Probstnerová cesta: a Lőcsét átszelő 18. sz. főút Kassai kaputól kezdődő szakasza; a Ménhárd kapu után az egykori klasszicista órás erkély a Probstner-átjáróval – itt volt eredetileg a lőcsei fehér asszonyt ábrázoló táblakép, amelyet Probstner András festettetett, miután megvásárolta a városfal ezen szakaszát, és saját átjárót vágatott magának rajta, és amely kép lőcsei látogatásakor Jókait is megihlette; a Ménhárd kapuval szemben az egykori Probstner-kúria, amely ma poliklinika, aztán az evangélikus műemlék temető, ahová manapság már nem temetkeznek, és egy ideje, a rongálások megakadályozására lelakatolva (kulcsát a főtéri evangélikus parókián lehet elkérni).
A temetőben a Messerschmidt Alapítvány jóvoltából 2008-ban restaurált Probstner-sírkert, ahová két évszázadon keresztül Probstnerek és családtagjaik temetkeztek, a sírkert közepén annak a Probstner Apollóniának és Kováts Viktornak a síremléke, akikről egyszer már meséltem Önöknek. A sort folytathatnám a szégyenketrec történetével vagy a minorita templom Mater Dolorosa festményével, de úgy gondolom, ennyi is jól mutatja, hogy a Probstnerek mennyi nyomot hagytak maguk után. Mindazonáltal, ha megkérdeznénk a mai városlakókat, tízből kilencen nemigen tudnák megmondani, kik voltak ők. Nem véletlenül: a cipszerek majdhogynem nyomtalanul tűntek el a huszadik század kataklizmái következtében, nemcsak Lőcséről, hanem az egész Szepességből.
Visszatérve a Probstnerekhez: a család szédületes felemelkedése Ádámmal kezdődött. Persze nem a bibliaival, hanem az egyszerű ólesznai vájárral, aki 1723-ban született, valamikor húsz- és harmincéves kora között kezdte a bányászkodást a vadregényes Szlovinkán, s nagy álma volt, hogy lőcsei polgár legyen. Ő az első, aki háromszáz év távlatából alakot ölt a Probstnerek sorából, köszönhetően a családi legendáriumnak, mely szerint egy napon váratlan szerencse érte. De nem holmi varázsvesszőnek köszönhette a szerencséjét, amely a bányászhiedelem szerint megmutatja, hol rejtőzik a sziklában az érc, hanem bátran mondhatjuk, hogy a vakvéletlennek. Valamikor 1755 után történhetett a dolog, ekkor, ebben az évben vette feleségül ugyanis Beczko Zsuzsannát, a szlovinkai felőr lányát, aki a családi feljegyzések szerint rendszeresen hordta neki az ebédet a Kahlehöhe lábához, s egy nap Ádám olyan szerencsétlenül talált felállni a falatozásból, hogy jól beverte a fejét egy kiálló sziklaélbe, amitől úgy dühbe gurult, hogy nekiesett a csákányával, s ahogy ütötte-verte az éles kiszögellést, csillogó érccsík bukkant elő. Kétséget kizáróan ezüst, s a vastagsága alapján gazdag lelőhelyet ígért. Ahol ezüst van, ott réz is: s így volt ez jelen esetben is, olyannyira, hogy idő jártával a rézbányászat lett a Probstnerek vállalkozásaiban a meghatározó.
Kétségtelenül nagy szerencse érte Ádámot, amikor az ezüstre rátalált, de a szerencse ezzel ki is merült. Tengernyi munkával és küzdelemmel teli évek, évtizedek következtek, az első bányát követte a többi: tárnák, olvasztók, hámorok Szlovinkán, Kotterbachon, Porácson, szerte a Szepesi-érchegységben, aztán egy 1/16-os házrész Lőcsén, amely a belépőt jelentette a nemes városba. A házrész után egy egész ház következett ezer aranyért, amelyet még csak három részletben, három év alatt tudott kifizetni, de öt esztendő múltán már egy majorságért hatszázötven aranyat, majd újabb öt évre rá egy újabb házért háromezer-kétszáz aranyat már egy összegben tett le. Végül 1763-ban megvalósult a nagy álom: az a Probstner Ádám, akit Lőcsére érkezésekor még mint ólesznai vájárt jegyeztek be a magisztrátus jegyzőkönyvébe, negyvenéves korában teljes jogú lőcsei polgárként és bányatulajdonosként szerepel benne.
Probstner Ádámnak és Beczko Zsuzsannának hét gyermeke született, de közülük csak kettő maradt életben: az 1758 karácsonyán született András és egy Erzsébet nevű leány. Probstner Ádám hetvenhét évesen, napra pontosan egy évvel felesége elhunyta után, 1800. május 21-én halt meg Lőcsén. Halálakor vagyonos embernek számított; a házakon, házrészeken, majorságokon, szántókon, erdőkön felül főképp a réz- és ezüstbányák jelentették azt a vagyont, amely lehetővé tette, hogy a Probstnerek a semmiből, egy emberöltő alatt a Szepesség leggazdagabb családjainak sorába emelkedjenek. Ezt a vagyont – miután nővére férjhezmenetelekor kiadta annak részét – egyetlen fia, András örökölte. Akiből apja nyomdokain járva, kiváló bányamérnök lett, s akinek az ércbányászat terén szerzett rendkívüli érdemei nemesi oklevelet jelentett a családnak. Nem mellesleg az élete kész regény, ahogy szokták mondani, de ez már egy másik Probstner-történet…
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.