Nemrégiben a könyvtár gyerekrészlegén ismét a kezem ügyébe került egy mesekönyv, amely a klasszikus Piroska és a farkas továbbgondolt változata. Már többször kikölcsönöztük, mert a lányaim érdekesnek találják, hogy a jól ismert történet szinte minden pillanatában valamilyen furcsa csavarral vár. A főhős ugyanis egy akaratos, véleményének hangot adó amazon, aki durcásan ébred, s eszében sincs ebédet vinni a nagymamájának. A nagymama sem az az ágyban fekvő, magatehetetlen öregasszony, akit mi gyerekkorunkban az esti meséből megismertünk, hanem egy aktív, idős nő, aki élvezi az életet. Például imádja a társaságot, a finom ételeket és italokat. És mint a mai, modern nagymamák, még fényképezni is tud, s a fotóit előszeretettel mutogatja a látogatóinak.
Hogyan alakulhat egy ilyen történet, amely nem egy halk szavú kisleány szolgalelkűségére építkezik, hanem olyan karakter köré szövi a szálakat, aki határozott léptekkel szeli át az erdőt, s akinek eszében sincs szóba elegyedni az őt útközben megszólító farkassal? S mit tehetne egy ilyen mesében a farkas, akinek minden vágya, hogy társaságban legyen, na meg vasárnap lévén egy jót ebédeljen?
Az új Piroska elfoglalt. Ahogyan a „városi dzsungelben” felnövekvő kamaszainknak minden percük betáblázott (matekóráról angolra, majd sakkra vagy rajzra viszik őket, még hétvégén is), neki is csak egy szabadnapja van a héten. Fiatal kora ellenére nem félénk és hiszékeny. Tisztában van azzal, mit szeret, mik a céljai, és ezekhez mérten szab személyes határokat. A mese elején gondosan kiszámolja, hogy az erdőn át egy óra az út a nagymama házáig, s ha egy kis időt ott tölt, majd egy óra alatt vissza is ér, már mehet is a dolgára. Az ajándékozásból sem csinál nagy ügyet. Nemhogy tortát nem süt, hanem a kosarába vág néhány, a keze ügyébe került dolgot, és útnak ered.
Elsőre talán felháborítónak, illetlennek, neveletlennek tűnhet, de várjuk ki a végét. Ennek az újraírt mesének az alapgondolatával ugyanis érdemes tovább is eljátszani. Térjünk csak vissza a fák között ólálkodó, ordas farkashoz. A klasszikus szerepe szerint gonosznak kellene lennie, az lenne a dolga, hogy a lányt az agyafúrt szavaival megtévessze. Ha azonban nem alapozhat azokra a réges mintákra, amelyeket gyerekkorában tanult az erdőben sétáló lányokról és a vadászatról, hogyan fog jóllakni? Régen a farkas gonoszságot követett el, amiért súlyos büntetést mértek ki rá. Az új mese azonban a jó és a rossz harca helyett felveti, hogy tényleg kell-e ez nekünk. Nem lehetnek mindannyian egyszerűen barátok? A régi mesén felnőtt olvasóban, ha eddig nem is, itt már szinte biztosan felsejlik egy kérdés. Hiszen ha nincs gaztett, ha békésen ebédel minden szereplő, lesz-e egyáltalán dolga, jelentősége a vadásznak?
Ez a látszólag vicces mesekönyv számunka sokkal több lett, mint egy a sok közül. Számtalan beszélgetésre ösztönzött, ahol gyereknyelvre fordítottunk olyan dolgokat, mint az önazonosság, figyelem, elvárások és kényszer, együttműködés vagy empátia. S mókás játék közben, amikor farkasok, Piroskák vagy nagymamák lettünk, rengeteget tanultunk egymástól arról, hogy amikor megváltoznak a körülmények, hogyan lehet elengedi a „de hát muszáj” szemléletmódot, taktikát változtatva, közösen valami eddig szokatlant teremteni. Hiszen ha a farkas nem gonosz, nem kell a történet végén kegyetlen módon meghalnia. S ha nem kell meghalnia, akár a nagymama rendszeres látogatójává, legjobb barátjává is válhat. S ha a nagymama nincs mindig egyedül, Piroskának sem muszáj olyat tennie, amit kevés szabadidejében nem szeretne. Ebben az új kontextusban mivel szabad döntése van minden szereplőnek, nem parancsot teljesít vagy engedelmeskedik, ezért bármi megtörténhet. Akár az is, hogy vasárnaponként nem a másik elpusztításán gondolkodnak, hanem élvezik az egyedül tölthető időt, de az is belefér, hogy egy asztal körül ülve ünnepelnek mindannyian. Ha a történet középpontjába a rugalmasságot, az együttműködést és a szeretetet tesszük, az hosszú távon mindenkinek kedvez. Ahol a szereplők folyamatosan meghallják és meghallgatják egymást, figyelembe veszik egymás véleményét és érzéseit, ott konfliktus esetén nem a harcot fogják választani, hanem kéz a kézben, békésen oldják meg a problémákat. Milyen jó lenne ezt a mesekönyvből a valóságba is átültetni...
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.