Mayer-Ázsoth Réka: Régen bezzeg

Igen, a szocializmusban nem volt bármikor elérhető a banán, de nem volt lakhatási probléma. Ja, hogy cserébe nem lehetett utazni? Nem is akartak, gondolom, hisz minden hétre jutott valami egyesületi alkalom, ahol lehetett szórakozni, mulatni és inni, elfelejteni azt, ami épp nem tetszett. 

Hogy mire is gondolok pontosan? A múltkor olvastam egy kommentet, miszerint az oroszok igenis hősök, a mi hőseink, mert ők szabadítottak fel minket. Szerencsére nem voltam ott, nem tudom, de amit Polcz Alaine Asszony a fronton könyvében olvastam, vagy amit Mészáros Márta Aurora Borealis – Északi fény megrázó filmjében láttam, én abból a hősi felszabadításból nemigen kérnék, köszönöm. Főként nem nőként. De hát az idő valahogy ezt is megszépítette. Valamikor, harmincöt évvel ezelőtt skandálták azt, hogy ruszkik haza, aztán most meg, hogy gyertek csak vissza, nem úgy gondoltuk.

Aztán ott van egy közelebbi, életmeghatározó esemény: a covid. Mennyire féltem. De nem csak én. A bizonytalanság, a rémhírek minden napot megmérgeztek. A napokban épp egy ismerősömmel beszéltünk arról, hogy hihetetlen, hogy öt éve már, hogy megtörtént. Talán még mindig nem tudtunk túllépni rajta, lehet, soha nem fogunk. Majd kedves nosztalgiával emlegettük még, hogy amúgy milyen jó is volt a lelassulás. Az, hogy volt idő beszélgetni. Hogy volt idő vajas kiflit sütni, sétálni, kamrát takarítani. Életemben először megnéztem egy Bud Spencer-filmet is, öcsém és férjem noszogatására – nem véletlen, hogy többet nem, mégis, a közös élmény felejthetetlen. Jó rá emlékezni.

Ha objektíven nézzük, mindkét történelmi pillanat abszolút értéken rossz. A történelemkönyvekbe is így kerülnek bele. De megtaláljuk benne a szép órákat. Talán mindenki tud olyan pillanatot mondani, amelyre szívesen emlékszik vissza – akár a covididőszakból, akár a szocializmusból. Utólag mindenképp. Hiszen az ember ennyire ügyes. Képes alkalmazkodni. A legnehezebbnek tűnő helyzetekhez is. Képes becsapni magát, és azt mondani, nem is olyan rossz most. Rosszabb lenne, ha... vagy Margitkánk sokkal rosszabb, aztán mégse panaszkodik. Jó ez nekünk. Ezt legalább tudjuk, hogy milyen. „Langyos a sör, de nekünk így is jó.”

De tényleg jó? És nem gondoljuk, hogy szépen lassan rosszabb is lehet? Olyan, ahonnan már nincs visszaút? Hogy hozzászokunk a langyos sörhöz, ám egyszer csak azt vesszük észre, nem is langyos, hanem már tűzforró, és égeti a nyelvünket? 

Azt gondolom, történelmi időket élünk. Nem vagyok jós, jövőkutató, de még csak politológus sem. Egyszerűen csak érdekelnek a világban történő események. És az a helyzet, hogy nem tetszik, amit látok. A gyűlöletkeltés családokat, barátokat választ szét, azért utálunk valakit, mert kell. Mert azt mondták, hogy az a jó nekünk, ha őket gyűlöljük. Az mindegy, hogy kit. Aki más. Aki raccsol, aki alacsony, aki lassan vezet. Mert mi különbek vagyunk. Csakis mi vagyunk a bölcsesség őrzői, és csakis azok tartoznak ebbe a bizalmi körbe, akik ugyanazt mondják, amit mi. Nem fura ez egy kicsit? Hiszen már gyerekként megtanultuk: az ujjaink se egyformák.

Az agresszivitás, az elbutítás, a dehumanizálás olyan erősen van jelen a mindennapokban, a kommunikációban és a kommentszekciókban, hogy félek. Attól, hogy mi vár ránk. És attól, hogy hamarosan megtudjuk. Igen, tudom, ráérünk majd akkor foglalkozni vele. Azért legyen a kamrában három napra elegendő gyógyszer, étel és ivóvíz, hiszen soha nem tudhatjuk, mi lesz. Készüljünk fel arra is, hogy tudjunk szabad tűz fölött főzni, mert többnapos áram- és gázkimaradásnál jól jöhet. De nem kell aggódni, hiszen minden rendben van.

Különben is. Ha nagyon rossz világ jönne, az egyszer véget ér. Hiszen semmi sem állandó, ez az egy dolog biztos. A béke sem. És ha véget ér az a rossz világ, ami még előttünk van, csak pár évet kell majd várni. Utána pedig nosztalgiával ittasan emlékezhetünk vissza arra, hogy bezzeg régen minden milyen jó volt. Pedig nem. Jó világ akkor van, amikor amiatt aggódunk, hogy beleléptünk egy pocsolyába, és nem amiatt, hogy vajon mennyi napig kell még fázni.

Most jól élünk. De meddig?