Lőcse egyik leggazdagabb és -tekintélyesebb családjának regényes történetét legutóbb idős Probstner András második házasságkötéséig meséltem el, amikor is az ötvenhat éves apa elvette fia szép, fiatal menyasszonyát, Fuchs Karolinát, aki a családi legendárium szerint könnyezve ment az esküvőjére. Arról, hogy ifjú András hogyan élte meg a csalódást, nincs tudomásom, habár az eléggé árulkodó, hogy tizenhárom évnek kellett eltelnie, amíg újból rászánta magát a nősülésre, és árulkodik a választottja is, aki nem más volt, mint egykori szerelme időközben felcseperedett húga, Fuchs Amália.
Nem tudom, milyen volt a testvérekből sógornőkké avanzsált nővérek kapcsolata. Nem tudom, ifjú András elfelejtette, el tudta-e valaha is felejteni Karolinát, netalán őt látta Amáliában. Nem tudom, a fiú megbocsátott-e apjának, vagy az apának volt-e lelkifurdalása a fiával szemben. Amit tudok, hogy a történtek ellenére a Probstner-birodalom tovább épült és virágzott; ifjú András apja nyomdokain haladva kiváló bányamérnök, elismert szaktekintély lett, olyannyira, hogy egy időben apjával ketten töltötték be a Felső-magyarországi Bányatársulat vezető tisztségeit: idős András az elnöke, ifjú András az igazgatója volt.
Idős András 1833-ban bekövetkezett halála után ifjú András és a második házasságból született Adolf közösen örökölték Jakubjánt, Újlublót és a Probstner-bányákat, kohókat, olvasztókat, amelyek apjuk végrendelete szerint feloszthatatlanok voltak. A féltestvérek között húsz év volt a korkülönbség, így természetszerűleg ifjú András lett a család feje, aki a családi vállalkozás mellett aktív közéleti szerepet is vállalt: a külső városi tanács tagja, tiszteletbeli vármegyei táblabíró, evangélikus egyházfelügyelő volt, de csatornázás, vízvezeték-építés is kötődik a nevéhez, továbbá otthont adott Ľudovít Štúrnak és követőinek – Mészáros utcai házát bocsátotta rendelkezésükre, miután Štúrt elbocsátották pozsonyi tanári állásából.
Mindezek mellett ifjú András építtette a Ménhárd kapuval szemben a család fő rezidenciájának számító kétszárnyú, klasszicista kúriát, amely jelenleg kórház, és ő volt az, aki a márkusfalvi Máriássy-kastély mintájára a kúria körül gyönyörű francia parkot létesített. Amiből napjainkra szinte semmi sem maradt, unokája naplóbejegyzésének köszönhetően azonban mi most mégis bebarangolhatjuk:
A bejárattól hosszú, kövezett út vezet, két oldalán nyírott bükksövénnyel. Az út jobb oldalán kis kert a szégyenketreccel, amelyet ifjú András a várostól vásárolt meg, s itt galambházként szolgál; utak és allék; színes virágágyak szobrokkal; pagodatetős indiai kapu, az emeleten egy szobácskával; a kétszobás Favorite oszlopos verandával, előtte szökőkúttal; oszlopcsarnokos, emeletes lepkeház; a fenyőallé végében a Loge, azaz a filagória kívül fehérre, belül sötétpirosra festve, hosszában paddal; az emeletes, háromszobás svájci faház; teniszpálya, krokettpálya; és ki ne hagyjuk a városba vezető alagutat, amelyen keresztül a monda és Jókai regénye szerint a fehér asszony behívta a labancokat, s elárulta Lőcsét!
Nos, mindezek alapján bátran állíthatjuk, hogy ifjú András egy paradicsomot alkotott, méghozzá rendkívüli körülmények között. Sejtelmem sincs, tisztában volt-e a veszéllyel, s ha igen, a kíváncsiság hajtotta-e, mindenesetre a családi legendáriumból úgy tudjuk, hogy egy hajnali vadászaton a napba nézett, és megvakult. A szerencsétlenség kétséget kizáróan 1842. július 8-án történt, ugyanis ekkor volt teljes napfogyatkozás Magyarországon. De amit elkezdünk, azt nem hagyjuk félbe; s ifjú András vakon is folytatta az építkezést. Kishúga vezetgette kézen fogva, ő volt a szeme, őt kérdezgette, minden úgy van-e, ahogyan megvakulása előtt eltervezte. A kishúga pedig nem más volt, mint a már többször emlegetett Polli, az ő visszaemlékezéseit jegyezte le Ilma lánya, akinek a parkbéli időutazást köszönhetjük.
Azt hiszem, nem járok messze a valóságtól, ha azt gondolom, hogy Polli és ifjú András igen közel álltak egymáshoz, talán a legközelebb a testvérek és féltestvérek sorában. Az is lehet, hogy ifjú András nem csupán húgának, hanem félig-meddig a gyermekének tekintette Pollit, amit a köztük lévő három évtizedes korkülönbségen felül az is valószínűsít, hogy Polli a saját gyermekeivel volt egy korosztály, ráadásul tízévesen teljes árvaságra jutott.
Ifjú Andrásnak nem adatott olyan hosszú élet, mint apjának: csupán ötvennyolc éves volt, amikor 1853. február 15-én tüdősorvadásban meghalt Budapesten. A halotti anyakönyvi bejegyzés szerint a Kerepesi úti temetőben temették el. Amália nem sokkal később, negyvenhat évesen követte, ő a lublófürdői családi birtok parkjában nyugszik.
Ifjú András halála után féltestvére, Adolf vitte tovább a Probstner nevet és örökséget, az ő tragikus sorsa azonban egy újabb történet.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.