Vannak a konyhában olyan hozzávalók, amelyek évekig ott várakoznak, mielőtt főzni kezdünk belőlük. Nem jut eszünkbe, hogy kellene velük kezdeni valamit, pedig kellene. Így jártam én is a szárított mentával.
Ha valaki megkérdezi tőlem harminc éve, mi kell a jó marhapörköltbe, valószínűleg azt mondom: kenyér. Ha húsz évvel ezelőtt kérdezik meg, valószínűleg azt mondom, vörösbor kell bele, meg krumpli. Ha tíz éve kérdezték ugyanezt, valószínűleg azt mondtam: nem kell bele semmi más, csak jó, házi vágásból származó marhacomb, egy jó öntvénylábas meg egy kis só. Most viszont azt mondom: se vörösbor, se kömény, se krumpli, hanem szárított menta kell bele.
Barátságom a szárított mentával Nagyváradon kezdődött nagyjából húsz éve. Szállásadónk, pontosabban a barátnője mentateát főzött nekünk reggelire a zakuszkás kenyérhez, szárított mentából. Barna üvegcsészékből ittuk, és mivel nagyon ízlett, kértem a háziasszonyt, mutassa meg, hol lehet ilyet szerezni. Ő a piacon vette valami gyógynövényes árusnál, de itt ez a csomag, nem nagy, akkor ezt nekem is adja. Persze vettem a boltban is filterest, de az nem olyan volt. Aztán teltek-múltak az évek, divatos kerti növény lett a menta, kinél a borsos menta, kinél a banánmenta, almamenta, fodros menta, több fajtája elterjedt, hiszen nem csak a külalakjuk, az ízük is többféle. Teát még csak-csak főzünk belőle, valaki koktélokhoz is használja, vagy salátákhoz, de miért jutna valakinek eszébe, hogy húsokat főzzön szárított mentával?
A török konyhában egyáltalán nem ritka, hogy szárított mentával készül a hús, a zöldség, vagy akár a leves. Milyen lehet vajon a „mentolos marha” vagy a „mentolos kebab”? Elsőre biztosan ijesztően hangzik, pedig nem az. Tulajdonképpen az ízéből nem is ismernénk fel a hús mellé szórt mentát, mert a szárított menta inkább kicsit a majoránnához hasonló fűszerességet ad az ételnek. Fontos azt is kiemelni, hogy itt most kizárólag a szárított mentáról beszélünk, nem a frissről.
Alaprecept egy mentás marharaguhoz. Felkockázzuk a marhacombot, betesszük egy tűzálló edénybe, vajon vagy disznózsíron átpirítjuk (persze a török szakács a zsír helyett étolajat fog használni). Amikor színt kap és levet enged, mehet rá 2-3 babérlevél meg a födő, be a sütőbe 150 fokra, két órára. Ha a hús már puha (de még azért nem vajpuha), hozzákeverünk 2-3 evőkanál szárított mentát, némi vizet, hogy egyen zaftja is, megsózzuk és visszatesszük. Egy óra múlva kész. Jót tesz neki, ha tálalás előtt pihen néhány órát. Ezt a receptet érdemes továbbfejleszteni annak alapján, ki milyen zöldségeket szeret. A sütőben töltött utolsó órára a hús tetejére lehet pakolni ezt-azt: kelkáposztalevelet, édesburgonya-szeleteket, zöldpaprikát. Ők szépen megpárolódnak majd a mentás marhahúsunk gőzében, szintén vajpuhára. Remekül működik ugyanez a mutatvány birkával, kecskével, vaddal, és hát legyünk őszinték, a menta még a legszárazabb csirkehúsnak is képes új ízhorizontot adni.
Kaptam egy tasak szárított mentát vagy tíz éve, nem fogyott. Üvegbe tettem, hogy megőrizze az illatát, de hát úgy se sikerült használnom semmihez. Már majdnem kidobtam, aztán inkább elraktam valahová, hogy ne lássam. Aztán nemcsak hogy előkerült, de nemrég el is fogyott. Épp a kedvenc ázsiai élelmiszerboltomban álltam a pénztárnál, és fizettem a kenyai származású eladóhölgynek, amikor eszembe jutott, hogy szárított mentát kellene venni. Kérdezem, van-e, mire odalépett a polchoz, és mutatta. Köszi, elég lesz a kisebbik doboz, a 450 grammos kiszerelés, mire megfogta a nagyobbat, egy demizson méretűt, és mutatta, hogy ez igaz, hogy drágább egy kicsivel, de jobban megéri. Ó, mondom, nekem ez a kicsi is ki fog tartani legalább három évig, mire bólint, és demizson vissza. Azóta persze már látom, hogy nem lesz igazam.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.