Mindig is irigyeltem a szlávokat. Milyen jó nekik, hogy többé vagy kevésbé, de megértik egymás nyelvét. Szerencséjük van, a szláv népcsoportok csak aránylag későn váltak külön, a nyelvi szétfejlődés alacsonyabb fokú, mint más nyelvcsaládoknál.
Ez a gondolatmenet a pozsonyi Comenius Egyetem bölcsészkarának egyik tantermében jut eszembe, miközben az utcáról beszüremlő aszfalttörő gép recsegését kiszűrve, a nyári hőség levegőtlenségében lecsorgó verejtéket ignorálva próbálok figyelni a halk szavú előadó fejtegetéseire. Épp arról beszél, milyen nagy a különbség a szláv és az egyéb anyanyelvű tanulók között a szlovák nyelv elsajátításának gyorsasága terén.
A módszertani kurzust a külföldön szlovákot idegen nyelvként oktató tanárok részére szervezte az egyetem. Körülbelül húszan lehetünk, ebből minden bizonnyal én vagyok az egyetlen nem szlovák anyanyelvű. A többiek két csoportra oszthatók. Vagy Szerbiából és Ukrajnából érkeztek, vagy pedig nyugati városokban élő és tanító szlovákok. Szívesebben tudnék meg többet róluk és a munkájukról – azt gondoltam, a kurzus, ha már módszertani, több gyakorlati, kommunikációs elemet tartalmaz majd, de szinte csak előadásból áll, mi pedig jobbára a passzív hallgatóság szerepébe kényszerülünk. Sebaj, így is sok hasznos információhoz jutok, szorgalmasan fülelek, jegyzetelek.
Közben déjà vu érzés vesz rajtam erőt – a Zsolnai Egyetem jut eszembe, ahol bő tíz évvel ezelőtt zenetanári tanulmányokat folytattam. Amikor odakerültem, nagyon mulatságosnak találtam, hogy minden tanárt a pontos titulusával kellett megszólítani. Mivel boldogult ifjúkoromban a budapesti bölcsészkaron ahhoz szoktam hozzá, hogy még a professzorokat is simán tanár úrnak és tanárnőnek hívtuk, igazi kihívás volt eligazodni a sok docens asszony, magiszter úr és doktor úr között. Mert bizony megesett, hogy ha egy docens fokozatú oktatót véletlenül sima doktornak tituláltunk, akkor az illető ezt nagyon zokon vette. Egyetlen tanárunk volt, aki nem kedvelte ezt a titulusosdit, ránk szólt, ne merészeljük őt doktor úrnak szólítani, mert ő nem orvos, és szerinte ez a megszólítás nagyon hülyén hangzik. Ezzel nálam rögtön szerzett egy jó pontot.
Valahogy egészében merevebb, formálisabb volt a légkör Zsolnán, mint Pesten. S most Pozsonyban meggyőződhettem róla, hogy ez valószínűleg a szlovákiai egyetemek általános jellemzője – az előadók itt is nagyon ügyeltek egymás tudományos fokozatainak helyes használatára.
Persze nem azért jöttem el erre a tanfolyamra, hogy a szlovák felsőoktatási intézmények sajátosságait tanulmányozzam, hanem azért, mert lelkes szlováktanárként mindig szívesen tanulok újat.
Január óta tanítok szlovákot Csömörön, Budapest mellett, és minden nehézség ellenére nagyon szeretem. Először is el kellett fogadnom, hogy a munkahelyem eléréséhez át kell bumliznom az egész városon, mivel pont az ellenkező végében lakom. Napi három óra utazás, oda-vissza négy-négy járművel. Nem olyan rémes, mint ahogy hangzik, egészen meg lehet szokni. Csömörre háromszáz éve telepítették be a szlovákokat, majd a svábokat. Az iskolában minden évfolyamban van egy nemzetiségi osztály, német–szlovák megoszlásban. A német nyelv nagyobb presztízse miatt még a szlovák származású szülők egy része is a német nemzetiségi oktatást választja. A szlovákos csoportok kis létszámúak, a nyelvórákon családias a légkör. Nagy kihívás, hogy a gyerekeket meggyőzzem, a szlovák nyelvnek is van gyakorlati haszna.
A múlt tanév végén bejártam az iskola folyosóit, és az összes tablóról kiírtam a szlovák vezetékneveket. Több mint 140 darabot találtam. Hrebenák, Ruzsinák, Holecska, Kluka, Kolipka, Brecsok, Klacsán, Sefcsik, Csernák, Tomancsek, Trnka, Bátovszky, Krekács, Vrana, Blahó, Skrvanek, Hliva… Csömör múltjában megkerülhetetlen a szlovák elem, de a nyelvet már csak a „mamikák” beszélik. Egyik legszebb élményem az volt, mikor egyikükkel, a 85 éves Erka nénivel interjút készíthettünk egyik tanítványommal. Erka néni ma is hordja a csodálatosan gazdag csömöri viseletet.
Csömör kimeríthetetlen kincsesbánya, az én feladatom pedig, hogy a gyerekekben fölkeltsem a kincskeresés vágyát. Most, amíg még van kit kérdezni, mert a mamikák lassan elmennek…
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.