Tóth Erzsébet Fanni: A „Vážený pán” meg a „Liebe Erzrbeth”

toth erzsebet fanni

Erzsbeth, Erzebet, Ersebet, Eszébet… Megszámolni sem tudom, hányféleképpen írták el az elmúlt években a keresztnevemet, még a legközelebbi osztrák kollégáim is. Egy régi névről van szó, azt gondolná az ember, hogy Közép-Európában nem szorul különösebb magyarázatra. Azért sem értem én a „Liebe Erschbeth”-féle megszólítást, mert a számítógépek korában ‒ amikor két jól ismert billentyűkombinációval egészen egyszerűen megoldható betűzés nélkül is a másolás ‒ hibát sem kellene ejtenünk. 

Sorsunk a nevünkben van, tudták már sok száz évvel ezelőtt is. A mi családunkban például egy olyan ükmamáról neveztek el minden elsőszülött lányt Erzsébetnek, aki a sokadik gyermeke szülésébe halt bele a negyvenedik születésnapja után. Fia, az én korán árvává lett dédapám ekkor határozta el, hogy ha neki egyszer lánya születik, az anyját pótolva csak Erzsébet lehet. A kislány sokáig váratott magára, aztán amikor megérkezett, nem is jött egyedül. S az akkori mércével már szintén nem a legfiatalabb, 35 éves dédanyám majdnem belehalt az ikerszülésbe... Ez lett a családba visszakerült Erzsébet név ára. Tegyük hozzá, hogy mindezt szinte biztosan nem a név, hanem a háború stressze és az orvoshiány okozta. A keresztnévhez aztán több ‒ a családba beházasodó ‒ férfi ragaszkodott. Így lett nagymamám után anyukám és én is Erzsike. 

Nevünkhöz persze a hatalom is hozzátette a magáét. Nem lehettünk mi csak azok, akiknek szüleink hívni szerettek volna. A papok keresztelésünkkor Elisabethaként jegyeztek be minket a vaskos könyvekbe. A csehszlovák hivatalnokok pedig ‒ fittyet hányva bármilyen személyes szálra ‒ kizárólag Alžbetaként ismertek el. A huszadik századi Kelet-Európában így vált mindegyikünk kvázi láthatatlanná. 

Nem volt ez akkoriban különös. A határok, ahogy az államnyelvek is, folyamatosan változtak. „Szerencsére egyszerűen meg lehet oldani ezt a dolgot – mondta a bíró, és előkotort egy szép rózsaszín papírt abból a nagy tokból, amelyet magukkal cipeltek. – Csak ezt a papírt kell aláírnotok itten, Ferkó. Itten ni! – és rábökött. – Arról van benne szó, hogy mától fogva ti itt mindnyájan szlovákok vagytok. És ha szlovákok vagytok, akkor nem lehettek magyarok! És ha nem vagytok magyarok, nem lehettek hibásak se! Ez világos, mint a vakablak” – írtuk a beszÉLJ! című, a csehszlovákiai magyarok második világháború utáni sorsáról szóló könyvünkben.

Ha ma olvasom a híreket, ugyanezt látom. A Mexikói-öböl hirtelen Amerikai-öböl lesz. Csak egy aláírás az új elnöktől, és a hegy, amelyet az emberek évszázadok óta Denalinak hívtak, McKinley-vé válik. Tudjuk ezt, így lett a mi Ógyallánkból Hurbanovo, Párkányból meg Štúrovo.

Olyan egyszerűnek tűnik magasról nézve az „átírjuk, aláírjuk, és kész is van” elve. Az elnöki székben ülő egója talán hízik egy kicsit (de ebben nem vagyok biztos), az emberek meg élnek tovább. A hegy továbbra is ott lesz, az embereknek munkába kell menniük, korán kelniük, és későig gürcölniük. Magyar betű vagy szlovák, végeredményben nem mindegy? 

Ámde ne feledjük, a nevünk talán az, ami a leginkább meghatároz bennünket. Hogy a családi példával éljek: Bözsikének tudnia illett, hogy saját igényei nem lehetnek. Neki mindig a családtagok kedvében kell járnia. Erzsikétől az iskolában elvárták, hogy mosolyogjon, és jól teljesítsen. Aztán ahogy az egyikünk-másikunk lassan belenőtt az Erzsi-szerepbe, súlyos teherként telepedett ránk a „mindent ki kell bírni” béklyója is. S hogy is feledhetném el, hogy volt olyan is, amikor férfit faragtak belőlünk. A kilencvenes évek „ovátlanítási” hullámában hányszor, de hányszor történt meg, hogy a szlovák hivatalos levelekben Erzsébetként vážený pánok lettünk! 

Amire mi csak legyintünk, mert ebbe nőttünk bele. Ma már tudjuk, hogy egy-egy névváltoztatással minden átszíneződik az életünkben. Az önbizalmunk, a kapcsolataink, a testtartásunk, lehetőségeink például biztosan. S nem számít, hogy túlélési stratégiaként a többségbe beolvadva magunk rakjuk ki a mekcsenyeket, vagy önkényesen más biggyeszti oda őket. Ahogy az sem, ha a többséget a saját anyanyelvünket beszélők között keressük, és ott akarunk igazán alkalmazkodók lenni. Amit tőlünk kérdezés nélkül elvettek – mint ahogy az, amit mi taszítottunk feledésbe –, a legváratlanabb helyeken fog újra kopogtatni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?