Maros Diána: Nyár végi nosztalgia

illusztráció

Egy zsolnai barátnőm bátyja önkéntes szüretelőket keres a családi szőlőjébe. A szőlő a bazini domboldalon található. Nem sokáig hezitálok. Ott a helyem! 

Az előrejelzés szerint augusztus utolsó szombatján harmincöt fok lesz, és derűs ég. Valamilyen hosszú, de lenge ruházat kellene, hogy védjen a naptól, de ne süljek bele. Feltúrom a szekrényt. Sehol semmi. Felmegyek anyukám lakásába. Nem szívesen járok oda. Most a férje lakik benne, akinél rendetlenebb embert még nem láttam. Az egész lakás disznóól, csak anyukám szobácskája a régi. Nem engedtem, hogy hozzányúljon. Vastag porréteg fedi a polcokat. Egy műanyag üvegen ott árválkodik anyu parókája. Összeszorul a szívem. 

Kinyitom a ruhásszekrényt. A halála óta még nem voltam képes átnézni a tartalmát. Most egyenként megsimogatom a ruháit, látom őt magam előtt. Gondolt-e rá vajon a betegsége alatt, milyen furcsa is lesz, amikor már csak a tárgyak fognak rá emlékeztetni? Megvan. Világos, háromnegyedes vászonnadrág és gombos, lenszínű nyári blézer. Anyukám, a te ruhádban megyek szüretelni. 

Alex, a párom próbál lebeszélni. Mondjam vissza, ilyen hőségben tiszta bolondság kint dolgozni. Nem mondom vissza. Makacs vagyok, megígértem a barátnőmnek, hogy ott leszek. Sőt, Ajnát és a barátját is beszerveztem. Még Cilike is bejelentkezik, bár vele kapcsolatban kétségeim vannak. Nem fogja bírni a tűző napon. 

Alexnek megpróbálom elmagyarázni, hogy számomra a szüret érzelmi dolog. Gyerekkoromban minden évben szüreteltünk a nagymamám szőlőjében, a Hegyalján. Imádtam. Igaz, az mindig októberben volt, az őszi ködök idején. Aztán a nagymamám megöregedett, nem bírta már a szőlőművelést. Utoljára talán harminc évvel ezelőtt voltunk ott anyuval. 

Felveszem anyukám ruháit, Alex szórakozik rajtam. Úgy nézel ki, mint egy vietnámi földműves, mondja. Sebaj, szeretem a vietnámi földműveseket. 

Irány tehát Bazin! Amint lefordulunk a főútról, erős déjà vu érzés kerít hatalmába. Éppen ilyenek a szőlőhegyek Sárospatak fölött is, a Hegyalján. A földút egyre zötyögősebb, meredekebb. Fönt vagyunk. Üdvözöljük a többieket, vödröt-ollót ragadunk, és irány az egyik sor. A tömött fürtök engedelmesen simulnak a kezembe, pont úgy, mint valamikor régen. A szőlőszemek édesek, a kilátás gyönyörű. Mit számít, hogy percek alatt csuromvizesre izzadunk, hogy csapzott a hajunk a kalap alatt, hogy szemünkbe süt a nap? A természet magába szippant, érzem a föld vonzását, a szőlőlevelek szagát, érzem az izmaimban a földeken robotoló őseim szívósságát. Látom a nagymamámat, fáradhatatlan, soha nem pihenő kezét, napfénytől cserzett arcát, nefelejcskék szemét. És igen, anyukám is itt van velem, mint azokon a gyerekkori szüreteken, most én vagyok ő, hiszen az ő ruháját viselem. Este majd fölhívom telefonon, és elmesélem neki, hogy szüretelni voltunk, biztosan örülni fog. Ja, nem. Belém nyilall a valóság. A mobiltelefonját az íróasztalom fiókjában őrzöm, régen lemerült. 

A gyerekeknek munka közben az anyai őseimről mesélek. Nagymamámról, aki gyerekkorában már hajnali háromkor kint volt a dohányföldön a testvéreivel, hogy dédapámnak segítsen. Iskola után pedig napszámba járt a földesúrhoz, kapálni vagy más munkára, ami éppen kellett. Mi, elpuhult városi utódok elképzelni sem tudjuk, milyen élet volt az. 

Dél körül jár az idő, a fiatalok kidőlnek mellőlem. Én egyáltalán nem érzek fáradtságot, csak dobálom a vödörbe a kövér fürtöket, meg se állnék estig, de ebédre hív a házigazda. Az ebéd nem kint van a sorok végében, mint ott, abban a valamikori másik szőlőben, hanem náluk otthon. Nem is vagyok éhes, mennék már vissza, de a többiek még ejtőznek a ház hűvösében, mondják, várjunk, amíg kicsit enyhül a hőség. 

Végre visszaállunk a sorokba, Cili is új erőre kap, derekasan dolgozik. Két óra alatt leszedjük a maradékot. Hazaérve érzékelem csak, hogy mégis elfáradtam. De ez amolyan kellemes fáradtság. Még órákig érzem a kezembe simuló fürtök érintését. Mintha egész életemben szőlőt szüreteltem volna. 

Leveszem anyukám ruháját, szépen összehajtogatom. Ezentúl az én szekrényemben lesz a helye. 

A cikk eredetileg a Vasárnap családi magazin 2024. október 1-jei számában jelent meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?