Csak az ember méri, számolja az időt. A természet rögzíti – fák évgyűrűinek szaporodásával, sziklák réseinek kopásával, cseppkövek milliméternyi növekedésével –, de nem riad meg az örök változótól. Mit számít kétszáz év egy mamutfenyő, egy galápagosi teknős életében, a Gömör–Tornai-karszt egyik barlangjának rejtett üregében? Semmiség az.
Kétszáz évek, többes számban, mert tegnapelőtt volt Madách, Petőfi! Idén a miénk emberé, Jókaié! Életművét – részben még ő is láthatta így – a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság adta ki 1894 és 1907 közt. Boldog békeidők, századforduló! A tizenkilencediknek a vége, s a huszadiknak az eleje, amikor még százkötetnyi díszkiadásos irodalmat el lehetett adni némi haszonnal. Álmodni se merne ilyet ma könyvkiadó! Jókai biztos pont volt, jó üzlet, siker. Imádta a közönség, egészen 1940-ig ő volt az egyik legolvasottabb magyar író.
Korszaka, stílusa a romantika. Ez bizony mára kiveszett! Az is lehet, egyeseknek fárasztó, unalmas az a rengeteg aprólékos leírás, a rengeteg jelző, a régies nyelvezet. Mégse öntsük ki a fürdővízzel a gyereket! Ha úgy is tűnt, mintha kissé idejét múlta volna Jókai stílusa, nyelvezete, ha voltak korok, amikor nem volt divatban, ha volt olyan ideológia – a szocializmus éveire utalnék –, amely finoman szólva mellékvágányra igyekezett rakni ezt a hatalmas életművet, ezek az apróságok ennek az óriásnak nem ártottak meg. Jókait ma is olvassák. Remélem… Hogy olvasnak az emberek.
Egy barátom írta a szociális hálón: az emberiség akkor szűnik meg emberiségnek lenni, ha megszűnik olvasni. Igazat kell adnom neki. Elembertelenedett világunkban a gyors kommunikáció idejét éljük. Nem olyan idők járnak, amikor hosszas leírások, apró részletek ábrázolása a fontos. Nem Jókai romantikus, bőbeszédű írásmódja divatos. Az olvasás se nagyon az, a könyvkiadás, a könyvterjesztés romokban, ha valami működik is, csak nyomokban. Ha Jókai tágabb szülőföldjét veszem mércének – a hivatalos népszámlálási adatok szerint 456 ezernél többen vagyunk itt, de egy szlovákiai magyar mű alig néhány száz példányban jelenik meg s fogy el, ha elfogy –, akkor lehangolódik mindegyik, helyi lantos lantja.
De ne legyek ünneprontó! Inkább örüljek annak, hogy azért ezen a kétszázadik évfordulón lesznek történések. Koszorúzás biztos. Anélkül nem is lenne egy ünnep igazi ünnep, s ilyenkor a lantosok arra gondolnak, esetleg részvényesnek kéne lenni virágkertészetben, koszorúgyártó cégben. Lesz – gondolom s remélem – tudományos tanácskozás. Az jó dolog szokott lenni! Már csak azért is, mert csupa okos és jó tudósember van ott olyankor, egy helyen, egy időben. A kávészünetekben mindig olyan jól ki lehet magát panaszkodnia az embernek. Szapulva közoktatási helyzetet, finanszírozást, drágaságot, főnököt, beosztottat. Vagy esetleg dicsérni a diákok műveltségi és felkészültségi szintjét, vagy akár az időjárást, időszerű politikai helyzetet, miegymást, hogy milyen szép is az életünk.
Lesz kiállítás, sok érdekes ismerettel, gazdag látvánnyal, interaktivitásra késztető elemekkel. Közben Jókai a maga jellegzetes mosolyával figyel majd mindenhonnan. S végre letisztul már róla a sok sár is. Például a vád, hogy vénségére megbolondította egy szép, zsidó színésznő, a Bella. Aki jól értesültek szerint ugye csak a pénzéért… Jelzem, Jókainé Nagy Bella rehabilitációjának itt az ideje! Azt a sok aljas vádat ideje cáfolni. Mert az alig 25 évesen megözvegyült asszony Móricához hűen, 42 évig egyedül élte végig özvegységét. Férje szülőhazájából a második világháború üldöztetése miatt elmenekült, Londonban halt meg, nem tudom, van-e sírja.
Szóval kétszáz év. Jókai Mór. Akinek eleven a kultusza. Nekem az a legmeghatóbb történet, hogy miután 1937-ben felavatták Komáromban a szobrát, ugyanezen év decemberében – a Prágai Magyar Hírlap tudósítása szerint – egy csallóközi néne letérdepelve imádkozott ennél a szobornál. Pontosan tudta, ki előtt térdepel, mert gyerekkorában sok Jókai-regényt olvasott. Ez a valós nimbusz! Nos, jelenkori írók, lantosok, ezt kívánom mindannyiótoknak. Szobrot, megérdemeltet a szülővárosotokban, s térdelő, értetek imát mondó olvasót. Eszmék, álmok, kívánságok, szálljatok Mór elé, mint áldozati füst! E kétszázadikon!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.