„Amikor annyi idős voltam, mint ezek a srácok, Pozsony a börtönöm volt. Mi más lehetett volna egy hármas határon fekvő város a nagy totális birodalomban?”
Kedves Fiam!
Képzeld, pünkösdvasárnap budapesti gimnazistákkal futottam össze a belvárosban. Angolul kérdezősködtek, de miután meghallottam, hogy egymás közt magyarul beszélnek, nyelvet váltottam. Meglepődtek.
Aznap már többedszer. A sajtóból úgy értesültek, hogy a Fico elleni merénylet után polgárháborús helyzet alakult ki nálunk. Kihasználva a hosszú hétvégét, eljöttek megnézni, hogyan zajlik az ilyesmi. Először azért lepődtek meg, mert egy átlagos vasárnapi forgatagban találták magukat, másodszor azért, mert nem hallottak magyar szót, harmadszor pedig azért, mert tőlem viszont igen.
A magyarországi turisták ma is elcsodálkoznak azon, hogy az egykori koronázóvárosban alig találkoznak magyarral. Irtó nehéz nekik elmagyarázni, hogy nagyvárosi szórványban élni külön tudomány, amit az anyatejjel szívnak magukba a kisebbségi újszülöttek.
Te például sose kérdezted tőlem, hogy hol vannak a magyarok. Nem volt rá alkalmad, mert úgy alakítottuk az életünket, hogy még véletlenül se érezd azt, hogy 3 százalék körüli kisebbség vagyunk Pozsonyban. Százszázalékosan otthon érezhetted magad a szülővárosodban, ahol számodra mindig többségben volt a magyar szó.
Viccel ütöttem el a kérdésüket: biztos a 6. kerületben vannak. Majd elmagyaráztam nekik, hogy az öt kerülettel rendelkező Pozsonyban így hívjuk a szomszédos, osztrák és magyarországi falvakat, ahova kiköltöztek a kertes házra vágyó városlakók. Gyakorlatilag megszálltuk őket, fű alatt városállamot építünk, mondtam, visszacsatolunk és elcsatolunk (kacsintás), így terjeszkedik az eurózónában egy korona nélküli koronázóváros.
Tetszett nekik a rendhagyó városvezetés, a hirtelen perspektívaváltás, valamint az, hogy egyszeriben megnőtt körülöttük a tér, szabadabban lengedezett a levegő. Leültünk a békebeli sétatér egyik padjára a korzózó tömeget bámulni, és arról beszélgettünk, hogy hogyan lesz ebből polgárháború. Idővel megállapítottuk, hogy ma már sehogy, inkább menjünk el fagyizni.
Ekkor én kérdeztem tőlük furcsát: menjünk a 901-es busszal két megállót osztrák fagyira, a 6. kerületi Wolfstahlba, vagy pedig beéritek helyivel is? Beérték, úgyhogy elvittem őket a Kounhoz. Nemcsak azért, mert ott magyarul is lehet kérni (egyik iskolatársadé), hanem mert fel akartam előttük vágni egy olyan kézműves fagyival, amelyik hét nyelven beszél, ráadásul mindegyik nyelven ugyanazt jelenti: zseniálisan finom.
Szinte magam előtt látom hamiskás mosolyodat, kedves Fiam-Uram: nocsak, anyuka érzékenyítő kurzust tartott? Sőt, amilyen pimasz vagy, nem átallnál a kognitív nyelvészet cukrosnénijének nevezni, aki a tanulóifjúságot gerillamarketinggel hozza vissza a semmitmondás birodalmából a valóságba.
Megadom magamat, talált, süllyedt! Enyhítő körülményként azért vedd figyelembe, hogy a pünkösd kicsit a nyelvészek ünnepe is, hiszen a nyelveken szólás misztériumának gyakorlati leágazása is van. Hosszú lenne leírni, miért, a lényege nagyjából az, hogy tágabb pátriánkban, a kelet-közép-európai térségben süketté és vakká tesz minket az örökségként cipelt, primordiális szemléletünk, amely a jelen világunk észlelésére is kiterjed. Ami azért gáz, mert pont azt nem észleljük, amiben vagyunk.
Bevallom, közel sem vagyok vicces kedvemben. Amikor annyi idős voltam, mint ezek a srácok, Pozsony a börtönöm volt. Mi más lehetett volna egy hármas határon fekvő város a nagy totális birodalomban? Miközben a budapesti barátnőm már világútlevéllel járta a világot, én a vasfüggönyt bámultam az ablakomból. Azt hittem, sose szabadulok, itt fogok megrohadni.
Szerencsére nem így történt. A múlton persze nem érdemes vekengeni, mert közben elszalasztjuk megélni a jelent. Nem is szoktam, ám ugyanebből az okból ragaszkodom ahhoz, hogy a valóságnak megfelelően beszéljünk róla. Még szabadnapokon is.
A többit majd szóban, holnap felhívlak. Van egy brutális sztorim arról, hogy mivel etetik a szlovák nackók a magyarokat. Nem fogod elhinni, hogy mennyien elhiszik.
PS: Tudtad, hogy London a hatodik legnagyobb „magyar város” a világon? Szépen elhúztatok.
Csók, Tilda anyu
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.