Meg Afrikában, a Namib-sivatagban, Dél-Amerika csodás természeti helyein, eljutottam a miaók telepeire Kínában, Patagónia igen egzotikus növény- és állatvilágába, pompás esőerdőkbe, különleges sivatagi, még különlegesebb mocsaras helyekre, egyszóval az ember nem járta meseországokba. De ahová ez a természetromboló egyszer beteszi a lábát... Még rágondolni is borzalmas, milyen visszafordíthatatlan pusztítást képes véghez vinni, ahogy ezt már megtette az ún. civilizált felén a világnak. Addig meg marad a remény.
Aznap már másodszor mordultak rám durván, türelmetlenül, hivatalban, másutt. Egy anyuka meg az utcán ütötte kicsiny lánykáját, mert az elengedte a kutyus pórázát, az a kis oktondi meg futott, ugrándozott a gyepen. Befele sírva bandukoltam hazafele, s bár nem vagyok nagy tévéző, most bekapcsoltam, természetfilmeket kerestem, s találtam is. Bőven. A szolgáltatóm pár hetes ajándékként sok-sok csatornát nyújtott ingyen. Így jutottam el ember nem lakta, be nem építette, tönkre nem tette varázslatos, elképesztően izgalmas zugaiba ennek a közös bolygónknak, például a macskanyulak birodalmába Dél-Amerikába is. Meg Skócia folyóira, meg a finn szigetekre, ahol épp a bütykös hattyút csodáltam. Meg a kecskepásztort, aki elmenekült az ún. civilizált világból, kecskesajtot készít, nem is kívánkozik máshová, mosolyog, mert ahogy mondja, szép és teljes életet él. Igaza lehet.
S hallottak már olyat, hogy szürke fejű repülő kutya ‒ ami tulajdonképpen denevér ‒ virágokat, gyümölcsöket eszik, Dél-Ausztráliában él? S hogy a lávagyíkok elpusztítják a leguánok testén hemzsegő legyeket, s így szépen elvannak egymással? A földipintyek meg ellopkodják a kéklábú szula tojásait. S mindezek a sosem látott csodák itt a szemem előtt! S még nem is említettem a nyári ludakat, a sasokat és olyan egzotikus madarakat, állatokat, növényeket, amelyekről eddig soha nem hallottam. És sehol egy autó, egy felhőkarcoló, sehol egy bevásárlóközpont, ahol mindenki dühös, lökdösődik, szentségel, ki tudja, miért utálkozik, s a többi. Helyette de szép is ez az állatos, növényes, erdős világ!
Mindezek a csodák még karácsony környékén estek meg velem, s amikor már jól kiélveztem a boldogság perceit, majdnem bedőltem egy reklámnak, amely úgy kezdődött, hogy bárcsak sok hó lenne karácsonykor, ámde úgy folytatódott, hogy akkor bizony egész nap filmeket néznénk, s a nagyival is beszélgetnénk – telefonon...
Inkább nézem tovább a rétisast, amely szárcsákra vadászik, az iszapban hentergő vaddisznókat, a bükkösökben a darvakat, a rejtőzködő kicsi pelét, a sasokat, a hollókat. Később meg egy rókacsalád napjait kíséri a kamera, ahogy Berlin közepén, embereket nem bántva éldegél, odút keres, kölyköket nevel, s de szép, ha a rétisas nagy hullámzással evez, verdes hatalmas szárnyaival, a vaddisznók meg előszeretettel lopkodják a darvak tojásait. Azért egy hatalmas varánusszal, egy félelmetes sárkánygyíkkal nem szeretnék élőben találkozni, csak a képernyőn olyan fenségesen méltóságos, szinte szépséges, ahogy cammog, mint az elefántok, az én kedvenceim.
Aztán a sok izgalmas, tündökletes természetfilm közben ki is kell menni, ugye, egészségi sétára, mert a környezetemben is van ám sok öröm a fák, madarak, bokrok között. Van egy szarkafám a balkonom alatt, délelőttönként teli van szarkával, káprázatos, közben halkan dudorászni kezd a szél, hűvösödik, s néha meg olyan köd van, hogy elvesznek benne a járókelők, mégis jó mászkálni, nézni a füstölő kéményeket télen. Csak be ne térjen az ember se boltba, se ügyintéző irodákba, mert a legtöbb esetben olyan türelmetlenséggel, feszültséggel, meg nem értéssel találkozik, hogy csak kapkodja a fejét bújában. Kollégájának a „hogy vagy?” kérdésére azt mondja a bevásárlóközpont eladója jó hangosan, hogy „remekül, feltettem a mindenkit utálok szemüvegemet, így már remekül”.
Hát nem jobb volt nekem a civilizálatlan, félmeztelen, szegény, de mindig mosolygó afrikai törzsek életébe belesve, az elvarázsolt édenkertek sose látott állatai, növényei között? Vagy Alaszkában? Meg a vidrák és a jégmadarak között?
A cikk eredetileg a Vasárnap családi magazin 2025. január 13-i számában jelent meg.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.