Ján Kuciak emlékére

Ez a rövid párbeszéd 2017 novemberében zajlott le Martina Kušnírová és a barátnője között. Három hónappal később, 2018 februárjában holtan találták meg otthonukban Ján Kuciak újságírót és jegyesét, Martina Kušnírovát. 27 évesek voltak. 

Amiről azt hittük, mi, tisztességes állampolgárok: hajadonok, házasok, családapák, családanyák, fiatalok, idősek, egyetemisták és nyugdíjasok, hogy a 21. század elején az Európai Unióban nem történhet meg, az megtörtént: megöltek egy újságírót, mert végezte a munkáját.

De itt nem ért véget a történet. Mert amiről a tisztességtelen polgártársaink: az alvilági alakok, a velejéig korrupt politikusok és a gátlástalan oligarchák azt hitték, hogy ebben a szelíd, békeszerető és naiv emberekkel teli országban nem történhet meg, az megtörtént: a családapák, családanyák, hajadonok, házasok, fiatalok, idősek, egyetemisták és nyugdíjasok kimentek az utcákra, hogy kifejezzék, elegük van a csaló bűnözőkből, és azt akarják, hogy Szlovákia egy tisztességes ország legyen. 

Mi, szlovákiai magyarok is a tisztességes állampolgárok közé akarunk tartozni ebben az országban. És oda is tartozunk, még akkor is, ha az elkövetők között magyar emberek is voltak.

Kedves Jano és Martina!

Nem tudom, tudjátok-e, hogy nálunk a magyar nyelvben nincsenek nemek, a tisztesség szónak sincs neme. Nincs ten tisztesség, tá tisztesség vagy to tisztesség. Csak tisztesség van. Vagy nincs. Hát nem szép, hát nem szimbolikus ez: a tisztességnek nincs neme. De nincs nemzetisége sem, nincs anyanyelve vagy bőrszíne sem, nincs vallása, sőt szexuális orientációja sincs. Mert a tisztesség nem nemzetiség, nem anyanyelv, nem bőrszín, nem vallás, nem szexuális orientáció kérdése. Hanem döntésé. 

Ján Kuciak emberként és újságíróként egyaránt a tisztesség mellett döntött, nem egyszer, nem kétszer, hanem folyamatosan, újra és újra. Még akkor is, amikor fenyegették, megfélemlítették, és el akarták hallgattatni. Az ország 2018 tavaszán szintén a tisztesség mellett döntött, mikor az utcára vonult: nem egyszer, nem kétszer, hanem újra és újra. Mert nem kérünk a bérgyilkosokból, közvetítőkből, oligarchákból és hamis politikusokból. Nem hagyjuk, hogy valami Alena Zsuzsovák vagy Andruskó Zoltánok beszennyezzék Komárom jó hírét és a magyar emberek becsületét.

Ezt a szöveget 2020 februárjában mondtam el – kisebb módosításokkal – Komáromban a Kuciak-gyilkosság második évfordulójára szervezett megemlékezésen. Hideg szél fújt, többször leszakította a molinót is, amit kifeszítettünk, mégis sokan összegyűltünk a megemlékezésre. Akkor mélyen hittem, hogy nem volt hiábavaló a két fiatal halála: hogy felébredt az ország lelkiismerete, és beköszöntött a változások szele. Most, négy évvel később már nem vagyok annyira biztos benne. Mert azóta újabb fordulatot vettek az események: akiket 2020-ban százezrek zavartak el a kormányból a békés tüntetéseken, azokat 2024-ben újabb százezrek hívtak vissza a hatalomhoz a szavazófülkékben. Tibor Gašpar parlamenti képviselő lett, Robert Kaliňák újra miniszter, és a kormányfőt megint – immáron negyedszer – úgy hívják, hogy Robert Fico. Azt pedig, hogy ki rendelte meg a gyilkosságot, továbbra sem tudjuk (bizonyítani). 

„Emlékeztessen minket Ján Kuciak és Martina Kušnírová példája arra, hogy a tisztesség döntés kérdése. Hogy jónak lenni, jót tenni és a jó mellett kiállni a mi személyes döntésünk. Az enyém. A tiéd. Az övé. A miénk. És a döntés szabadságát soha senki és semmi nem veheti el tőlünk” – fejeztem be anno a beszédemet. Tartsunk ki – teszem hozzá ma. Ján Kuciakért. Martina Kušnírováért. Magunkért. A gyerekeinkért.