Rám pirítottak, hogy mit morgok mindig! Hát jó! Nem fogok morogni.
Olyan sok minden történt az elmúlt hetekben, hogy ha igazán napi szinten naplót írnék, akkor már egy fél regényt megírtam volna. Jártam a halottaknál, egyre hosszabb a névsor, egyre több a kilométer, egyre nehezebben viselem. Nem, nem a haláltól rettegek – az ismeretlentől nem kell félni –, inkább az aggaszt, ez a számomra idegen, ál- és talmi meg hamis halottkultusz mekkora ökológiai terhelést jelent. Hogy ezt a gyerekeimre hagyom. Nekik kell majd ezzel megbirkózni. Akiknek a jövőjét az elmúlt fél évszázadban szépen elpiszkoltam-piszkoltuk.
Mikor ez járt a fejemben, kirobbant a nyugdíjasok kontra gimnazisták botrány. Hogy milyen tiszteletlenek a gimnazisták, harsogták a nyugdíjasok. Hogy is van ez? A Magyar értelmező kéziszótárt szoktam segítségül hívni. Okos könyv, mondja: „A tisztelet az annak érzése és magatartása, aki valakit, valamit tisztel. Valaki, valami érdemének, értékének vagy jelentőségének elismerése és megbecsülése. Tiszteletben tart valakit vagy valamit, tehát haszna, értéke, érvénye, jogossága, szükségszerűsége miatt tiszteli, és magatartásában, cselekedeteiben hozzá igazodik.” Hát, itt van a kutya elásva! Érzés! Amelyért meg kell ám a másik félnek dolgozni. A nyugdíjasok képviselői szerint a maskara, amelyben őket kifigurázták, sértő számukra, és ők tiszteletet követelnek. Az ám, hazám, csakhogy!
Azt a tiszteletet kiérdemelni lehet, kikövetelni, bírósági határozattal érvényesíteni nem. Nyugdíjas vagyok. Állítom, a kor nem tesz mindenkit okossá és bölccsé. Automatikusan nem. Mi fájhat a nyugdíjasoknak, akik ezt a kifigurázást politikai viszállyá dagasztották? Hogy egy iskolai álarcosbálon megpiszkálták őket? S ha jogosan? Ha azt érzik a gimnazisták, hogy az egész jövőjüket elrontották a korábbi korosztályok? Akkor mi van? Nem így van ez? Ebben az elöregedőben lévő társadalomban mit hagytunk az utódokra? Egy teleszemetelt, kizsákmányolt bolygót. Egy deformálódott társadalmat, tele frusztrációval, ahol a közösségi oldalak fotelkommenthuszárjai döntenek el választásokat. Egy lepusztított oktatásügyet, egy még vacakabb egészségügyet, lemaradó kutatástámogatást, csahosoknak és haveroknak szétosztott gazdaságot. Az alkotmányban meghatározott szekularizáció helyett egyre átláthatatlanabb és indokolatlanabb támogatási rendszerét az egyházaknak. Bónusznak nyelv- és gondolatrendőrség fenyegető rémét, morcos közhangulatot, bizonytalanságot, félelmet, kételyt.
Hát ha ezt hagyta a mai nyugdíjas korosztály a fiatalokra, akkor nem várhat tiszteletet! Persze érvelhetünk azzal is, mennyi mindent felépített ez a korosztály az államnak, de akkor visszakérdezem, azt tudjuk-e, miért és hogyan lett, miért lehet minden olyan lepusztult, ami állami? Hány hónap van egy évben? Ugye egy tucat? Akkor hogyan adhatok tizenharmadik nyugdíjat? Miből? Kitől veszi el az állam ezt? Mondjuk, a jövőtől, a gimnazisták jövőjétől. Addig nyújtózz, ameddig…
Jaj! Morgok, pedig ígértem, hogy nem. Jó, akkor más dolgokról jegyzek bele sorokat a naplóba. 80 éve lőtték tarkón Radnóti Miklóst, és ugyanezt tették 80 éve öt rimaszombati orvossal és a sorstársaikkal Pusztavámon. Idén karácsony előtt lesz 80 éve, hogy szovjet parancsra a román légierő lebombázta Rimaszombatot, csaknem száz ember életét kioltva. Tompa Mihály háza is ekkor omlott le. Hogy írjak jót is? Próbálok.
Jean Gabin és Marlene, a kertecske korábbi szajkó párosa ismét megjelentek. Egy harkály pár – legyen a nevük Szása és Mása – karnyújtásnyira, az elkészült terasz korlátján szoktak olykor percekig pihenni. Art Garfunkel 83-ik születésnapját ünnepelte. Nem kellett kötelezően november 7-én lampionos felvonuláson fagyoskodni. Egy fiatal barátom újabb verskötetbe fogott, és nagyon jó szövegeit olvastam, szeretném a könyvét kezembe fogni. Jövőre Jókai-bicentenárium, hurrá! Deszkadíjra javasoltak két nekem kedves embert, de jó! Tündér Lala megy majd a színházban. Adyt elvitték vidékre, szimfonikusokkal. Mi kellene még a jókedvhez? Nagyobb nyugdíj? Álarcosbál? Nem! Ha nem fájna a lábam, a csudába, az volna még jó. Nem dohogtam. Sokat. Csak kicsit. Egy nyugdíjashoz illőt, talán. Az vesse rám az első követ, aki mindennel elégedett!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.