Fodros kocka: Szent Lőrinc levelei

fodroskocka

Minden évben, valamikor ősz elején megérkezik a babér. Hozzák a vendégek, és ha jönnek a vendégek, jön a babér is. Egy szürke, kicsit poros, de illatos papírzacskóban, ami többnyire egy hasonlóan poros és illatos hátizsák mélyéről kerül elő, egy nejlonba burkolt borosüveg, két tábla mogyorós csoki és egy marék levendulás cukorka mellől.

Hoztunk egy kis laurier levelet” – mondják, és én persze tudom. Az udvarukban nő egy öreg babérfa, amelynek koronájáról minden nyár végén lecsippentenek egy keveset, megszárítják, és elhozzák nekünk. Nem mintha itthon nem lehetne kapni, de ez a babér más. Aromásabb, nyugisabb, bölcsebb, mint a bolti. Meg hát tudni lehet róla, hogy az udvarból, amelyikben ez a babér is nő, rálátni a Pireneusokra. Az pedig mindjárt egy más minősége a létezésnek ugyebár.

Ez a babér megy aztán a savanyú krumplilevesbe, currykbe, hagymás babba és gulyásba is, mert igen, a gulyásba is teszek babért, ha épp olyan napom van. 

A babérleveles fiók olyan, mint egy levéltár. Van benne 2022-es, 2019-es, egy titokzatosan átcímkézett példány még 2016-ból, amelynek már csak akkor van illata, ha két ujjal összedörzsölöm. De még mindig nem vagyok hajlandó kidobni. Ülök a babérjaimon – jelenthetném ki viccesen, de most Szent Lőrinc története következik, az pedig nem vicces kicsit sem. Szlovákul úgy mondanák: sedím na vavrínoch, Lőrincet pedig úgy, hogy Vavrinec. A fenn említett laurier levéllel a franciában ők szintén névrokonok, Laurent lenne a Lőrinc ugyebár. Szent Lőrinc pedig egy mártír szent volt, kicsit a gasztronómiához is köthető, ha nem is a babér által. Az i. sz. 3. században II. Szixtusz pápa diakónusa volt, akkoriban még üldözték a keresztényeket. A pápa, mielőtt elfogták, Lőrincre bízta az egyház kincseit, megbízva őt, hogy ossza azokat szét Róma szegényei között. Ezt Lőrinc meg is tette, majd amikor előállították, és a kincseket követelték tőle, ő koldus nyomorékokat vitt oda, mondván, ők az egyház igazi kincsei. A város feldühödt prefektusa ezután sütővasat hozatott a konyhából, tüzet rakatott, és megparancsolta, hogy Lőrincet fektessék a sütővasra. A folyamatot Lőrinc nemhogy fájdalom nélkül viselte, de még viccelődött is: egy idő után kérte, hogy fordítsák meg, hogy a másik oldalán is rendesen átsülhessen. Lőrincet a freskófestők azóta sütővassal ábrázolják, ennek fényében pedig lehetne épp a szabadtéri sütögetés védőszentje is.

Az Ibériai-félszigeten vaníliás krémekbe, pudingokba is főzik. Aki unja a pudingját, kipróbálhatja. Közben a babért nem esszük meg. Ő az az ismerős, aki nem szól semmit az asztalnál, de nélküle az egész beszélgetés máshogy alakulna nagyon. Ne tördeljük túl apróra, ne daráljuk le, és ne próbáljuk „pótlékokkal” kiváltani. Ha nincs épp otthon, vagy elfelejtettük, egyszerűen csak mondjuk azt, hogy most kimaradt. 

Fontos szereplője a babér a boquet garninak is. Buké gárninak ejtjük, és ízesítő csokorkát jelent. A francia konyhában állítólag az 1600-as évek óta használják, amire mondhatnánk, hogy azt a mindenségit, milyen régtől, de ha belegondolunk, hogy mindössze csokorba kötött zöldfűszerekről van szó, érthetetlen, miért csak az 1600-as években terjedt el. Petrezselyem, kakukkfű, babér, ők az alap boquuet garni kerettagok, a legelterjedtebb arány pedig a 3:1:1. Én néha zsályát is kötözök bele, vagy borsikafüvet. De a babér ott van, eredete tisztázott, úgyhogy amikor kész az étel, és a kis csokor fazékból való kiemelése és kidobása következik, eszembe szokott jutni, hogy ez a babérlevél már látta a Pireneusokat. Távolról, de látta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?