Probstner Adolf és Jancsó Zsófia: az egyik Lőcse leggazdagabb és -tekintélyesebb családjának sarja, a másik világszép szépség, akit rajongók hada vesz körül, s akiről életnagyságú, egész alakos portré készül, mint Mater Dolorosa, mely festmény a lőcsei minorita templomban ma is megtekinthető. Nem mellesleg ő a Lilaruhás nő, azaz Szinyei Merse Pál feleségének, Probstner Zsófiának az édesanyja.
Adolf 1816-ban született idősebb Probstner András második házasságából, s a családi hagyományokhoz híven bányászatot tanult Selmecen, majd apja halála után testvéreivel, féltestvéreivel közösen a Probstner-birodalom örököse lett. Volt háza Lőcsén, de a Probstner-bányák közelében, jakubjáni kúriájában élt.
1848 szilveszterén, a család ellenkezésével nem törődve vette feleségül Jancsó Zsófiát, aki a családi legendárium szerint olyan szép volt, hogy a férfiak az ablaka előtt ácsorogtak, csak hogy egy pillantást vethessenek rá. Az esküvő teljes titokban történt, Adolf nővérétől, a már többször emlegetett Pollitól úgy tudjuk, hogy a szilveszteri mulatságra tartva figyeltek fel rá, milyen gyönyörű énekszó hallatszik ki a Szent Jakab-templomból, és milyen fényesen ki van világítva, de azt, hogy éppen Adolf esküvője zajlik bent, még csak nem is sejtették.
Kétségtelenül nagy szerelem lehetett az övék, hiszen családjuk ellenére is kitartottak egymás mellett, házasságuk azonban enyhén szólva is viharosra sikeredett, amiben nem kis szerepet játszhatott Adolf szangvinikus személyisége; lobbanékonysága, ingerlékenysége, amelyre már legénykorában is voltak utaló jelek. 1843-ban például a magisztrátus azért bírságolta meg, mert egy vadászat során merő szórakozásból lelőtte a városi juhnyájat őrző kutyát.
Adolf minden szilajsága, indulatossága ellenére is szerette a feleségét, büszke volt a szépségére, társaságbeli sikereire, ugyanakkor betegesen féltékeny is volt rá. S ez bizony olykor tettlegességig fajult. 1858-ban három nap elzárásra ítélték, amiért durván bánt vele, magyarán megverte. Zsófiára vonatkozóan olyasféle utalásokat találunk a későbbi periratokban, minthogy „feltűnő élet” és „bélyegző életmód”, majd feketén-fehéren kiderül az is, hogy valóban megcsalta a férjét. Ez természetesen nem menti fel Adolfot a bántalmazás alól, amelyből 11 évnyi házasság után Zsófiának egyszer s mindekorra elege lett: 1859 nyarán négy gyermekükkel elköltözött, és válókeresetet indított ellene.
Akkoriban a válás – amellett, hogy ritkaságszámba ment – rendkívül nehézkes, hosszadalmas procedúrát jelentett. Az ő esetükben is két éven át zajlott, mely idő alatt Adolf többször megkísérelte Zsófiát a hazatérésre rábírni. Amellett, hogy saját hibájának ismerte el házasságuk megromlását, 1860-ban teljes vagyonát, egyúttal gyermekei nevelését is ráruházta, de ezzel sem ért célt, Zsófia ragaszkodott a különéléshez. Így érkezett el 1861. augusztus 17., amikor szabályos ultimátumot adott neki: ha három napon belül nem jön vissza hozzá, öngyilkos lesz.
Adolfot többen is megpróbálták lebeszélni szándékáról. A végzetes napon meglátogatta őt a jakubjáni plébános, és két óra hosszán keresztül beszélt a lelkére, de mellette volt a dráma harmadik szereplője, unokatestvére és legjobb barátja, Máriássy Eduárd is, aki közvetíteni próbált a házastársak között. Adolf mindkettőjüket szótlanul hallgatta, olykor könnyezett, és azt dünnyögte, hogy jönni fog, tudom, hogy jön. A plébános, amikor megnyugodni látta őt, elköszönt, de Máriássy továbbra is vele maradt. Ekkor érkezett a hír, hogy Zsófia a határidő lejártával Eperjesre menekült, amire Adolf csak annyit mondott, hogy bevégeztetett.
– Ugyan mit nyersz vele, ha öngyilkos leszel? Bolondnak tart majd a világ, és az is vagy, ha megteszed! A feleséged kurva! – Szegény Máriássy nem éppen a legmegfelelőbb szavakat választotta, hogy barátját eltérítse szándékától, Adolf ugyanis a feleségét ért sérelmen úgy felháborodott, hogy párbajra hívta ki. Amit Máriássy kerek perec visszautasított, mire Adolf dühében előkapta a pisztolyát, és három lépés távolságból rálőtt. Máriássy feljajdult, aztán megfordult, s a másik szoba felé indult, ekkor azonban eldördült a második lövés is, és az már halálos volt.
Amikor Adolf ráébredt tettére, hívatta a bírót, hogy pecsételje le a házát, ő maga pedig elindult Lőcsére, hogy feladja magát. Útközben szembetalálkozott sógorával, Kováts Viktorral, aki egy fuvarostól már tudta, hogy lelőtte Máriássyt, de őt magát hiába kérdezte, az órahossza alatt, amíg beértek Lőcsére, egy árva szót sem tudott belőle kihúzni.
Csukják le, és mihamarabb végezzék ki: a megyeházán tettét beismerve, Probstner Adolf ezekkel a szavakkal adta fel magát.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.