Életem első emlékei közé tartozik, hogy éjszaka felébredek, és anyukámat a kislámpa fényénél, könyv fölé hajolva olvasni látom.
Vaskos történelmi regények voltak a kedvencei, imádta az ókori Rómát, Egyiptomot. A vasfüggöny árnyékában minden este, amikor mi húgommal aludni tértünk, ő egyéb lehetőségek híján a történetek szárnyán bejárta a Forum Romanumot, hajózott a Földközi-tengeren, vagy képzeletben együtt vacsorázott a regénybeli nemesasszonyokkal. Másnap pedig, hogy a perbetei állandóságot számunkra beszínezze, teregetés közben hosszan és teljes beleéléssel mesélt. Történeteivel elvitt minket egy olyan varázsvilágba, ahová csak nekünk volt bejárásunk. Bár nem voltunk sem gazdagok, sem magasan képzettek, könyvespolcunkon ott voltak a francia klasszikusok, de a vaskos verseskötetek mellett lapultak mitológiai gyűjtemények és művészettörténeti albumok is. Emellett amióta az eszemet tudom, könyvtárba is jártunk, s ha alkalomadtán a falunkból be kellett utaznunk a járási központba, a könyvesboltot mindig útba ejtettük.
Hogy mikor szerettem meg saját magam is az olvasást, nem tudom megmondani. Valószínű, nem volt fizikai kezdete, mert már az anyaméhben ebből táplálkoztam. Amióta az eszemet tudom, hosszú-hosszú órákat vagyok képes könyvek lapozgatásával, olvasgatásával tölteni. A nagyvárosi plázák számomra „legveszélyesebb” területei pedig értelemszerűen nem a ruha- vagy a cipőboltok, hanem a manapság már kényelmes fotelekkel, olvasósarkakkal berendezett, többszintes könyvpaloták. Mert ott megszűnik az idő. Anyai örökség az is, hogy a táskámban mindig legalább egy olvasnivaló lapul, mert ugye soha nem tudhatja az ember, mikor kényszerül várakozni valahol...
Idén, a szeptemberbe is átnyúló kánikulában, amikor a hőség enyhítésére egy strandon töltöttük a szombat délutánt, a pancsolásban megfáradva a Papírbabákat olvastam három kislányról, akik a 70-es évek Székelyföldjén, a diktatúra árnyékában könyveikkel (is) múlatják az időt. Havas Juli olyan élethűen mesélt a fogcsikorgató télről, hogy azon kaptam magam, a perzselő forróságban összébb húztam magamon a strandkendőt, s Csíkszeredából visszazökkenve a strandi valóságot kellemetlenül szokatlannak éreztem. Körülöttem „másféle” emberek heverésztek, mint a regény Violája meg Esztije.
Itt közel-távol senkinél lapozgatni való, csak elektromos kütyü. „Villanypásztor”, ahogy viccelődve nevezi az egyik ismerős apuka. Pásztáznám körülöttem a családokat, hogy legalább egyetlen könyvet, bármit is felfedezzek, de hiányoznak a karakterek, s engedem, hogy visszahúzzon magához a három sűrűn szőtt női életút. Amikor este ágyba dugom a gyerekeket, a kislámpa fényénél is visszatérek hozzájuk. Violával utazom az orvosi egyetemre. Esztiékkel szököm át az országhatáron, és nekem is fáj, úgy tűnik, az új hazában az örvényből egyedül nincs kiút.
A történetmesélés az öregek kiváltsága, olvastam Margaret Atwood egyik regényében. Nálunk a történetmesélés már a gyerekeket is megilleti. Hányszor hallottam nagynénémet viccelődni, mekkora mázlija volt a könyvmoly nővérével, anyukámmal! Mert miután az befejezte a pöttyösöket meg a csíkosokat, s a nagyanyám bérletével a felnőtt részlegről kikölcsönzött, komoly társadalmi problémákat boncolgató könyveket is befalta, mindig töviről hegyire elmesélte a Komáromi utca felső részén lakó, kisiskolás hallgatóságnak. S amikor nagynéném azt apró részletességgel az irodalomórán továbbadta, a tanítók ámuldozva kérdezték, hogy „jé, Katika, te ezt is elolvastad?”. S ő mindannyiszor nevetve azt válaszolta, hogy „én bizony nem, de a nővérem az igen, és nem csak ezt, de sok mást is”.
Hogy mit sikerül ebből nekem továbbadnom, még nem tudom. Az már látszik, hogy a tízévesem maga is nagyon élvezi a könyváruházak sajátos hangulatát. Kisebbikem pedig szívesen veszi le a legkülönbözőbb nyelveken íródott könyveket a polcunkról, bekuporodik az ölembe, és arra kér, magyarul meséljem el akár századszorra is a jól ismert történeteket.
A cikk eredetileg a Vasárnap családi magazin 2024. október 8-ai számában jelent meg.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.