Nézze meg, milyen gyönyörű kertje van a szlovák festőművésznek!

A hosszú évek során észrevehettük, hogy ahogy múlik az idő, mint változik az emberek élete. Emlékszem, kisiskolás koromban, az ötvenes évek derekán szülőfalumban, Zemplén községben még nem volt villanyáram.

Mindenkinek mást jelent az álomotthon. Nemcsak az ízlés, hanem a lehetőségek is befolyásolják. Van, aki harminc négyzetméteren is jól érzi magát, és van, akinek a többszöröse sem elég.

Úgy a mindennapokban értve, akkor, amikor megígérünk valamit a szomszédnak, a barátnak, a főnöknek, a párunknak, a gyerekünknek, vagy éppen a sarki kisboltban az eladónak. Mennyi tartalommal töltődik meg a mondatunk, amikor megígérünk valakinek valamit?

Hát, itt van. Eljött. Döbbenten állunk az elszabadult árak és a fékezhetetlen kilátások közepette, mint akiket derült égből ért a villámcsapás. Holott.

Vége a 2021–22-es tanévnek, jelezte az utolsó csengetés az ország minden iskolájában. A tanulók már „térdig” járnak a szünidőben, élvezik a strandok vizét, a későn kelés örömét, a gondtalan játszást, a szabadságot. Nem így a pedagógusok.

2022. 7. 11. (Umratshausen, Gasthof zum goldenen Pflug) – Szinte akkor indulva, valamivel hat után, ahogy terveztük, az első (emlékeztető) megálló Heiligenkreuz. A kolostor környékén bolyongva két helybéli is mosolyogva rám köszön: ’s Gott.

Változásban, alakulásban vagyunk. Nemcsak azért, mert belelépve jócskán az augusztusba a fák levelei máshogy kezdenek suhogni (már ha nem égtek el az aszályban), hanem mert a szemmel és kézzel nem fogható változások ideje is eljött.

Vagyis ebül, pórul, rosszul, szerencsétlenül. No, nem nagyon, csak kutyányit. A szó szoros értelmében. Kutyával, pontosabban a Samuval történt ugyanis az eset. Még pontosabban a Samu miatt.

Június 11-én Rozsnyón próbáltuk felidézni a múltat. A tovatűnt évek után mindig nagyon jó érzés újból találkozni, akár spontán, akár szervezetten egy közös helyen, és felidézni az elszállt iskolai évek megannyi szép emlékét. Az öregdiákok ilyenkor nyáron számtalan osztálytalálkozót szerveznek, és a találkozás pillanatában alaposan megnézik egymást, aztán felkiáltanak: – Jaj, de sokat változtál! – Te is! – vágja rá a másik. De jó lenne hallani, hogy jé, te nem változtál semmit.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezésében július 4–8-án Komáromban a Tiszti pavilon épületében sor került a Lego-robotikatáborra az e témakörben elkötelezett alapiskolás tanulók számára. Foglalkozásvezető Hanesz Angelika pedagógus, a Talentum csapat mentora.

Tisztelt Főszerkesztő Asszony! Most jöttem ki a kórházból, az epegyulladás összes kellemetlenségét hátam mögött hagyva, örülök a visszanyert szabadságnak. Azonnal rávetettem magam a rám váró Vasárnap érintetlen, friss számára.

Jó dolog, ha az ember lánya tizennégy évesen már egyedül intézi a koncertügyeit. Ha meghívják valahová, vele egyeztetnek, vele beszélik meg az időpontot, a repertoárt, mindent. Anya csak sofőrként szerepel a folyamatban.

Van egy nagyon fontos „fegyver” a kezünkben. Mindegy, hogy nő vagy, vagy férfi, ugyanúgy rendelkezésedre áll ez a fontos eszköz, ami által sokkal jobbá teheted a napodat, a környezetedét, vagy egyszerűen csak egy kis derűt varázsolhatsz a mindennapokba.

Mondhatnám úgy is, órás- és ékszerésztanonc volt akkor édesanyám Somorján, de az állításom csak részben fedné a valóságot.