Vitray Tamás: Tanult mesterségem csúcsán

Ha megkérdi bárki, hogy mi a mesterségem, azonnal rávágom: a televíziós újságírás. Ám ha tanult mesterségem, vagyis a végzettségem kerül szóba, akkor bizony meg kell vallanom, hogy angol fordító és tolmácsot kell mondanom. Manapság, hatvanhét tévés évem után, már szóba sem kerül többé. Hogy gyakoroltam-e valaha is mindezt – kérdhetik, és azt kell válaszolnom, hogy egyrészt nagyon sokszor, ha angol nyelven kellett interjút készítenem, másrészt azt az említett hatvanhét tévés évet is az angolnyelv-tudásomnak köszönhettem. Első televíziós szereplésem alkalmával is angolul kellett beszélgetnem, és magyarra kellett fordítanom, amit a Budapesten szereplő amerikai atléták mondtak válaszul kérdéseimre. Ezt követően kaptam ajánlatot, hogy próbálkozzam a televízióval.

De a legnagyobb fordítói sikeremnek nem volt köze a tévéhez.

1963 szeptemberében kaptam felkérést a Sport Könyvkiadótól, hogy fordítsam le magyarra az angol labdarúgás eddigi – és még sokáig alighanem legnagyobb – alakjának önéletírását. A könyv a hazai kiadásban az Életem a labdarúgás címet kapta. A szerzője Stanley Matthews, aki a Mágus vagy a Labdarúgó Matuzsálem címet viselte a világ sportsajtójában, és aki 1965-ben, tehát a magyar kiadás megjelenése idején még javában játszott a Blackpool csapatában. Életének ötvenegyedik évében, a búcsúmérkőzésén olyan sztárok léptek pályára, mint Puskás, Di Stefano, Jasin… és sokan mások. El ne felejtsem: jobbszélső volt már akkor is, amikor tizenöt évesen, heti 12 fontért kifutófiú lett a Stoke City csapatánál, majd alig 18 évesen Wales ellen játszotta első válogatott mérkőzését. 1948-ban az Év Labdarúgója is volt, 1953-ban angolkupa-győztes, 1956-ban pedig (ekkor negyvenegy éves!) övé lett az Aranylabda, végül 1963-ban újra az Év Labdarúgója. Amikor ötvenegy évesen befejezte pályafutását, a királynő a Brit Birodalom Rendjének parancsnoki fokozatával tüntette ki. Stanley Matthews e hosszú pályafutás alatt mindössze két klubban játszott: 321 mérkőzést a Stoke Cityben és 380-at a Blackpoolban.

Már a végén jártam a munkának, amikor hirtelen felfedeztem, hogy sok-sok nagy mérkőzésről beszél, de hogyan, hogyan nem, az 1953. novemberi angol–magyarról egy szót sem szól, holott a Wembleyben akkor az angol foci nem kevesebbet veszített el, mint sok évtizedes hazai veretlenségét. Méghozzá 6:3-ra! De a nagy Stan erről semmit nem mond! Elég sokáig tartott, mire a telefonszámát megszereztem, hívásomat kétszer nem is fogadta, de harmadikra ő volt a vonal végén. Elmondtam, mi a szerepem könyve magyar kiadásában, és kértem, nyilatkozzon. Elhárította. A kiadójáé a jog, engedélyük nélkül nem beszélhet. Kérjek tőlük engedélyt.

Nem adtam fel. Legközelebb mint tévériporter kértem nyilatkozatát, nem hivatkoztam a magyar kiadásra. Gondoltam, felveszem magnóra, amit mond, és az kerül majd a könyvbe nálunk. Itt már sikerem volt, mindössze azt kérte, ne vegyem fel, amit nyilatkozik, inkább írjam meg levélben a kérdéseimet, s ő írásban válaszol. Hogyan vélekedik a magyar labdarúgásról személyes tapasztalatai alapján? A válasz postafordultával érkezett:

„A  MAGYAR CSAPAT A LEGJOBB, AMELY ELLEN VALAHA IS JÁTSZOTTAM!  Hatot vágtak be nekünk, méghozzá ragyogó csapatmunkával. A kezdőrúgástól leckét adtak Angliának a tökéletes labdarúgásból. Gyorsan, laposan adogattak, és tetszésük szerint változtattak a játék ritmusán. Még jóformán azt sem tudtuk, mi is történt, már 4:1 volt az eredmény. Puskás egyike a legnagyobbaknak. Gyorsasága, ravaszsága, lövőereje olyan látványban részesített, amelyet soha nem felejtek el…” Ez csak kivonat a levélből.

Stanley Matthewst meghívták a könyv bemutatójára, s ő el is jött. A pár napra, amelyet itt töltött, mellészegődtünk stábunkkal, és amikor elutazott, mindannyian elragadtatással beszéltünk szerénységéről és kedves, szelíd humoráról.

Sir Stanley Matthews 2000-ben ‒ alig három héttel a 85. születésnapja után ‒ végleg távozott, de akik látták játszani, vagy még közelebbről is ismerték, őrzik emlékét.

A cikk eredetileg a Vasárnap családi magazin 2024. október 22-i számában jelent meg.