Azt mondják, a mesterséges intelligencia lassan, de biztosan átveszi az irányítást az életünk felett. Rengetegen használják már, a mindennapokban éppúgy, mint az üzleti életben. Hallottam már olyat is, hogy van, aki pszichológusnak használja, más orvosnak, esetleg lakberendezőnek, kuktának, zeneszerzőnek. Összeállíthatja az edzéstervet, megtervezheti, mikor mit ültessünk a kertbe, de még mesét is képes felolvasni. A lehetőség szinte végtelen.
Az tény, hogy ez az új tudás végtelen lehetőséget rejt, de ugyanennyi veszélyt is. Azt gondolom, éppen ezért a fejet nem homokba dugni kell, hanem megtanulni használni. Jól használni. Nekünk még nehézkesen megy, valljuk be, botladozunk ebben az új világban, gyerekeink, unokáink pedig beleszületnek majd, a kisujjukban lesz. Pár éve a digitális bennszülöttek kifejezéssel ismerkedtünk, nemsokára már jön a következő: az MI-bennszülöttek.
Amikor néhány éve – lehet az már vagy tíz is – arról volt szó, hogy gépek, az elektronika, a robotok átveszik a hatalmat, és megváltozik a munkaerőpiac, szakmák tűnnek majd el, és lesznek új, ma nem ismert foglalkozások, akkor azt mondták a szakemberek, hogy a kreatív munka lesz a legnagyobb biztonságban. A festők, az írók, a zenészek. Mert a gondolat egyedi, eredeti, emberi. Aztán jött egy olyan technológia, ami már arra enged következtetni, nem biztos, hogy mindenkinek szüksége van az eredeti gondolatokra. A különféle rajzoló programokkal bárki „grafikussá”, a szövegíró alkalmazásokkal pedig a gondolatok „kiváló” szövegekké válnak. De valami hiányzik. Az ember.
Nem titok, hogy szövegekkel foglalkozom. Hivatalosan tizennégy éve, előtte hobbi szintjén. Ezért a mesterséges intelligencia ezen szférájába talán jobban belelátok. És azt látom, hogy az elmúlt hónapokban milyen sokan lettek kiváló írók. Azok, akik azelőtt a baglyot is j-vel írták. De elárulok egy titkot. Ezek a szövegek sikítanak. Ordítják magukról, hogy gép írta. Íme néhány dolog, ami lebuktatja a szövegeket és készítőiket. Gyakran használnak olyan frázisokat, hogy nem ilyen, hanem olyan. Például: nem az a lényeg, hogy hibátlan szöveget írj, hanem az, hogy érdekelje az olvasót. Vagy próbál az érzelmekre hatni. Ez nem egy egyszerű szöveg, hanem egy életstílus, amiben megtalálod magad is. Na, így már felismerhetőbbek lesznek az MI-szövegek?
Nem azt mondom, hogy ez rossz. Sőt, jobb, mint amikor olyan írásokat lehetett olvasni, hogy „nemálok jott magamér”. A baj akkor van, amikor ezt valaki úgy próbálja beállítani, mintha ő lenne a kiváló író. Pedig ezt nem kellene. Igen, a színvonal talán magasabb lett. De az eredetiség még mindig magasabban van. Szerencsére.
Nem szeretnék képmutató lenni, mi is használjuk a mesterséges programokat. Az egyik, amire a legbüszkébb vagyok, hogy közösen, családilag írtunk egy dalt. A gyerekek táncoltak, és énekelték, hogy ugrándoznak a lámácskák. Ez ihletett meg minket, a férjem dalszöveget készített hozzá mesterséges intelligenciával, én dallamot. Nem egy Grammy-díjas alkotás, de mi nagyon szeretjük, sokat hallgatjuk. Mert a miénk. A közös kísérletünk, a közös játékunk.
„Az életben semmitől sem kell félni, csak meg kell érteni.” Ezt Marie Curie mondta a kutatásai kapcsán. Sok mindenben igaza volt, de ezt az állítását a történelem picit megcáfolta. Lehet, jobb lett volna, ha fél egy kicsit, és akkor nem a radioaktív sugárzás hatásai miatt halt volna meg. A mondat lényege azonban igaz. Az újtól nem félni kell, hanem megérteni. És felelősen bánni vele. Egy olyan kihívás vár ránk a jövőben, ami megmutatja, mennyire tudunk emberek maradni egy gépi világban. Kihívás, hiszen ez sokszor az emberek világában sem sikerül. De az érzések, az érzelmek azok, amelyek a miéink. Ezt nem tudjuk megtanítani a gépeknek. Még.
Már nem az a kérdés, hogy mi mindenre képes a gép. Hanem az, hogy mi mivé válunk mellette. Lehet a segítőnk, lehet az ellenségünk. Tanulhatunk tőle, de el is butulhatunk mellette. A döntés a miénk. Egyelőre.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.