint a gyülekezet énekkarának köszöntője, előadása tette emlékezetessé – remélhetőleg még hosszú ideig – ezt a szép napot Metti Mária számára. Szerényen, és ami figyelemre méltó, szemüveg nélkül olvasta fel néhány sorba fogalmazott köszönő gondolatait: „Nem volt könnyű életem, mert szüleim korán meghaltak, de az Isten vezetett és oltalmazott, mert mindig adott mellém olyan embereket, akik segítettek. Fontosnak tartottam, hogy gyermekeimet és három unokámat is hozzá vezessem. Úgy gondolom, a zsoltáros szavait idézve elmondhatom: »Vigyáztam az Úr útjára, és nem hagytam el hűtlenül az Istent.«”

Pankovics Miklós

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
oltas

Futótűzként terjed az omikron variáns a gyerekek közt

27 új koronavírus-fertőzött Szlovákiában

A Dunaszerdahelyi járásban van a legtöbb pozitív eset Nagyszombat megyében

DAC

DAC: Kazahsztánba igazolt a középhátvéd

rendőrség

Már átutalt 9 ezer eurót a csalóknak – az utolsó pillanatban mentették meg a rendőrök

v

Párkány: a holokauszt nemzetközi emléknapján koszorúztak

Orkán erejű szél és havazás várható

A Dunaszerdahelyi és Komáromi járásra figyelmeztetést adtak ki a meteorológusok!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.