Gazdag József: Volt egyszer egy nyár

Elolvastam néhány könyvet ezen a nyáron, a Merre jársz, Bojangles? volt a legszebb, egy kisfiú, egy skizofrén anya és egy szerelmes apa története, megpróbálják kizárni a világot, még a postai küldeményeket sem bontják föl, de elbuknak, mert a kívülállóknak mindig ez a sorsuk, nekem pedig a végére, szégyen vagy sem, a könnyeim potyogtak; 
- ez volt az első nyár, amikor nem jártam szülővárosomban, Kassán, nem sétáltam végig a Fő utcán, a Malom utcán, a Kovács utcán, nem köszöntöttem ismerősként a Premontrei templomot, és nem költöttem el az összes pénzemet az Artforum könyvesboltban;
- életemben először taekwondót, párbajtőrt és női öttusát néztem;
- futballkvízt vezettem egy nyári táborban, melyik volt az a három magyar csapat, amelyik európai kupameccsen legyőzte a Real Madridot, a helyes válasz: Vasas, Tatabánya, Videoton;
- az is jó volt, amikor kavicsokat dobáltunk a Dunába;
- kisebbik fiam segített palacsintát sütni az anyjának, a nagyobbik pedig először ment egymaga a boltba, felhúzhatós cápát vett négy euróért, csillogó szemmel mutatta;
- igyekeztem minden nap olvasni legalább néhány oldal magyar szépirodalmat, Karinthyt, Kosztolányit, Krúdyt, hogy edzésben tartsam magam;
- elfelejtettem meglocsolni a virágokat, amikor a feleségem nem volt otthon;
- Bogyaréten, a falu szélén dinnyét vásároltunk;
- megtanítottam egy kártyatrükköt a fiaimnak, három király elmegy vadászni, s a hegy közepén találkoznak, magyar kártya kell hozzá, gyerekkoromban mutatta Nemes, egy szomorú sorsú rokon fiú, mindkét szülőjét ő találta meg holtan;
- ezen a nyáron nem temettünk el senkit;
- a Videoton–Omonia Nicosia meccsen egy biztonsági ember rám szólt, hogy ne másszak át a korláton, s ettől ismét úgy éreztem magam, mint régen, amikor aktív futballszurkoló voltam;
- úsztam a Balatonban, a Dunában és a Holt-Vágban is;
- koraesti bicikliútjaim során láttam mindenféle állatot, gólyát, gémet, mezei nyulat, fácánt, és egyszer, egészen közelről, őzet is;
- a fiaim elkaptak valami alattomos vírust, nem maradt meg bennük egy kiskanál víz sem, napokig nem ettek, és majdnem a kórházban kötöttek ki;
- felolvastam nekik a Galléros Fecó naplóját, ahol a papagáj azt rikoltozza, hogy „Fecó, Fecó, bitófára való”, de nem tudták, mi az a bitófa, s amikor elmagyaráztam, nem értették, miért kell embereket felakasztani;
- megnéztünk néhány részt a Mézga családból, némelyiket többször is;
- visszaszámoltam a napokat az angol liga rajtjáig (mint gyerekkoromban), és fellobogóztam a nappalit az Ipswich Town–Liverpool mérkőzésre (mint gyerekkoromban);
- nem szálltunk repülőre, nem készítettünk szelfiket;
- egyik este bemásztunk a közeli iskola udvarára, hogy lakótelepi srácokkal focizzunk, de nekirepültem a műfüves pálya palánkjának, amiből kiállhatott valami, mert hirtelen megnyílt a kezem, az ügyeleten varrták össze, másnap mehettem tetanuszoltásra;
- aranydurbincs nevű halat sütöttünk, citromkarikákat vágtunk rá, és azt játszottuk a lakásban, hogy tengerparton vagyunk;
- s néha, éjjelente, leültem az ágy szélére, és néztem a fiaimat, ahogy alszanak.
Ha jobban belegondolok, semmi különös nem történt ezen a nyáron. Mégis szép volt. Kár, hogy elmúlt, s nem is fog visszatérni, soha már.

A cikk a Vasárnap családi magazin 2024. szeptember 3-i számában jelent meg.