Vitray Tamás: Milák mosolya

v

Befejeződött a belgrádi nagy nemzetközi úszóesemény, amelyet hivatalosan Európa-bajnokságnak hívtunk. Hivatalosan az is, de valójában a kontinens nem egy „úszónagyhatalma” vagy részt sem vett, vagy csak csekélyke létszámmal, nemegyszer legjobbjai nélkül, jelképesen képviseltette magát. Nem is csoda, hiszen jóformán ki sem csomagolnak, már kezdhetnek újra pakolni az olimpiára.

Mire volt jó akkor az egész? – kérdezhetik joggal. Kérdezhetik, igen, de csak azok a sportért rajongó emberek, akik az úszás és az olimpia viszonyát nem követik nyomon, és nem tudják, hogy ma már egy ilyen világméretben is jelentős sportágban, amely ráadásul eredményeiben pontosan mérhető és összevethető, a versenyzőitől előzetesen is kiemelkedő teljesítményt követel a részvételhez. Vagyis ez az Eb, légyen bármennyire is „hézagos”, tán az utolsó lehetőséget kínálta a részt venni szándékozóknak, hogy teljesítsék a megszabott olimpiai szintet.

Sokan éltek is a lehetőséggel, és bár nem számoltam, hogy hányan úszták meg éppen most Belgrádban a megkívánt időt, mégis azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy legtöbben a mieink közül voltak. Nem egy, alig ismert és nagyon ifjú úszó hölgy (vagy úr) még a beavatottak számára is kisebbfajta csodákat produkált, másrészt bravúros produkciókat láttunk olyanoktól is, akiket csak azért nem nevezhetünk veteránnak, mert ilyesmit hölgyekről ne mondjon az ember.

Összességében: nagy magyar sikert hozott a belgrádi úszó-Európa-bajnokság. Mégis, a legnagyobb figyelmet, a legtöbb találgatást, várakozást, izgalmat és mindenekfelett leginkább eltérő véleményeket nem a fentiek váltották ki, hanem egyetlen fiatalember, egyetlen különleges tehetségű magyar sportoló: Milák Kristóf.

Nem kell részleteznem, miről beszélek, mindenki, akit csak kicsit is érdekel a sport, ezen belül a magyar sportélet, valamint szereplésünk a közelgő olimpián, ismeri a történetet. Hogyan tűnt el már hónapokkal ezelőtt az úszóvilágból, hogyan tűnt el az edzésekről, hogyan nem lehetett tudni róla, nem mutatkozott, nem nyilatkozott, nem úszott, nem edzett, nem versenyzett – hogyan szüntette meg magát közvetlen sportági kollégái, érte aggódó hívei, egyáltalán a külvilág számára.

A közvélemény az elmúlt hónapok során a meglehetősen sokféle hír ismeretében „pro és kontra Milák” táborra oszlott. A „szakmai”, helyesebben az „uszodai”, valamint a sportsajtóbeli vélemények már árnyaltabbak voltak. Úgy tűnt, őszintén aggódnak, és nem értik, mi történt Milákkal, de megvallom, ezekből is ki-kisejlett néha, még akaratlanul is, hogy nemcsak nem értik a fiút, de nem is fogadják el, amit tett. Mellesleg, nem is tudják, mi történt...

A belgrádi verseny most választ adott – mondanám, hiszen Milák, ahol indult, nyert. Akárhol készült is titokban, olyan eredményeket produkált, amelyek a legádázabb ellendrukkernek is igazolták, hogy nem felejtett el úszni, valahol készült, a szintidőket teljesítette, ott a helye Párizsban az olimpián, ott a helye minden számban, amelyben indul, a döntőben.

Mégis, valamit még el kell mondanom. Különös lehet Önöknek, de kötelességemnek érzem, hogy magánvéleményemet elmondhassam. Kell, mert láttam minden belgrádi rajtját. Láttam a merev, mosolytalan arcát. Környezetét tudomásul sem véve, egyetlen pillantást sem vetve senkire, elvégezte a feladatot. Jól, pontosan, örömtelenül. Aztán elvonult, eltűnt. Persze, nyert. De nem volt jó végignézni. Mondhatnám: rémes volt.

Aztán az utolsó rajtja után, megnyerve fő számát, a 200 méter pillangóúszást, amelyben világcsúcsa annak idején elképesztette a világot, és közelében azóta sem jártak, hirtelen a dermedt arc megmozdult: Milák mosolygott. Intett a lelátó népének, kezet rázott a dobogón a két legyőzött érmes versenytárssal.

És úgy mosolygott, úgy intett ki, úgy rázott kezet, hogy hirtelen azt éreztem, ez most tán nehezebb neki, mint az úszás volt néhány perccel korábban.

Olvasom az alig leplezetten fanyalgó véleményeket. „Jó, jó, de kevés lesz Párizsban…”

Úristen, hiszik vagy…? S ha nem is akart többet mutatni magából? Éppen Párizsért?!

De mindegy is. Akár így, akár nem: ez a fiú nincs jól! Szeretni kéne, szeretni és kimutatni a szeretetet! Ha nyer majd, ha nem.

Mellesleg, velem fogadni lehet: NYER!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?