Szerbül kevésbé, szlovákul jobban értőknek: Odviate vetrom. Leginkább magyarul értőknek: Elfújta a szél. Nem nagy ügy megtudakolni további fordításokat, a kereső megmondja sorra.

Koronajárvány ide, koronajárvány oda, annak ellenére, hogy még mindig korlátozzuk a családi látogatásokat, ahogy lassan nálunk is oldódtak a szigorú kormányzati rendeletek, egyre több kulturális rendezvény kicsalogatja az otthon ülő embereket, persze ehhez hozzájárult a meleg nyári idő is.

A minap arról beszélgettünk, milyen az, amikor áramlásban vagy. Magyar nevén szól így a szó, de biztosan gyakrabban hallod az angol kifejezést, hogy flow. Kevésbé szeretem ezt, jobban hiszek a magyar áramlásnak.

Más és más gondolatok jutnak eszembe azóta is a másságról, hogy központi téma lett ez a politikai közbeszédben. Eszembe jutott például megint, hogy kiskamasz koromban, amikor rányílt a szemem, hogy van olyan is, hogy divat, és hogy a kortársaim miben járnak iskolába, nyüstölni kezdtem anyámat, hogy én is olyan kabátot akarok, mert mindenkinek olyan van, szép piros műbőr, nem is drága, azt vegyük meg.

Nézetem szerint túl sok a magamutogató, magát dicsérő „koperta”, hát ha úgy gondolják, javítanék rajta...

A Petőfi Baráti Társulás kulturális rendezvényei közül az év második felében elsőként június 25-én a királyfiakarcsai Cserkészliget szabadtéri színpadán neves operett- és musicalénekesek, Becse Szabó Ilona, Ress Hajnalka és Ocsko Aladár szórakoztatták varázslatos másfél órás előadásukkal a mintegy nyolcvanfős csallóközi közönséget.

Már rózsaszín pirkadat festegette az ég alját, és biciklim pedálját sietősen taposva igyekeztem a két Jányok határát összekötő gyepes úton. Az útszélen szinte fává terebélyesedett a vén bodza, takarásából kényelmesen figyelhettem a széles határban tanyázó őzbakokat.

Hol járkáltál már megint, te piszok? Ilyen kedvesen fogad a kedvesem, amikor hazaállítok a kutyával, sétálásból, s máris otthonosabban érzem magam, igen, megérkeztem, mint Odüsszeusz Ithaka szigetére, itt lakom, ezek a szeretteim, ide tartozom.

Minden ember reménykedik, és valami szépet és jót vár a nyártól. A gyermekek a szabadban való játszadozásnak, a diákok a szünidőnek örülnek.

Mondanám, úgy születünk, hogy vannak vágyaink, céljaink, terveink, de ez nem feltétlenül lenne igaz

Sokszor elkeseredünk, hogy nehéz az élet. Nem úgy alakulnak a dolgaink, mint szeretnénk. Nem működik a képzeletbeli varázspálcánk. Arra fókuszálunk, ami nincs. A hiányra összpontosítunk.

Félt attól, hogy kifejezze önmagát. Nem tudta, pontosan mit és hogyan kellene mondania.

Megkapni üveggolyóként. Átnézni a görbületén, egybefolyva látni a tájat. Hány száz féle zöld is? Harsogótól méregmélyig, á, hiába is számolom, reménytelen! Pirosnak mennyi árnyalata!

Mayer-Ázsoth Réka Lélek-beli bevezetőjéről jutott eszembe, hogy tényleg, mennyire is idegenkedem én azoktól a tettektől, melyek maga a cselekvő által világgá vannak kürtölve!

Ad Kopertások: A Vasárnap 22. számában ismét nagy érdeklődéssel olvastam a Kopertát, benne Hajtman Kornélia asszony megható szavait. Milyen kedvesen, lelkesen szólítja meg a rovat tudósítóit!