Maros Diána: Mert nem hallgathatok

Tizenhat évvel ezelőtt történt. Próbálok pontosan visszaemlékezni, minden részletet felidézni. A vallomásomat egy jegyző rögzíti, percenként megállít, felolvassa, amit lejegyzett. Meg-megakadok, a szünetek kizökkentenek a gondolatmenetemből.

Viola (nevezzük így) jóval fiatalabb nálam, akkoriban még középiskolás volt. A kórusomban énekelt. Nem ismertem nála tisztább, bájosabb, őszintébb lányt. Mindenki szerette. Viola nők között nőtt fel. Az apja elhagyta őket. Öt szép, viruló lány, apa nélkül. Viola volt a harmadik a sorban. Sohasem jutott rá elég figyelem. Pedig Viola egyáltalán nem volt jelentéktelen, kedves mosolya, bársonyos bőre, barátságos természete első látásra rokonszenvessé tette őt. Csak hát önbizalma, az nem volt egy szemernyi sem.

Tagja volt a plébániai ifjúsági közösségnek. A mélységet kereste, az igazi istenkapcsolatot. Valami nagyra, valami szentre vágyott. Egészen odaadni magát Jézusnak. Tartozni valakihez.

Új káplán érkezett a városba. Harmincas, alacsony, kopaszodó, köpcös férfi. Nevezzük Jakub atyának. A fiatalok hamar megkedvelték. A pénteki diákmiséken lánglelkű prédikációkat tartott, buzdította a hallgatóságot, járuljanak gyakran a bűnbocsánat szentségéhez. Meglátják, a rendszeres gyónás kitisztítja a bűnt a lelkükből.

A plébánián gyóntatott, otthonos kis lakásában. Viola hetente járt hozzá. Jakub atya nagyon kedves volt vele, megértette, meghallgatta. Apám helyett apám ő, újságolta Viola. Senki sem törődött még velem ennyire. Benne igazán Jézus szeretete tükröződik.

Egy idő után aztán Viola élménybeszámolói nyugtalanná váltak. Jakub atya gyónás közben gyakran megsimogatja, megöleli, mesélte. Elbizonytalanodott, vajon ez rendjén van-e így. Bennem rögtön kigyulladt a vészjelző. Nem, nincs rendjén. Vigyázz vele, kértem Violát, inkább ne találkozzatok. Szerintem nem tisztességesek a szándékai.

Hiába figyelmeztettem. Pár hét alatt teljesen megváltozott. Már nem mesélt semmit. Nem nézett a szemembe. Nem járt a kórusba sem. Egyik tanára, akinek egy gyenge pillanatában bevallotta, hogy kapcsolata Jakub atyával már nem egy lelkipásztor és egy hívő viszonya, nyomozni kezdett a pap múltja után. Nem kellett sokáig kutatnia. A fickót egy másik városból helyezték át ide, büntetésből. Valami nőügybe keveredett. Viola nem hitt a tanárának. Neki Jakub atya azt mondta, ő az első nő az életében.

Viola nemsokára eltűnt az iskolából. Elköltözött a városból is. Érettségi előtt pár hónappal. Nem vette fel a telefont. Nem válaszolt a leveleimre. Teljesen tehetetlennek éreztem magam. Az említett tanárral végül a püspöknél kötöttünk ki. Meg akartuk menteni Violát. Mindent elmondtunk, amit tudtunk. Hogy Jakub atya iskolakerülésre biztatja Violát, hogy percenként ellenőrzi telefonon, hol van, kivel és mit csinál, hogy nem engedi sehova, mindig az atya rendelkezésére kell állnia, és kielégítenie annak szexuális szükségleteit. Hogy azt ígérte neki, elveszi feleségül. A püspök hosszasan hümmögött, látszott rajta, mennyire kellemetlen neki ez az egész. Jóformán földim az illető, kezdte végül. Nehéz gyerekkora volt. Bocsássunk hát meg neki. Már beszéltem vele, azt állítja, nincsen kapcsolata ezzel a lánnyal.

Évekkel később tudtam meg, mi lett a történet vége. Viola teherbe esett. A pap cserben hagyta. Viola megszülte a gyereket. A házasságból nem lett semmi. Jakub atya azóta egy másik plébánián boldogítja a híveket.

Viola évekkel később talált egy rendes embert, aki elfogadta a fiával együtt. Férjhez ment, gyermekei születtek. Boldog lehetne, de depresszióval küzd. Piszkosnak, értéktelennek érzi magát, meg akar halni. A fiából közben súlyos viselkedési zavarokkal küzdő kamasz lett.

Viola pár éve megkeresett. Azóta újra kapcsolatban vagyunk, próbálom őt támogatni. Az ő történetét is megírtam a készülő könyvemben. Mert nem hallgathatok.