Hinni lehet, hinni kell. Hinni lehet agapéval, azaz megértéssel és érzéssel, meg fileóval, azaz egyszerre értelmi és érzelmi ragaszkodással, de nem lájkokkal. Hitet kinyilvánítani lehet például jó cselekedettel. Elesettek, háborús üldözöttek, szegények, nyomorultak, menekülők, hon- és hazátlanok, fedél nélküliek, utcára kidobottak, emberek és kisállatok, nagy állatok mentésével, anyagi támogatásával, önkéntes munkával. Talán többet ér egy ócska lájknál. Talán.
Dehogy akarok én ünneprontó lenni! Sőt! Ellenkezőleg! Szeretem az ünnepet, az igazit, amelynek elgondolkodtató, napi rohanást megállító, családösszetartó ereje van. Az ünnepet, amely bensőséges, tiszta, egyszerű, sajátságosan egyedi felfogású, tehát mindenki a maga megszokott módján éli meg, bizonyos hagyományokhoz, szokásokhoz ragaszkodva.
Az ünnep jó. Akkor meg most mi bajod? – kérdezem magamtól. Á, semmi, csak már megint igyekszik beszippantani valami olyasmi, amitől évtized óta megpróbálok távol maradni. Ez néha több, újabban kevesebb sikerrel jár. Van egy kis bajom, elmondom, mi az.
Gyerekkoromban azt mesélték suttogva – még az azóta hál’ istennek régen megboldogult szocialista rendszer idején –, hogy majd a Jézuska. Hogy ő hozza az ajándékot. Ez már akkor sem egészen ment a kis fejembe – hiába, na, ilyen kételkedő, makacsul kérdező kiskölyök voltam, és felnőttként sem lettem nagyon más –, és folyton azzal nyaggattam a nagymamát, az anyámat meg a kéznél lévő családtagokat, legyenek szívesek elmagyarázni, hogy is működik ez. Már csak azért is, mert ugye Jézuska éppen akkor született, születik, karácsonyeste, ha meg ez így van, akkor miért kell egy gyenge kisdedre annyi csomagot rábízni? Más szóhasználattal élve, miért meséltek nekem és miért mesélnek tán még máig is olyat, hogy valaki már zsenge – igaz, isteni – újszülöttként milliárdos nagyságrendű forgalmat bonyolít le, mint csomagkézbesítő szolgálat?
Na, ezt nem értettem, ma sem értem.
Olyan egyszerű lenne azt mondani: ez a Jézuska a szeretetet hirdeti, és ennek a nevében kapod, kisgyermek és nagygyermek az idei ajándékodat! Szerintem semmi illúziórombolás nem lenne ebben.
Jézuska amúgy nagyon rendben van, olyan aranyos a betlehemi jászolban, talán pont ezért nem kell úgy fordulni hozzá, mint egy kívánságteljesítő géphez. Azt sem tartom éppen egészségesnek, hogy Jézuska már felnőtt férfi képe alatt lájkokat nyomogatnak sokan, azt gondolva, hogy Jézus valami mennyei megaszámítógépen majd összeszámolja és rendszerezi az ő lájkjaikat, és eszerint kapnak besorolást valahová. Mennyország, pokol, purgatórium. Hát van olyan, aki ezt komolyan és tényleg elhiszi? Ha valami tényleg az, akkor ez valóban blaszfémia. Semmi nem működik se jobban, se rosszabbul annak az egyénnek az életében, aki egy Jézuska-kép alá biggyeszt egy lájkot. Ha ezt hiszi, gond van. De nem az én gondom, végül is!
Jut eszembe még a Mikulás, hogy az ő történetével is hasonlóképpen vagyok, az sem egy semmi kis, könnyed történet. Hiszen ott még az is elborzaszt, hogy a néha myrai püspök tulajdonképpen az ember, azaz egész pontosan a leánykereskedelem ellen harcolt tettével. Hm! Hát igen! Az ünnep kissé csillogásmentesített háttere így már másképpen látszik.
Az ünnep fontos. Békesség minden jóakaratúnak! Ezt mondják ilyenkor. Ez jó üzenet. Jóakaratú. Jó szó. Ezen érdemes elgondolkodni. Mit jelent? Hogyan kell, hogyan lehet jóakaratúnak lenni? Hogyan lehet ezt a gyakorlatban megélni? Aztán feltornyosulhatnak még olyan kérdések is, ha ez a csomagküldő szolgáltatásnak és kívánságteljesítő gépnek nézett Jézuska amúgy meg azt a szeretet hirdeti, na, azt hogyan kell csinálni?
Hogyan kell szeretni? Mit jelent, szeretni? Meg tudjuk-e ezt fogalmazni? Tudjuk-e valóban megélni? Akiknél nincs válasz erre, azok ne is próbálkozzanak a Jézuska-képeknél való lájkolással, az csupán álszent magamutogatássá alacsonyodik. Az igényelt mennyország csak távolabbra csúszik ettől!
Megjelentt a Vasárnap ünnepi duplaszámában, december 19-én.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.