Sokszor jártam pályám első évtizedeiben Németországban. Azaz, előbb Nyugat-Németországban, később a Német Szövetségi Köztársaságban, és csak azután az ország régi nevén: Németországban. Szerettem odajárni. Olvasóim most szép számmal bólogatnak, és magukban azt mondják: „Azt elhiszem!”
Útjaim kivétel nélkül hivatalosak voltak: közvetítések nemzetközi sporteseményekről. Vagyis: önmagukban is vonzó ügyek adtak lehetőséget, de volt itt magánügyem is.
Egy magyar házaspár hölgytagja tartozott hazai baráti körömhöz kamaszkoromban, míg el nem sodorta őt a történelem vihara, és itt – közelebbről Németföldön – leltük meg egymást újra. Judittal és férjével, hacsak lehetett, mindig találkoztunk. Amikor pedig kiderült, hogy – bár nagyon alapfokon, de – „mániás odaadással” teniszezem, Bandi azonnal szavamat vette, hogy legközelebbi találkozásunkra ütőmet is elhozom.
És lőn... Egyetlen zavaró momentum volt: hárman voltunk. Bandi ugyanis rendszeresen – hetenként egyszer – Karcsi barátjával játszott, akivel nagyjából azonos erőt képviselt, saját bevallásuk szerint remek csatákat vívtak.
– Nem baj, majd megkérjük a korban nagyjából velünk egyidős trénerünket, hogy szálljon be a párosba negyediknek – intézte el meghívóm.
– Nem túl erős hozzánk? – aggályoskodtam, de a két másik megnyugtatott, hogy ezzel ne törődjek, mert edzőjük mindig hagyja őket játszani, csak szükség esetén avatkozik a játékba.
Eljött a mérkőzés napja. Legjobb felszerelésemet öltöttem magamra, hogy minél profibb látszatot keltsek. Mikor az öltözőből a pályához értem, megnyugodva láttam kettejük melegítését: nem lesz itt baj. De hol a negyedik? Az edzőjük? Már itt van, és ő lesz a párom. Akkor jó, véltem, és felléptem a pályára, kezdtem volna bemelegíteni, de megjött a hiányzó játékos.
Középtermetűnél alig magasabb, kifejezetten vékony ember, fehér pantallóban, fehér blúzban, fehér teniszcipőben, fehér sildes sapkában… S én feltehetően buta képpel bámultam rá, és emlékezetem szerint orrom alá motyogtam: Úristen…! Ez nem lehet igaz! Ez Asbóth József! Továbbra is motyogósan, bemutatkoztam, mire ő: Szervusz, szervusz, a nevedet ismerem, hallottam már otthonról... De gyerünk, kezdjük, mert az órám ketyeg! És odaállt az adogató ponthoz.
A valaha élt legnagyobb magyar férfi teniszező, ASBÓTH JÓSKA a partnerem!
(Szombathelyen született 1917-ben, meglehetősen szegény családba. A teniszpályával hamar megismerkedett, labdaszedő volt, hogy valamivel kiegészítse a család szűkös jövedelmét. Tehetségét hamar felismerték, felkerült Budapestre a BTE-hez. 1938-at írunk, az ifjú tehetség 21 éves, amikor az év wimbledoni győztese, Don Budge bemutató mérkőzést játszik ellene Budapesten. Asbóth 6:1-re nyeri az első játszmát, szorosan a másodikat, a harmadikban, az első break előnyénél az amerikai feladja a folytatást. Világklasszis született! 1941-ben tizenegyből kilenc tornát megnyert, és még számos sikert aratott, 1947-ben, már harmincévesen, tizenkét nagy versenyből nyolcat nyert meg; abban az évben a Roland Garros győztese volt. 1956-ban a belga teniszszövetség felkérésére az ifjúsági válogatottak szakvezetője lett, majd pár évvel ezután Münchenben az Iphitos teniszklubban dolgozott. 1986. szeptember 11-én hunyt el Németföldön. Szombathelyen utca, a Bartók Béla út 75. szám alatti házon pedig tábla őrzi emlékét.)
Asbóth adogató játékával kezdtünk. Megnyertük a gémet. Ezután odaát, Bandi következett. Ezt is megnyertük. Én még nem értem labdához egyszer sem. Partnerem mindig megelőzött. Röpködött a pályán.
Rajtam volt a sor, én adogattam. Nem voltam boldog. Feldobtam a labdát, fejem fölé emeltem az ütőm, és ütöttem. A kerítésig szállt a labdám. Második adogatás…
– Állj meg, állj meg! – csattant Asbóth hangja. – Kisfiam, te nem szerválsz, hanem prakkerolsz!
Ez így volt, nem tudtam szerválni, játszani meg nem hagyott, mindent ő ütött vissza. A következő labdamenet után kiálltam. Mert „kifordult a bokám”.
Jobb a békesség, nem igaz?
A cikk eredetileg a Vasárnap családi magazin 2024. október 8-ai számában jelent meg.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.