A szocializmus alatt csak azok a hírek kerülhettek nyilvánosságra, amelyeket az állami kommunista apparátus jóváhagyott – ez nem volt jó. De a mai demokratikus időben az sem jó, ha sokan érzik úgy – mert orruk van a két fülük között –, hivatottak nézeteket, véleményeket kiadni és terjeszteni.

(Gyenge idegzetűeknek és 10 éven aluliaknak nem ajánlott!)

Május van, virágba borult a természet, mintha tudná, hogy anyák napja van, és sok-sok virággal kell köszönteni a szerető drága édesanyákat. Az én édesanyámnak már csak a pora van, mert több mint negyven éve, hogy elveszítettem. Ma csupán a szívemben és az emlékeimben él. De ma is gyakran jut eszembe az a kérges kezű, meleg szívű asszony.

Mindenkiben ott lakozik a lélek. Van, aki hiszi, van, aki nem, van, aki tudja, van, aki nem. Hiszi avagy sem az embernek fia, tudja-e az embernek lánya, végtére mindegy is, az érzés ugyanis ott van belül, mindenkiben. A nyelvünk is számtalan helyen őrzi: „Ne vedd úgy a lelkedre!”, „Hogy vagy, lelkem?”, „Micsoda lelketlen ember?!”, stb.

Egy didergős, szeles áprilisi vasárnapon nemhogy elhatároztuk, hanem egyenesen ajándékba kaptuk, hogy kirándulni menjünk, mi agg szülők ketten

Különleges esemény történt a napokban a párkányi Danubia idősek otthonában. Varga Rózsika néni, az egyik lakó 103 éves lett. Az ünnepelt a szépen feldíszített teremben várta a meghívottakat.

Kellemes meglepetésben volt részem a minap, amikor reggel megszólalt a telefonom, és régi barátom, volt egyetemi évfolyamtársam, Asbóth József, a Duna televízió ismert egykori bemondója köszöntött.

Egy jó anya önfeláldozó, gyermekét mindenben kiszolgáló és folyton a rendelkezésére álló? Vagy a saját érdekeit is szem előtt tartó, gyermekét önállóságra nevelő és olyan, aki nemet is tud mondani. Mostanában inkább az első változat dívik, pedig a szakemberek szerint a gyermeknek is az válik hasznára, ha a szülők nem egyengetik folyton az útját, és nem tesznek meg mindent helyette.

Nem találok parkolóhelyet. Erre nem számítottam. Ki gondolta, hogy Rimaszombat főtere péntek délelőtt tele van parkoló autókkal. Végül egy mellékutcában sikerül megállnom. Szaladok át a téren, a könyvtár felé, késésben vagyok.

Állást foglalni nem mindig könnyű. Nem is mindig kell. Olykor teljesen rendben van, ha az ember kompromisszumot köt. A nehézség ott kezdődik, ha a kompromisszum átcsap megalkuvásba.

Anyák napján szólítalak meg téged, csak így – névtelenül, de te úgyis rám ismersz. Én vagyok az az elveszett, rossz gyerek, aki anya és apa, szeretet és útmutatás nélkül nevelkedett fel.

A fiatal férfi szemüveget rendelt az optikusnál. Feljegyezték a nevét és a telefonszámát.

Az előttünk álló időszak a remény időszaka. Felsejlik a remény kívül és belül. Benned is, és a külvilágban is.

Csillogó, eleven szempár. Egymásra nézünk, rámosolygok. Ő hatalmas izgalommal lóbálni kezdi a lábát, és integet. Néhány pillanat, és máris ott van az ülésünknél, mutogatni kezdi a Kindertojásból nyert játékait.

Hajlik az élet. Meghajlik a világ. Te is hajolsz vele? Belehajolsz? Igába hajtod a fejed? Ne válaszolj, kérlek, legfeljebb csak magadnak, nekem nem kell tudnom, hogy mit is gondolsz valójában.