Sokan feltették már maguknak ezt a kérdést, és merem állítani, hogy ez leggyakrabban épp az autóbusz-megállóban volt. De elgondolkodtunk-e már rajta, mint holmi jelenségen, ami esetleg szükségszerűen történik meg? Mint a gravitáció vagy a reggeli fejfájás, amikor „kevertük” az előző este.
Várakozás I
Egy nyugodt és lassú vasárnap délután van. Állok Prágában a buszmegállóban és mint a természetükből adódva (a buszmegállóknak), ott várok, és igen, egy buszra vártam. Érkezik a várt busz, közelebb lépek. Újmódi, vagy régiújmódi az lett, hogy a buszsofőr, aki egyben a jegyellenőr is, a busz „hátsó”, azaz közepén levő ajtójához lép, és ott ellenőrzi a jegyeket. A kötelező lépéseket megteszem, ami egy rendes utastól el van várva. Tehát a helyes megállón állok, egységes és helyes sorrendbe állva a többi várakozóval, azaz érkezési sorrend szerint, nem dohányzom (ez szigorúan tilos!). A várakozás első fázisának vége mikor a busz bekanyarodik. Következő fontos lépés a helyes busz identifikálása. Egy rövid, de tűpontos koncentrált pillantással kell eldönteni, hogy a buszra kiírt vagy a busz ablakába kitett táblán való jelzés tényleg egyezik-e az úti célommal. Ezt mind megtettem.
3 faktoros megbizonyosodás
A technika előrehaladottságának hála a jegy az online foglalási rendszeren keresztül vásárolható, így kényelmesen tudunk helyet is foglalni a kiválasztott járatunkra. Megérkezik a busz, a busz helyességének megbizonyosodásának az első két fázisa sikeres volt. Most már csak az utolsó lépés hiányzik, ezt már csak inkább amolyan formalitásnak nevezném. Ez a szóban történő egyeztetés a járművezetővel. Magabiztosan lépek a sofőrhöz, aki egyben a jegyellenőr is. Felteszem a kérdést: „Jihlavára tart ez a busz?” (ez volt épp az uti célom) – pozitív választ kapok rá: „Igen!”. Mobiltelefonomon kikeresem a QR-kód formátumú jegyem, felmutatom, a jegyellenőr (aki közben még mindig a buszsofőr is) beolvassa a kütyüjével, és kimutatja neki, hogy… HIBÁS JEGY.
A helyes busz nem a helyes busz
Lefagytam. Hogy történhetett ez? Hiszen minden lépést betartottam, ami elvárt, sőt felülteljesítettem. Ezt mind csak azért, hogy legyőzzem a távolsági buszokkal való utazás iránti félelmem. De akkor sem. Nem lehet jól teljesíteni, nem tudok megfelelni a távolsági buszozás feltételeinek. Miután végigment az agyamon ez a megbánásos gondolatsorozat, megtudtam a sofőrtől (ekkor más szerepben volt), hogy ez az a busz amúgy, csak ez épp a pótbusz, és hogy ne féljek, mert jön még egy másik, vagyis az eredeti. Megnyugodtam. Kiléptem a sorból, és újra felvettem a várakozó pozíciómat.
Várakozás II
Beálltam az új sorba, és a technika előrehaladottságának hála meg tudtam nézni, hogy az eredeti busz, amelyikre a jegyem szól, és ami ugyanakkor kéne, hogy menjen, mint a pótbusz (amin még voltak helyek) késik 20 percet.
Késnek-e egyáltalán az autóbuszok?
Így, hogy lett még 20 percem gondolkozni a busz késésének okáról, belegondoltam, hogy akkor most egyáltalán késik-e. Tehát ha 1 időpontban egy irányba megy 1 busz és egy pótbusz, ami valójában mintha egy egyetlen meghosszabbított busz lenne, de az „eleje” késik, a „hátulja” pedig nem, akkor most mi is van?
A dilemmára a válaszom:
Nem! Ez a busz valójában nem késett, csak én késtem az uti célomba elképzelt érkezési idejéhez képest 20 percet.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.