A három fiú közül egy már az 595-el sem bírt, egy átvitte még, de a 600 centiméter már csak a neve után franciának vélhető, de svéd anyától az Egyesült Államokban született Armand Duplantisnak sikerült. Ezzel a férfi rúdugró szám be is fejeződhetett volna. Valójában számomra az olimpia eddigi legbájosabb, leginkább szívmelengető epizódja csak akkor kezdődött.
Először is: a versenyszám mintegy harmincezer nézője közül jó néhányan előkapták rajzlapokra festett táblájukat, amin ez állt: MONDO 625. Nem volt nehéz megérteni az üzenetet: Mondótól (Duplantis beceneve) újabb világcsúcsot rendeltek.
Mondo oda is ment hozzájuk, míg a már ezüstérmes amerikai Kendricks meg a bronz tulajdonosa, a görög Karalisz ült tovább a helyén, jelét sem mutatva, hogy már „csomagolhatnak”. Hősünk visszatért, és nagy diskurzusba kezdett a görög fiúval, majd nevetve felállt, és nyújtózkodva elindult a rúdjáért. Útközben Kendricks állította meg egy ráérős, mosolygós tereferére. Itt ért a gondolat, hogy talán már be is jelentette a friss aranyérmes, hogy a maga részéről szerényen beéri a 600 centiméterrel, ha egyszer ez elég volt az olimpiai bajnoki címhez. De nem, a fiú újra leült két társa közzé, és tovább csevegtek, valami nagyon vidám sztorin, mert kacagtak is nagyokat.
Bent a pályán zajlott még a női diszkoszvetés, tán még közben valamilyen futószám előfutama is megkezdődött. Sőt, aranyérmesünk elkezdte kifűzni a cipőjét is! Most akkor mégsem folytatja?
Dehogynem... Cipő vissza, Duplantis talpra, azután feláll, indul – gondoltam, a rúdjáért. Csudát! A tribünhoz sétál, és valamit magyaráz a közönségnek. Vagy mutat? Hát persze: utánozza a török céllövő pózát, ahogy zsebében egyik kezével, a másikkal olimpiai ezüstöt lő. Derültség a tribünön. Kendricksszel folytatja a társalgást. Együtt indulnak a tárolóhoz, ahol a rudakat tartják a versenyzők. Mondo kihúzza közülük a magáét, és nagy komótosan vizsgálgatja, mígnem elindul a nekifutó eleje felé. Kendricks már ott várja, és az amerikai megmutatja a publikumnak, hogyan tapsoljanak. Ő meg a 610-en átrepül.
Újabb felvonás. Meglepetésre egy idősebb hölgy lép hozzá, és szóba elegyednek. Rövid tanakodás, gyors megegyezés lehet, mert látom, a hölgy bólint, és megy. Intézi, hogy megjelenjen a táblán a mindannyiunk hő vágyát kifejező három számjegy: 625! Vagyis egy új világcsúcs három kísérlete!
Az elsőt viszonylag gyorsan kezdi, de nem addig, míg szót nem vált a két, még mindig asszisztáló, friss érmessel. Aztán nekifut, felpattan rúdjáról elrugaszkodva vagy hét méter magasra, hogy aztán – már a „túloldalon” – alkarjával leverje a lécet. Csalódott kórus...
Vissza a padhoz, miután nagy műgonddal elhelyezte a rudat maga mellett. Felkapja a hátizsákját, és rövid kutatás után egy félméteres fekete hengert rángat elő, aztán leheveredik a földre, háta közepe alatt a hengerrel! Csak nem fog szunyálni vagy tornázni egyet? Jobb belátásra tér: pillanatok alatt feláll, és indul vissza, kapja a rudat. Ezúttal is, pontosan, mint az előbb, magasan a léc felett jut át… hogy ezúttal a csípőjével lökje le a lécet.
A két rossz kísérlethez képest a harmadik szinte villámgyorsan megkezdődik, és megvan... Megvan! A kilencedik világcsúcs! Egy centivel jobb, mint az előző volt… Erre írják a tudósítások, hogy a „stadion felrobban”. Több tízezres tömeg tapsol! Ordítva, integetve ünnepel. Világcsúcsot javítottunk Mondóval! Boldogság!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.